Már jövőre a legnagyobb piac lehet
Rákattantak a Porsche-ra Kínában
Kína legkésőbb jövőre elhódítja az Egyesült Államoktól a Porsche legnagyobb piaca rangját.
2012.04.22 21:24MTI
A fellendülés évei után lelassult a kínai autópiac növekedése, amit leginkább az olcsó kisautókat gyártó kínai vállalatok éreztek meg, míg a külföldi márkák, illetve felső kategóriás modellek gyártói szinte egyáltalán nem. Az Audi, a Porsche és a Lamborghini modelljeit most is úgy veszik, mint a "forró zsemlét".
"Rendkívül nagy növekedést élünk meg" - mondta a Porsche értékesítési igazgatója Bernhard Maier. A világ egyetlen piaca sem növekszik olyan gyors ütemben mint a kínai. A Porsche az első negyedévben Kínában az előző évinél 38 százalékkal több, 7.121 autót adott el.
"Bízom benne, hogy az idén ismét kétszámjegyű százalékos növekedési ütemet tudunk elérni." Az Egyesült Államokban is növekednek az eladások, de ott másokkal "fej-fej mellett haladunk". Kína "akár már az idén a legnagyobb piacunk lehet" - mondta Bernhard Maier. A Cayenne modellnek már két éve Kína a legnagyobb piaca és a Panamera modellből is ott vásárolják a legtöbbet.
A Porsche a Pekingi Autószalonra időzítette a Cayenne GTS világpremierjét, csakúgy, mint a Boxster új generációjának bemutatását.
Az Audi kínai üzletének igazgatója Dietmar Voggenreiter is "hatalmas növekedési lehetőségeket" és le nem fedett "fehér foltokat" lát az országban. Az Audi két év alatt 230-ról 400-ra tervezi növelni márkakereskedőinek a számát. Kínában ötmillió lakosnál nagyobb városból van száz, de az Audi ezek közül "csak" 57-ben képviselteti magát. A tavalyi első negyedévi 37 százalék után az Audi az idei első negyedévben 40 százalékkal növelte eladásait.
Kapcsolódó írások:

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

Afrika csúcs - Brazília 12 ország adósságát engedte el
Brazília elengedi 12 afrikai ország összesen 900 millió dollárnyi tartozását - jelentette be a Dilma Rousseff államfő vezette brazil küldöttség szombaton az Afrikai Unió addisz-abebai csúcsán, amelyen az elődszervezet, az Afrikai Egységszervezet megalapításának 50. évfordulóját ünneplik.
A médiumok "térdre kényszerítése" a kormány célja?
Reklámadó: semmilyen gazdaságpolitikai jelentősége nincs?
Reklámadó
"Halálos döfést" kaphat a magyar reklámpiac
Nemzeti dohány
Júliusban 5297 trafik nyit ki
Fővárosi Közgyűlés
Szeptemberben megnyílhat a Város Boltja
2. negyedév
3752 ingatlant jelöltek ki kényszer-értékesítésre a "fogyasztóbarát" bankok
Budapesti Értéktőzsde
Emelkedett a BUX

Egyre több fiatal nyúl a drogokhoz
Egyre több fiatal nyúl a kábítószerekhez és riasztó tény, hogy egyre többen választják a tudatmódosítás mind veszélyesebb módjait.
Napi horoszkóp - 2013. május 26.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Noha még nem is volt tápszer
A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat

Vidnyánszky Attila megkezdi a jegyárusítást
A Nemzeti Színház szeptember 27-én Vidnyánszky Attila rendezésében Tamási Áron Vitéz lélek című művével nyitja meg a következő évadot. Ma 16 órától a teátrum új vezetője személyesen kezdi el árusítani a jegyeket.
3 napig tart a vígasság
Városnapi ünnepek Keszthelyen
Igazi klasszikusokkal
Albán zongoravirtuóz az Urániában
Szeptember 8-ig tekinthető meg
Salvador Dalí művei egyenesen New Yorkból
Hármashatár
Természetvédelmi szakemberek találkája az Őrségben
80 alkotást állítanak ki
Gyerek ARC - a legjobbak a Millenárison
Személyiségét, életművét méltatták
Esterházy Jánosra emlékeztek Morvaországban

Vettel még bizakodik, Alonso már nem
Továbbra is Nico Rosberg az úr Monte Carlóban, a Monacói Nagydíj helyszínén. A Mercedes pilótája ugyan az első rajtkockából indulhat a vasárnapi futamon, egyáltalán nem érzi zsebben a győzelmet.
Szalagkorlátnak ütközött
Halálos motorosbaleset a 8-ason
Kaposvárnál
3 autó rohant egymásnak a kereszteződésben
Így egyszerűbb lesz
Június közepétől regisztrálhatnak a fuvarozók az ÁAK honlapján
Nettó
17 és 85 forint között lesz az útdíj kilométerenként
Monacói Nagydíj
Rosbergé az első rajtkocka
A tárgyalások még tartanak
E-útdíj: több mint 10 milliárdos kompenzáció a fuvarozóknak

Ötös lottó: három páros, két páratlan
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számok kerültek kisorsolásra:
Szabad a bejárat?
18+ képek - Nini, kéjrés van a tangáján!
Azonosították
Már ül a hajléktalant agyonverő férfi - csak másért
Futam
Győrnél állították meg az Ausztriából menekülő bűnözőket
Nem is illett a rózsaszín a fehérhez
18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:52 Twitteren jelentette be: Neymar az FC Barcelonához szerződik! VIDEÓBEMUTATÓ!
- 7:43 Hajnalig tartott az ünneplés Münchenben
- 7:36 Három őrizetbe vétel Londonban a katonagyilkosság után
- 6:29 Afrika csúcs - Brazília 12 ország adósságát engedte el
- 5:29 LMP: botrányokkal teli választási kampány elé nézünk
- 4:29 Városnapi ünnepek Keszthelyen
- 3:29 Albán zongoravirtuóz az Urániában
top fórum témák:
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.26 07:45
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.25 21:56
- Történelmi interjú Aaron Russo amerikai filmrendezővel2013.05.25 14:09
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.25 13:10
- Több svéd városra is átterjedtek a stockholmi zavargások2013.05.25 11:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


