Legyőzendő akadályok
Rengeteg motoros esemény dübörög majd a Hungaroringre
A problémáktól sem mentes 2011-es esztendőt követően úgy tűnik, új időszámítás kezdődik a magyar autós-, és motorsportban.
2012.02.05 18:17ma.huA két szakág vezetői úgy döntöttek, havi szinten egyeztetik egymással a feladatokat, és a Hungaroring Sport Zrt.-vel közösen együttműködve lendítik fel az érintett sportágakat. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség – továbbiakban MNASZ – elnöke, egyben a Hungaroring Sport Zrt. elnök vezérigazgatója, Gyulay Zsolt a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) február 4-én tartott ünnepélyes díjkiosztóján bejelentette, egy frissen elkészített felmérés egyértelműen igazolja, hogy a két sportág által rendezett sportesemények gerjesztik a legnagyobb mértékben a belföldi turizmust.
Pusztai Csaba, a MAMS elnöke elmondta, havi rendszerességgel fognak egymással találkozni, hogy együttműködve minél több motoros rendezvénynek is otthont adhasson a mogyoródi pálya. A Magyar Motorsport Szövetség – MAMS – február 4-én a Syma Csarnokban tartotta meg az 2011. évi központi díjkiosztóját, melyen a motorsport bajnoki helyezettjei mellett az Év Sportolóját és a MAMS Gyorsasági Motoros Női Kupa dobogósait is díjazták.
Az eseményen részt vett Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, egyben a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke is. A tavalyi esztendőben a Hungaroring és a motorsport bizonyos okokból eltávolodott egymástól, éppen ezért a mogyoródi pálya és a MAMS vezetői elhatározták, hogy összefognak egymással, és együttműködve állítják vissza a régi, sikeres együttműködésüket.
„Biztos vagyok abban, hogy ebben az évben már nem akadályozzák meg pályagondok azt, hogy a Hungaroring ismét otthont adhasson a gyorsasági motorversenyeknek. Ígéretet kaptam Gyulay Zsolttól, hogy a pályán végrehajtják azokat a módosításokat, amiket a nemzetközi szövetség, a FIM előírt, így nemcsak a Magyar Bajnokság, az Alpok-Adria Bajnokság futamait, hanem nyáron az oldalkocsis motorkerékpáros világbajnokság egyik versenyét is a mogyoródi ringen rendezhetik meg. Nyitottak vagyunk az együttműködésre, és biztos vagyok abban, hogy közös akarattal minden előttünk álló akadályt legyőzünk” – fogalmazott Pusztai Csaba, a MAMS elnöke.
Gyulay Zsolt úgy véli, a magyar autó-, és motorsport bölcsője a Hungaroring. Mint elmondta, az egyik legfrissebb gazdasági felmérés adataiból kiderült, a legnagyobb turisztikai vonzerőt az autós és a motoros versenyek jelentik hazánkban.
„Ezt pedig az ország érdekében vétek lenne kihagyni. Mindkét szakágban rengeteg az egyesület, az igazolt sportoló, sőt a magyar autósport több mint ezer nagyon jól képzett versenybíróval is rendelkezik. Nagy lehetőség van a kezünkben, még akkor is, ha a Hungaroring elsősorban Formula 1-es pálya, annak minden megkötésével együtt. Ám számunkra nagyon fontos, hogy a motoros társadalom is a magáénak érezze a mogyoródi pályát, így elhatároztuk, hogy a két szakág vezetői havi rendszerességgel találkoznak egymással, hogy közös akaratból minél több motoros rendezvénynek adhassunk otthont. A két szakág összefogása csodákra lehet képes” – mondta a Hungaroring Sport Zrt. és az MNASZ első embere.
Az elnök-vezérigazgató elmondta, a Hungaroring motoros klubot alapít saját versenyzővel, és tagfelvételét kéri a MAMS-ba. Ugyanakkor ennél nagyobb lépésre is elszánta magát hazánk egyik legnagyobb sportvállalkozásának vezetősége.
„Távlati terveinkben szerepel egy olyan elképzelés, amely egy kétpólusú, azaz, autós és motoros pálya alapjait fektetheti majd le. Amennyiben azt szeretnénk, hogy a Hungaroringet még hatékonyabban használhassuk ki, akkor legkésőbb 2014-től áldozni is kell rá, és az immár halaszthatatlan fejlesztéseket, átépítéseket mindenképpen el kell végezni. Mert azt szeretnénk, hogy 2016 után is legyen Formula 1 Magyar Nagydíj, hiszen tudjuk, hogy nemzetgazdasági szinten is milliárdos hasznot termel a futam a felbecsülhetetlen presztízsértéke mellett” – jelentette ki Gyulay Zsolt.

Meghalt Donna Summer
Meghalt csütörtökön Donna Summer amerikai énekesnő, akit a disco koronázatlan királynőjeként emlegettek.
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!

Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón azt mondta: az elmúlt két évben a kormány kétségtelenül sokat tett az államháztartás, benne a központi költségvetés konszolidálásáért.
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban
Évente 120 millió forintnál is többet keresnek
Mesés fizetést kapnak a hongkongi miniszterek

Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Ha megtörtént a "baleset", és a pasi sokkal előbb a csúcsra jutott, mint a nő, itt az ideje, hogy ne legyen önző. Hogyan kárpótolhatja a hölgyet?
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
A várt összeg sokszorosáért, 385 600 euróért (mintegy 110 millió forint) kelt el egy csütörtöki párizsi árverésen Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) A kis herceg című világhírű regénye egy eddig ismeretlen piszkozata.
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye
Lezárták a bazilika előtti teret
Leszakadt a Mózes szobrát őrző római templom homlokzata

Magyarország nyerte el a PIN-díjat
A Belügyminisztérium (BM) megerősítette: az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) az idén Magyarországnak ítéli a közlekedésbiztonsági teljesítményt értékelő PIN-díjat, hozzátéve, hogy Dániával megosztva kapja az ország.
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között

18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
Vannak nők, akik nem sokat teketóriáznak, ha vetkőzésre kerül a sor, csak a rend kedvéért mutatják meg egy picit, hogy van nekik mindenféle szexi alsóneműjük is. Ez a szöszi cicababa is jobban szereti a természetes állapotát.
Senki sem tudta, hogy hulla hever a házban
Horror: múmia kergette el a betörőt
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
60 ezer lapkát pakolt egymásra függőlegesen
Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
Ami mozdítható, azt viszik is
Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:29 Az új iraki olajvezeték veszélyezteti Babilont
- 19:59 Jön a fagy
- 19:48 Kutrucz Katalin: Nincs két egyforma állambiztonsági ügy
- 19:41 Parakenu-vb - Magyar bronz Poznanban
- 19:35 Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya
- 19:29 18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
- 19:23 Tűri vagy tiltja Románia Nyirő József újratemetését ?
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.17 20:42
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.17 20:03
- Harangot loptak egy szerb ortodox templomból Horvátországban2012.05.17 19:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



