Fejlesztik és felújítják
Vízhez visznek a bringautak
61 milliárd forinttal támogatja a Kormány a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését.
2012.01.11 14:28ma.hu„A Kormány az Új Széchenyi Terv keretében csak az elmúlt hónapokban több mint 25 milliárd forint támogatást nyújtott kerékpáros fejlesztésekre, és a jövőben közel 36 milliárd forintot fordít kerékpárutak építésére, a meglévők felújítására” – mondta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációiért felelős államtitkára 2011. január 11-én, Győrben, a „Kerékpárosbarát Település 2011” és „Kerékpárosbarát Munkahely 2011” címek díjátadó ünnepségén.
Molnár Ágnes köszöntőjében hozzátette: a kerékpáros infrastruktúrát érintő fejlesztések között nemzeti programként elsőbbséget élvez a Balatoni bringakörút minőségi fejlesztése és a Budapest–Balaton kerékpárút kiépítése, valamint kiemelt állami fejlesztésben fog megvalósulni a „Folyók útja” Dunamenti kerékpárút előkészítése és kiépítése is. Az államtitkár hangsúlyozta a határ menti régiók fontosságát is: a Hegyközben jelenleg három olyan kerékpárút épül, amely Magyarországot Szlovákiával köti össze. „Szeretnénk buzdítani az önkormányzatokat, és az Új Széchenyi Terven keresztül támogatjuk a kerékpározás elterjedését és a közlekedésbiztonságot segítő kampányokat is” – fejtette ki.
A Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat 2011-ben ötödik alkalommal hirdették meg. A kiírás célja a kerékpárosok szempontjait szem előtt tartó városok, községek, munkáltatók és intézmények példamutató intézkedéseinek és kezdeményezéseinek elismerése a kitüntető címek odaítélésével.
A hat új nyertes település között van Budapest XVII. kerülete, Hódmezővásárhely, Győr, Tapolca, Gyomaendrőd és Győrújfalu. A Kerékpárosbarát Munkahelyek közé tíz új vállalkozás és intézmény csatlakozott: a Budapest Bank Nyrt., a Guardian Orosháza Kft., a HappyBike Kft., a JABIL Circuit Magyarország Kft., a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., a Mondolat Iroda Tanácsadó és Szolgáltató Kft, az OBO Bettermann Hungary Kft., Tokod Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri hivatala, a tokodi Hegyeskő Általános Iskola és a Mesevár Óvoda.
Kapcsolódó írások:
- Elgázolta a biciklist, majd továbbhajtott
- Részeg biciklist gázoltak
- Egészség mindenek felett: bicikliút épül az atomerőműig
- Na tessék: Olaszországban is lopják a bicikliket
- Gázolt a rendőrautó egy orosházi kereszteződésben
- Az úttesten hagyta az elgázolt biciklist az elkövető
- Több helyen eltörött a NATO-főtitkár karja

Attraction: Anglia után jöhet a Las Vegas-i diadal!
Szombat óta a magyar árnyékszínház győzelmétől hangos nemcsak a hazai sajtó, de a nemzetközi lapok is, a siker azonban nem ért véget a brit Csillag születik győzelmével: Las Vegas lehet a következő állomás!
Okostelefon Akadémiára ment a műsorvezető
Képek - Lilu visszament az iskolapadba a biztonságért
Újabb mérföldkövet hagyott el a tinisztár
Csak a Twitteren 40 millióan kíváncsiak Justin Bieberre
Meghívás nélkül érkezett a sztár
John Travolta csak úgy beugrott egy ismeretlen pár esküvőjére
Antiszemita megnyilvánulás
John Galliano őszintén megbánta, hogy zsidózott - de hálás érte
Se bikini, de még csak bikinivonal sem
Miss World: vallási okok miatt intim villantás kizárva
Neil Patrick Harris újra Emmy-t vezet
"Borzalmasan menő" lett az Így jártam anyátokkal sztárja
Ado.hu
Hatékonyabbak lesznek a vagyonosodási vizsgálatok
Elemzés
Mekkora súllyal bír Kína a világgazdaságban?
Gazdagság
Egymillió német munkahelyet veszélyeztet a kínai kereskedelmi háború
Árvíz
Nem emel adót az árvíz miatt a cseh kormány
Árvíz
Leáll a Suzuki
Veszélyekre figyelmeztet
További pénzügyi liberalizációt ígér a kínai központi bank

