Jól megszaladt az Audinak
Magas növekedés az Audinál
A Volkswagen csoport luxusmárkája, az Audi az első negyedévben 28,2 százalékkal 514 millió euróra növelte üzemi eredményét a tavalyi első negyedévi 401 millióhoz képest. Ötven százalék körül van a győri gyár növekedése is.
2008.04.29 14:10MTIA cég időközi beszámolójában sikeresnek minősítették az évkezdetet az erőteljes kínai, indiai, brazíliai, valamint a szintén változatlanul erős közép- és kelet-európai kereslet miatt, az Egyesült Államok-beli, a nyugat-európai és a japán autópiac kisebb-nagyobb visszaesése ellenére.
Az első negyedévben 314 465-öt értékesítettek az Audihoz tartozó márkákból, 0,5 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az Audi márka típusaiból 251 268-at adtak el, 1,3 százalékkal többet a tavalyi első negyedévinél.
A bevétel azonban 8,294 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 8,679 milliárdhoz képest, ami az árérvényesítés nehézségeire vall a takarékosabbá vált világpiacon. Ehhez viszonyítva különösen szépnek nevezték a beszámolóban, hogy a javított modell- és felszereltség-paletta és a folyamatos költségcsökkentés révén mégis sikerült növelni az üzemi eredményt.
Az idei évre egyelőre nem tettek számszerű előrejelzéseket - miután tavaly újabb rekord eredményeket értek el -, az időközi beszámolóban csak azt állapították meg, hogy a jelenlegi keresleti viszonyok bizonyára nem változnak az idén.
Németországban az egy évvel korábbinál valamivel kevesebb, Nagy-Britanniában 4,1 százalékkal több autót adott el az Audi csoport, mint a tavalyi első negyedben. Kelet-Európában, mint írták, továbbra is jelentősen nőtt a kereslet, Oroszországban 28,5 százalékkal.
Ázsiában 20,9 százalékkal, ezen belül Kínában 25 százalékkal nőtt az értékesítés.
Az Egyesült Államokban jelentősen visszaesett az autópiac, de az Audi csoport által eladott 20 557 autó csak ötszázzal volt kevesebb, mint egy éve.
Az Audi bevétele tavaly 7,9 százalékkal 33,617 milliárd euróra, adó előtti eredménye 49,8 százalékkal 2,915 milliárd euróra nőtt Az adózott eredmény 26 százalékkal 1,692 euróra emelkedett a 2006-os 1,343 milliárdról.
Ezzel az Audi csoport a 12-ik rekordévét zárta.
Tavaly 6,5 százalékkal több, 964 151 autót szállítottak ki a vevőkhöz az Audi típusokból. A csoport többi márkájával együtt összesen 1 200 701 autót adott el az Audi csoport, 5,7 százalékkal többet a 2006-osnál. Összesen 980 880 autót gyártottak, 5,9 százalékkal többet, illetve 1 915 633 autómotort, 1,1 százalékkal többet, mint 2006-ban. A világ 50 piacán vállalati rekordot értek el. Nyugat-Európában, Németországot nem számítva 3,4 százalékos volt a piaci részesedésük, ott 6,1 százalékkal több autót, közel 400 ezret értékesítettek, egész Európában pedig - szintén Németország nélkül - 710 137-et, 9,7 százalékkal többet az előző évinél. Látványos, 17 százalékos növekedést értek el Nagy-Britanniában. Kelet-Európában több mint 36 ezer autó talált gazdára, a legnagyobb, 50 százalékos növekedést Oroszországban érték el. Ebben a térségben az első helyet vívta ki magának az Audi a luxuskategóriában. Németországban viszont 1,5 százalékkal 254 014-re csökkent tavaly az eladott Audik száma.
Kínában ugyancsak piacvezető az Audi a luxuskategóriában, ott az eladások száma meghaladta a 100 ezret.
Az eredeti tervek szerint az idén el akarják érni, sőt, meghaladni az egymilliót az Audi márka eladásaiban. Terveiket a gyarapodó külső kihívások, az emelkedő nyersanyagárak, az árfolyamkockázatok, a széndioxid viták ellenére el akarják érni. A cég vezetése úgy véli: a környezetvédelmi kifogások nem mindig tárgyilagosak, hiszen a károsanyag-kibocsátás oroszlánrészéért nem az autóipar felelős, még ha az ágazat a vita jelképévé vált is.
Az értékesítés növelése érdekében bővítik a kereskedelmi hálózatot Kínában és Indiában.
Idén 800 felsőfokú végzettségű munkatársat, főként mérnököt vesznek fel. Tavaly évi átlagban 53 347-en dolgoztak az Audi csoportnál, 2 százalékkal többen, mint 2006-ban.
Tavaly 2,115 milliárd eurónyi új beruházást hajtottak végre, 9,9 százalékkal többet, mint 2006-ban.
Új gyáregység létrehozását tervezik az Egyesült Államokban. A telephely lehetőségeit a Volkswagen konszernen belül vizsgálják.
A győri Audi Hungaria Motor Kft., az Audi százszázalékos leányvállalata üzemi eredménye tavaly 532 millió euróra nőtt a 2006-os 391 millióról. A nagy különbség abból adódott, hogy 140 százalékkal növekedett a járműgyártás, 2007 volt az első teljes év, amikor már végig gyártották az Audi TT-k új nemzedékét.
A győri vállalat árbevétele 16,7 százalékkal növekedett, több mint 5,87 milliárd euróra nemzetközi pénzügyi beszámolási szabvány (IFRS) szerint.
Tavaly több mint 1,9 millió motor készült Győrött, 1 százalékkal több, mint 2006-ban. A Győrött előállított motorokat a Volkswagen konszern járműgyáraiban az Audi, a VW, a Skoda és a Seat márkák modelljeibe építették be. A motorgyártásnál a termelékenység 7 százalékkal növekedett.
Győrött tavaly mintegy 500 új munkahely létesült, így a foglalkoztatottak száma meghaladta az 5800-at.
A győri vállalatnak megszűnt az adókedvezménye: idén 25 millió eurós iparűzési adóval számolnak. Szeretnék, ha az önkormányzat az oktatás és az infrastruktúra fejlesztésére fordítaná ezt az összeget.
A 15 évvel ezelőtt Győrött alapított Audi Hungaria Motor Kft.-ben eddig több mint 15 millió motor készült, és közel 400 ezer gépkocsit szereltek össze.
A győri Audi ma az Audi konszern központi motorbeszállítója és a világ második legnagyobb motorgyártója.
A Győrött megvalósított beruházások meghaladják a 3,3 milliárd eurót. Ezzel az Audi az egyik legnagyobb külföldi befektető és az egyik legnagyobb munkáltató Magyarországon. A vállalat kivitele a teljes magyar export 9 százalékát adja, ezzel a győri Audi az ország második legnagyobb exportőre.

