Hétfőn reggel kerülnek a buszok
Csőtörés a Gellért téren: a Fővám teret és a BME vegyszerekkel teli alagsorát is áztatja - videó!
Nyolcszáz köbméter vizet kell a 4-es metró állomásáról eltávolítani, a műegyetemi alagsorban egy vegyszerekkel teli helyiséget biztosítanak, amelyet körbevett a víz.
2012.07.01 21:40MTIJelenleg is folyik a XI. kerületben történt csőtörés miatt történt károk felmérése, ezért az már biztos, hogy a vasárnap esti üzemzárásig nem indul újra a közösségi közlekedés a Bartók Béla úton - közölte Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.
Ismertetése szerint még az is kérdéses, hogy rendeződik-e a helyzet a hétfő reggeli üzemkezdetig, ha nem, akkor erre már felkészültek: 7-es a buszcsalád kerülő útvonalon közlekedik majd, a villamosok helyett pedig szintén autóbuszok járnak majd - ugyancsak kerülő útvonalon.
Vitézy Dávid megerősítette, hogy a csőtörés miatt a 4-es metró Gellért téri állomását is elöntötte a víz, a becslések szerint mintegy 800 köbméter víz folyt be oda, eláztatva az állomás frissen beépített mozgólépcsőjét is. A vizet ki kell szivattyúzni.
Azt is elmondta, a víz átfolyt a Fővám téri állomásra, ott már befejeződött a szivattyúzás.
Nyolcszáz köbméter vizet kell a 4-es metró épülő állomásáról eltávolítani a XI. kerületi Szent Gellért tér közelében történt csőtörés miatt - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap este az MTI-nek.
Kisdi Máté elmondta: a tűzoltók megkezdték a víz szivattyúzását, és mivel a szivattyúk benzinnel működnek, a munkaterületet kiürítették.
A szóvivő közölte azt is, hogy a tűzoltók még mindig szivattyúznak a műegyetemi alagsorban is, mivel a víz oda is bejutott. Ott egy vegyszerekkel teli helyiséget kell biztosítaniuk, amelyet körbevett a víz.
Hozzátette, hogy megkezdték az épületek statikai vizsgálatát a csőtörés helyszínén, az Orlay utcában.

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

3752 ingatlant jelöltek ki kényszer-értékesítésre a "fogyasztóbarát" bankok
A második negyedévben 115 076 darab, jelzáloggal terhelt lakóingatlan esetében állt fenn több mint 90 napos fizetési késedelem.
Budapesti Értéktőzsde
Emelkedett a BUX
Devizapiac
Tovább izmosodott a forint
Évi 2-3 százalékkal
Egyre kevesebb tejet fogyasztunk
Hamarosan döntés születhet
Reklámadó - közzétették a törvényjavaslat munkapéldányát
Az NGM-nél már készülnek
Új adó: még nem reklamál a Reklámszövetség
Kevesebb MNB-kamatcsökkenés várható
Londoni elemzők: javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Noha még nem is volt tápszer
A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása

Esterházy Jánosra emlékeztek Morvaországban
Esterházy Jánosra, a csehszlovákiai magyarság két világháború közötti jelentős politikusára emlékeztek szombaton a morvaországi Mírovban, Esterházy halálának színhelyén csehországi magyarok.
Salgótarjánban
Tavaszi Tárlat immáron 32. alkalommal
Salgótarjánban
Palócföldi táncháztalálkozó
Középiskolások ropják
Francia négyes, tíz országban, több mint ötven városban
Kiállítás, beszélgetések...
Kapocs - Diákok a közösségért
Bihardiószegen
Idén sem maradhat ki a Borfesztivál
Egy teljes héten keresztül
Túrák, játékok, programok - nemzeti parkok ünnepe júniusban

Halálos motorosbaleset a 8-ason
Szalagkorlátnak ütközött szombaton egy osztrák férfi a 8-as főúton a Vas megyei Gasztony térségében. A férfit már nem tudták megmenteni.
Kaposvárnál
3 autó rohant egymásnak a kereszteződésben
Így egyszerűbb lesz
Június közepétől regisztrálhatnak a fuvarozók az ÁAK honlapján
Nettó
17 és 85 forint között lesz az útdíj kilométerenként
Monacói Nagydíj
Rosbergé az első rajtkocka
A tárgyalások még tartanak
E-útdíj: több mint 10 milliárdos kompenzáció a fuvarozóknak
Az M1-M7-es közös szakaszán
Vöröskeresztes autó karambolozott, ketten sérültek

18+ képek - Nini, kéjrés van a tangáján!
Amit Sarah Peachez művel, arra mondja a szakirodalom, hogy bizony felhívás keringőre. Nemhogy beengedi a szimpatikus jelentkezőt a gyönyörök birodalmába, de tárva-nyitva van az ajtó is!
Azonosították
Már ül a hajléktalant agyonverő férfi - csak másért
Futam
Győrnél állították meg az Ausztriából menekülő bűnözőket
Nem is illett a rózsaszín a fehérhez
18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
Családi ház kertjében
100 éves puskagránátot találtak Kispesten - még akár múzeumba is kerülhet
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:19 Teke-vb: mindkét válogatott aranyérmes!
- 19:13 Halálos motorosbaleset a 8-ason
- 19:00 Természetvédelmi szakemberek találkája az Őrségben
- 18:59 18+ képek - Nini, kéjrés van a tangáján!
- 18:54 3 autó rohant egymásnak a kereszteződésben
- 18:41 Törvénytervezet Székelyföld területi autonómiájáról
- 18:35 Lecsúszott az MTK
top fórum témák:
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.25 15:36
- Történelmi interjú Aaron Russo amerikai filmrendezővel2013.05.25 14:09
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.25 13:10
- Több svéd városra is átterjedtek a stockholmi zavargások2013.05.25 11:27
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.25 11:25

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


