Kicsi, de bírja a gyűrődést
Iveco Daily 4x4 - a legkisebb, terepre készült teherautó
Bemutatkozott az új Iveco Daily 4x4, a könnyűkategóriás Daily off-road változata. A négykerék-meghajtású haszongépjármű mostoha környezetben dolgozó embereknek készült: földútra, csúszós, nehéz terepre, meredek emelkedőkre vagy oda, ahol még utak sincsenek.
2008.06.16 13:25ma.huA Daily 4x4 család a kategória legszélesebb körű kínálatával büszkélkedhet. A modellek a hasznos terhelés és terepjáró-képesség legjobb kombinációját nyújtják, így a nehéz terepen végzett munka valamennyi követelményének megfelelnek.
Az új Daily 4x4 3,5, illetve 5,5 tonnás változatban érhető el, melyek rövid és hosszú tengelytávos kivitelben is választhatók. Az off-road terepjáró háromüléses rövid fülkével, valamint hosszú fülkével is kapható, utóbbiban a sofőrön kívül további 6 személy fér el. „Az Iveco szemléletében a professzionális szállítójárműnek az út- és időjárási viszonyoktól függetlenül is hatékonyan kell működnie, rakományát még rendkívül extrém körülmények között is célba kell juttatnia.
A Daily 4x4 modellel elsősorban azok munkáját szeretnénk megkönnyíteni, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy szélsőséges terepviszonyok hátráltassák feladatuk elvégzésében” – mondta el Gyöngyössy István az Iveco hazai képviseletének ügyvezető igazgatója. A Daily 4x4 nagyban segítheti a víz-, gáz- vagy csatornázási művek, az áram- és telekommunikációs szolgáltatók munkáját, használható mentőjárműként, valamint jó választás lehet az önkormányzatok számára is. A Daily 4x4 számos felépítménnyel érhető el, így a kommunális feladatok ellátásában például a szemétszállító, úttisztító vagy a sószóró és/vagy hókotró felépítmények lehetnek az önkormányzatok segítségére.
Az új Daily 4x4 vázszerkezete a teherautóktól származó tökéletes szilárdságot és megbízhatóságot garantálja. Az állandó négykerék-meghajtásnak, a merevtengelyes, parabolikus laprugós felfüggesztésnek, valamint az osztóműnek és a felezőnek köszönhetően – melyek a 6 sebességes váltóval együttműködve 24 lehetséges áttételt biztosítanak a sofőrnek – a jármű kiválóan alkalmas a terepen való használatra.
Az autó szabad magassága kiemelkedően nagy, hosszú rugóutakkal rendelkezik, így könnyebben hozzáférhetők az alkatrészek és egyszerűen csatlakoztathatók a munkaeszközök működtetését biztosító segédhajtások. A Daily 4x4 szíve a robusztus 176 lóerős, 3 literes, HPT (nagynyomású turbófeltöltős), négyhengeres, Euro 4-es motor, melyet alapfelszereltségben a változtatható geometriájú turbótöltő, az intercooler és a részecskeszűrővel rendelkező EGR kipufogógáz-visszavezető rendszer egészít ki.
A megbízható motor és hajtáslánc minden helyzetben garantálja az optimális teljesítményt, ráadásul mindezt alacsony üzemanyag-fogyasztás mellett.

Az új Daily 4x4 stílusa a Giugiaro által 2006-ban megalkotott Daily 4x2 formáira épül, mely néhány, terepre szánt járművekre jellemző elemmel gazdagodott. A jármű kialakításánál a teljesítmény, kényelem és praktikum tökéletes összhangjának megteremtése volt a cél.
A fülke, melyet különleges kapaszkodókkal és acél fellépőkkel szereltek fel, meg van emelve az alvázhoz képest. Az első lökhárítókat egy olyan különleges fémlemezből készítették, amelynek speciális felületkezelése jobb ellenállást biztosít az apróbb koccanásokkal és karcolásokkal szemben. Emellett a hátsó, jármű alján elvezetett védőkeret is úgy van kialakítva, hogy ütközések esetén megvédje a járművet és utasait.
A pótkerék egy praktikus csörlővel van az alvázra erősítve, mégpedig úgy, hogy ne akadályozza a munka közben szükséges manőverek elvégzését. A fülke kialakítása ugyanazt a magas mércét követi, mint a kiépített utakra szánt típusok esetében. A járművekhez például számos különböző ülés rendelhető mind a sofőr, mind az utasok számára. Az alapfelszereltség egy minden irányban állítható, különálló vezetőülést és egy dupla utasülést tartalmaz.
Az ülések lehetnek fűtöttek és/vagy rúgózottak is, hogy a legnehezebb körülmények között is biztosítsák a megfelelő kényelmet. A differenciálzárak kapcsolói és az osztómű vezérlői a sofőr keze ügyében vannak elhelyezve, akárcsak a dokumentumok és egyéb tárgyak tárolására szolgáló rekeszek. A járműben két darab DIN méretű illesztőhely található, egy a rádió és egy a tachográf számára, melyeken kívül egy harmadik illesztő is rendelhető opcionálisan.
Kapcsolódó írások:

Meghalt Donna Summer
Meghalt csütörtökön Donna Summer amerikai énekesnő, akit a disco koronázatlan királynőjeként emlegettek.
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!

Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón azt mondta: az elmúlt két évben a kormány kétségtelenül sokat tett az államháztartás, benne a központi költségvetés konszolidálásáért.
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban
Évente 120 millió forintnál is többet keresnek
Mesés fizetést kapnak a hongkongi miniszterek

Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Ha megtörtént a "baleset", és a pasi sokkal előbb a csúcsra jutott, mint a nő, itt az ideje, hogy ne legyen önző. Hogyan kárpótolhatja a hölgyet?
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
A várt összeg sokszorosáért, 385 600 euróért (mintegy 110 millió forint) kelt el egy csütörtöki párizsi árverésen Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) A kis herceg című világhírű regénye egy eddig ismeretlen piszkozata.
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye
Lezárták a bazilika előtti teret
Leszakadt a Mózes szobrát őrző római templom homlokzata

Magyarország nyerte el a PIN-díjat
A Belügyminisztérium (BM) megerősítette: az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) az idén Magyarországnak ítéli a közlekedésbiztonsági teljesítményt értékelő PIN-díjat, hozzátéve, hogy Dániával megosztva kapja az ország.
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között

18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
Vannak nők, akik nem sokat teketóriáznak, ha vetkőzésre kerül a sor, csak a rend kedvéért mutatják meg egy picit, hogy van nekik mindenféle szexi alsóneműjük is. Ez a szöszi cicababa is jobban szereti a természetes állapotát.
Senki sem tudta, hogy hulla hever a házban
Horror: múmia kergette el a betörőt
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
60 ezer lapkát pakolt egymásra függőlegesen
Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
Ami mozdítható, azt viszik is
Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:31 Ritka római pénzekre bukkantak Nagy-Britanniában
- 20:29 Az új iraki olajvezeték veszélyezteti Babilont
- 19:59 Jön a fagy
- 19:48 Kutrucz Katalin: Nincs két egyforma állambiztonsági ügy
- 19:41 Parakenu-vb - Magyar bronz Poznanban
- 19:35 Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya
- 19:29 18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.17 21:32
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.17 20:03
- Harangot loptak egy szerb ortodox templomból Horvátországban2012.05.17 19:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