Meghalt Donna Summer
Meghalt csütörtökön Donna Summer amerikai énekesnő, akit a disco koronázatlan királynőjeként emlegettek.
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!

Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón azt mondta: az elmúlt két évben a kormány kétségtelenül sokat tett az államháztartás, benne a központi költségvetés konszolidálásáért.
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban
Évente 120 millió forintnál is többet keresnek
Mesés fizetést kapnak a hongkongi miniszterek

Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Ha megtörtént a "baleset", és a pasi sokkal előbb a csúcsra jutott, mint a nő, itt az ideje, hogy ne legyen önző. Hogyan kárpótolhatja a hölgyet?
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
A várt összeg sokszorosáért, 385 600 euróért (mintegy 110 millió forint) kelt el egy csütörtöki párizsi árverésen Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) A kis herceg című világhírű regénye egy eddig ismeretlen piszkozata.
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye
Lezárták a bazilika előtti teret
Leszakadt a Mózes szobrát őrző római templom homlokzata

Magyarország nyerte el a PIN-díjat
A Belügyminisztérium (BM) megerősítette: az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) az idén Magyarországnak ítéli a közlekedésbiztonsági teljesítményt értékelő PIN-díjat, hozzátéve, hogy Dániával megosztva kapja az ország.
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között

18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
Vannak nők, akik nem sokat teketóriáznak, ha vetkőzésre kerül a sor, csak a rend kedvéért mutatják meg egy picit, hogy van nekik mindenféle szexi alsóneműjük is. Ez a szöszi cicababa is jobban szereti a természetes állapotát.
Senki sem tudta, hogy hulla hever a házban
Horror: múmia kergette el a betörőt
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
60 ezer lapkát pakolt egymásra függőlegesen
Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
Ami mozdítható, azt viszik is
Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:29 Az új iraki olajvezeték veszélyezteti Babilont
- 19:59 Jön a fagy
- 19:48 Kutrucz Katalin: Nincs két egyforma állambiztonsági ügy
- 19:41 Parakenu-vb - Magyar bronz Poznanban
- 19:35 Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya
- 19:29 18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
- 19:23 Tűri vagy tiltja Románia Nyirő József újratemetését ?
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.17 20:42
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.17 20:03
- Harangot loptak egy szerb ortodox templomból Horvátországban2012.05.17 19:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