A világ első dupla lábtranszplantáltja újra elveszítette mindkét lábát
Mivel műlábakat nem tudott használni, a Pedro Cavadas neves valenciai sebész vezette orvoscsoport 2011 júliusában a világon elsőként kettős lábtranszplantációt hajtott végre rajta, ráadásul egyetlen műtétben.
Napi horoszkóp - 2013. június 12.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Baktériumok
Százból csak öt amerikai mos rendesen kezet vécéhasználat után
Látást adhat a vakoknak
A Google Glasshoz hasonlít az új beépített szem
Nagy dózis
Esemény utáni tabletta: bármikor, bárkinek?
Árvíz
C-vitamint osztanak a nagymarosi gáton dolgozóknak
Lebuktatta a hűtlen társat
"Ez a te férjed?" - kínos poszt a Facebookon

Kicsomagolták Schiele Fekvő női aktját - június 26-án nyit a tárlat
A Szépművészeti közönsége ötvenöt Schiele-festménnyel, akvarellel és grafikával találkozhat, mellettük pedig olyan kortársak munkáival, mint Oskar Kokoschka vagy Gustav Klimt.
Nemzetközi együttműködés
A Max Planck Társaságé az Asztúria Hercege Díj
A botrány miatt
Titkos adatgyűjtés: újra bestseller az 1984
Különleges programokkal
Országszerte vár mindenkit a Múzeumok éjszakája
Verdi
Távol-keleti turnéra utazott az Operaház
155 éve
Dankó Pistára emlékeznek Szegeden
Kitüntetés
Európai Polgár Díjat kap több magyar

Villamosmegállóban sodort el egy autós két embert
Először egy jelzőlámpát döntött ki, majd két embert elsodort a villamosmegállóban egy autós hétfő délután a XIX. kerületben.
Durva baleset
Villamosmegállóban tarolt egy autó a Határ útnál
Karbantartás
Június utolsó két vasárnapján nem jár a 2-es metró
A kórházban
Belehalt sérüléseibe a fának csapódó autó sofőrje
Árvíz
Ismét végig járható a 2-es főút
Hárman sérültek
Fának csapódott az autó Makónál
Az M7-esen
Baleset a völgyhíd közelében, Nagykanizsa felé csak a belső sáv járható

Földhöz csapódott egy repülőgép Hajdúszoboszlón
Felszállás közben a földhöz csapódott egy vitorlázórepülő csütörtökön a hajdúszoboszlói repülőtéren, a gépet vezető német férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. KÉPEK!
Nevet kaptak
Keresztelő volt az ázsiai oroszlánkölyköknél
Legutóbb még áradt a Moldva
Benézte a részeg: 2 centis vízbe ugrott fejest
A TEK megérkezett a helyszínre
Ki akarják lakoltatni, robbantással fenyegetőzik!
Beperelte a páciens az orvost
Nyolc hónapig álló léccel: túl jól sikerült a műtét
Leszúrta rokonát
Vitatkoztak, majd előkapta a bicskát
A gyanúsított beismerte tettét
Megöltek egy szlovák állampolgárságú férfit Magyarországon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:25 "Mindenkit megmérgeztek a gépen!" - kényszerleszállás
- 5:39 Miért hagyja ott amerikai egyetemét a vak kínai emberi jogi aktivista?
- 4:33 Obama és Putyin nem értenek egyet Szíria kérdésében
- 3:23 Görög közmédia: folytatás lesz, kérdés, hogyan
- 2:25 A kicsik beszédkészsége fejlettebb, mint korábban gondolták
- 1:38 Érintetlen templomokat rejthet egy most talált ősi kambodzsai város
- 0:36 Betiltanák a cumisüvegeket, hogy rászokjon az anya a szoptatásra
top fórum témák:
- Novák Előd a magyar igazságra ment: három pénzbírság a parlamenttől2013.06.17 22:44
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.06.17 22:08
- Valami bűzlik Csányiában!2013.06.17 21:49
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2013.06.17 18:12
- Szerdán megnyithatják a Margitsziget egy részét2013.06.17 15:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



