Itt a Q7 "kistestvére"
Az Audi Q5 fürge is, erős is
Végre bemutatták a BMW X3 ingolstadti ellenfelét. Az Audi Q5 olyan, amilyennek vártuk, vagyis mint egy kicsi Q7, de persze ez is roppant fürge lesz, hiszen a legkisebb motor is 211 lóerős.
2008.06.03 19:00ma.huAz Audi kompakt terepjárója 463 centi hosszú, 188 centi széles és 165 centi magas. A Q7-nél kisebb modell azonban tágasnak tűnik, amire a 2 méter 81 centis tengelytávból lehet következtetni.
Emellett valószínűleg a fogyasztása is jó lesz és nem csak a motorok miatt, hanem azért is, mert légellenállási együtthatója 0.33, ami a legjobbak között van ebben a kategóriában. Bár csak hobbiterepjáróról van szó, azért a tulajdonságai nem rosszak: első terepszöge 31 fok, a hátsó 25, has magassága 20 cm, gázlómélysége pedig 50. A bevezetéskor 3 motorral kezdődik meg az értékesítés. Az alap a kétliteres turbós, TFSI motor lesz, amely 211 lóerős.
Külön érdekessége, hogy 350 Nm-es maximális nyomatékát már 1500-as fordulatnál leadja. A 100-as tempót ezzel az erőforrással 7.2 másodperc alatt éri el a Q5, míg a végsebesség 222 km/óra. A dízeleknél a legkisebb a kétliteres közös nyomócsöves, amely 170 lóerős és ennek is 350 Nm a maximális nyomatéka. A 100-as sprinthez 9.4 másodpercre van szüksége, végsebessége pedig 204 km/óra. A legerősebb motor bevezetéskor a háromliteres V6-os TDI lesz, amely 240 lóerős lesz, de maximális nyomatéka 500 Nm, aminek eredményeként 6.5 másodperc alatt éri el a kocsi a 100 km/órás sebességet, a végsebessége pedig 225 km/óra.
Kisebbik dízelmotorhoz hatfokozatú S-Tronic váltó jár, míg a másik kettőhöz az új, immár 7-sebességes S-Tronic. Azt talán mondani sem kéne, hogy mindegyik változat megkapja az Audi Quattro összkerék hajtását, ami alapesetben 40:60 arányban osztja meg a nyomatékot a tengelyek között, de a körülményeknek megfelelően előre akár a nyomaték 65 %-a kerülhet, de ha úgy adódik, akkor hátulra akár 85 százalék is juthat. A futómű alkatrészei egyébként alumíniumból készülnek.

A Q7-hez hasonlóan a Q5 teteje is kupészerűen van lecsapva hátul és szintén oldalról az ún. Tornado Line is igen szembetűnő. Hátulról az alumíniumból készült csomagtér ajtó és a LED-es technológiával felszerelt lámpatestek gondoskodnak a dizájnról. Elölről pedig gyakorlatilag egy "kicsi" Q7-et látunk, az immár jól megszokott Single Frame hűtőráccsal.
Aki felszeretné dobni majd Q5-ösét, az egy Sport- illetve egy Offroad-csomagot is rendelhet az autóhoz. Ez utóbbi például az autó alját védő elemeket is tartalmaz. Az utastér, ahogy már említettük, nagyon tágasnak Ígérkezik, ráadásul a hátsó üléssort 10 centit lehet előre vagy hátra tolni. Asok kacat elhelyezését számtalan tároló, rekesz és pohártartók segítik. Ez utóbbiak hűthető-, fűthető funkcióval ellátva is rendelhetőek. A kényelmet szolgálja az elektromos kézifék és a kulcs nélküli nyitás-indítás is.
Az MMI-rendszer kezelőgombját, amivel a navigációt, a rádiót és minden egyebet lehet irányítani a szokott helyre került, a váltókar mögé, a két ülés közé. A csomagtér alapban 540 literes, de az ülések ledöntésével, - ami egy karral, egy mozdulattal elvégezhető - akár 1560 literesre is bővíthetjük. A komolyabban felszerelt modellekben bluetooth-os kihangosító, i-Pod-csatlakozó, tévé, DVD-lejátszó, Bang & Olufsen hifi és 3D-s navigáció is van. Emellett parkoló kamera, adaptív tempomat és sávelhagyásra figyelmeztető jelzés is bővítheti az extrák sorát.


A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Lánya, Lisa Marie szemén keresztül mutatja be Elvis Presleyt egy új kiállítás, amely a legendás énekes halálának 35. évfordulója alkalmából nyitotta meg a kapuit.
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?

Görög csődről suttognak az Eurogroupnál
Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.
Plusz nyugdíj a 107 éves néninek
Megtalálták a nagypapi bankbetétjét - 1882 óta dolgozott a pénz
Többet termelnek, mint amennyi elfogy
Csökkenhet a cukor ára
A többség tehernek érzi a volt drachmásokat
A németek kidobnák a görögöket az euróövezetből
Növekszik a szakemberhiány
Egyre kevesebb az orvos Németországban
Jól megy
Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban

6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
Éhezni nem kell, de iktassuk ki a zsíros, nehéz, hizlaló ételeket étrendünkből! Néhány ízletes étekkel könnyebben fogyásnak indulunk, és az ízük sem utolsó.
Ötéves recept-terv készül
Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Napi horoszkóp - 2012. február 5.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...

Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
Életének 82 évében elhunyt Ben Gazzara amerikai színpadi és filmes karakterszínész.
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison

Egyre több a koccanásos baleset
Az ország közútjai havasak, csúszósak, ezért egyre több a koccanásos, de személyi sérüléssel nem járó baleset.
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen

Végzett a fagy egy mosonmagyaróvári férfivel
Saját udvarán fagyott meg egy férfi vasárnap reggelre Mosonmagyaróváron.
Tragédia Debrecenben
Elszenesedett test a romok között - Elégett egy hajléktalan
Az ágya mellett találták meg
Lakásában hűlt ki egy garabonci férfi
Kórházba szállították az öt embert
Szénmonoxid-mérgezést szenvedett egy család Budaörsön
Gyilkosság Sopronban
Halálos szúrás - A saját lábán ment be a kórházba a megkéselt férfi
Minden szerve tökéletesen funkcionál
Döbbenet: két pofával és négy szemmel született a cica
Szénmonoxid-mérgezésben okozta a férfi halálát
Ölt a gáz Dévaványán
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:46 Megtorlás lesz a vége: Irán pofonnal fenyeget
- 15:39 Jövő héten kiderül, mikor némul el a Klubrádió
- 15:25 Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben
- 15:10 Görög csődről suttognak az Eurogroupnál
- 15:02 Megtalálták a nagypapi bankbetétjét - 1882 óta dolgozott a pénz
- 14:55 6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
- 14:24 Bíróság elé citálták a Kadhafi-rezsim kádereit
Black Ice Kft.IT rendszermérnök
NETvisor Zrt.Üzemvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.05 15:24
- Az MSZP támogatja a gyalogló borsodi polgármestereket2012.02.05 14:39
- Meghalt Csurka István2012.02.05 14:21
- Megkezdődött az 'Elie Wiesel-per'2012.02.05 14:12
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 13:44
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



