Dakar nem lesz, együttműködés igen
Folytatja az együttműködést az Opel és a Szalay Dakar csapat
Az Opel Magyarország sajnálja, hogy utolsó pillanatban meghiusult az idei Dakar verseny. Mind a magyarországi cég, illetve az anyavállalatnál működő GM Motorsport, mind pedig a Szalay Balázs vezette csapat mindent megtett annak érdekében, hogy minden korábbinál sikeresebben szerepelhessen az Opel a világ legnehezebbnek tartott versenyén.
2008.01.10 14:00ma.huAz Antara RR a legjobb GM versenymotorral és számos technikai újítással várta a rajtot, ami az ismert okok miatt elmaradt.
Megyeri György, az Opel magyarországi igazgatója a következőket mondotta: "Igyekszünk a jövőbe tekinteni és nem azon keseregni, hogy meghiúsult az idei Dakar. Folytatjuk az együttműködést a Szalay Balázs vezette csapattal és meggyőződésünk, hogy az Opel Antara RR még sok nagy nemzetközi megmérettetésen hoz nekünk sikert. Bízunk abban is, hogy a Dakart szervező francia A.S.O. versenyekkel igyekszik kompenzálni az elmaradt Dakar résztvevőit és vannak olyan hírek, hogy ezek egyike Magyarországot is érintheti."
Az Opel és a Szalay Dakar csapat kapcsolata több, mint öt évre nyúlik vissza. Négyszer indult Opellel Szalay Balázs (tavaly már Antarával) és mind a négyszer sikeresen célba ért - volt, hogy egyedüli magyarként. Az elmúlt esztendő minőségi változást hozott az együttműködésben, mert a magyar Opel közreműködésével bekapcsolódott az autó fejlesztésébe a GM Motorsport és ugrásszerű javulást értek el az Antarával. A tervezett Dakar előtt Szalay a Dubai világkupa versenyen elért 7. helyével igazolta, hogy jó úton jár a csapat. Ezt a munkát szeretné mind az Opel, mind pedig a Szalay Balázs vezette csapat folytatni.

Képek: Lehet, hogy Tom Cruise tényleg meddő?
Cáfolta a terhességéről szóló híreket Katie Holmes, sőt elmondta, egyelőre nem terveznek gyereket férjével. A szóbeszéd szerint viszont Cruise nem is lenne képes utódot nemzeni.
Hogyan viseljük a kontyot?
Konty, ahogy tetszik!
Gyönyörű kismama Miranda Kerr!
Képek: Miniruhában takargatta pocakját Orlando Bloom párja!
A "Gyűrűk ura" szigorúan beosztja perceit
Csollány Szilveszter nem foglalkozik az idővel
Népszerű sztárok és sajtósok a hajmosóban
Gyönyörű fotók: Hajas frizurái megint vitték a pálmát!
Ízletesebb és kétszer annyi C-vitamint tartalmaz
Saját ananászfajtával rukkolt elő Ausztrália
A színésznő betegesen sovány
Képek - Durva: Mindenki elhűlt Angelina Jolie csontvázkezén

Az alkalmi munkavállalás közterheit hétfőig kell bevallani
Az idénymunkások foglalkoztatásról a szeptemberi bevallást hétfőig kell elkészíteniük a munkaadóknak az adóhatóság számára - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara (MA) közleményében, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez.
Segítség lenne a devizahiteleseknek
Nem kötelezhetők a bankok a középárfolyamra
Nem lesz savanyú a borászás
A szüretelőket is ellenőrzi az APEH
Még a bevezetés menetrendje sem tisztázott
Kármán: 3 évig is eltarthat a 16%-os egykulcsos adórendszerre való áttérés
Buktak a magánnyugdíjpénztárak
Veszteségesek a nyugdíjkasszák
Hatályba lépett a bérplafon
Vizsgálódik az Európai Bizottság a magyar bérplafon miatt
Nagy ejnye-bejnye Nyugat-Dunántúlon
Tizennyolc milliós bírság az adóellenőröktől

I. Jógafesztivál - a város felett
Mi különbözteti meg a jógát minden más mozgásrendszertől? Minek is köszönheti a jóga több évezredes töretlen sikerét művelői körében?
A maják, aztékok használták először
Nem finn találmány- A szaunázás története
Sokan vannak a pszichiátriai problémával élők
A mentális betegségek önmagukban nem kapcsolhatók az erőszakhoz
A narancs a legkedveltebb
Kevesebb gyümölcsöt, kevés zöldséget esznek az amerikaiak
Elszomorító eredmények
Kevesen nyújtanak segítséget a bajbajutott ismeretleneknek
"Elmaradt a várttól"
Agyi szkennelés figyelmeztethet a gyerekek mentális problémájára
Kilenc molekulára bukkantak
Antibiotikumot termel a rovarok agya
A véres és gyönyörű huszadik század története
A véres és gyönyörű huszadik század története úgy, ahogy azt csak Ken Follett tudja elmesélni.
12. századi Facebookként is értelmezhető
Középkori Facebook Kambodzsából
65 évvel a holokauszt után
A bevándorlóknak köszönhető a németországi zsidóság reneszánsza
Szálinger Balázs meséje színpadon
A tiszta méz a József Attila Színházban
Nyaralás közben érte a halál
Hétfőn hozzák haza a Korfun elhunyt Bánffy György holttestét
A tanévnyitó keretén belül adták át
Átadták a pécsi tudásközpontot
A hagyomány folytatódik
Idén is nézze élőben a Magyar Dal Napját a m1-en

Bankból olcsóbb az autóhitel
Október 1-től csak azok az autókereskedők kínálhatnak több hitelt is a gépkocsi megvásárlásához, amelyek hivatalosan úgynevezett független többes ügynökké válnak.
Nem gurul
Ford: akár 10 százalékkal is bővülhet a globális autópiac
Augusztus: több mint 80 ezer autó kelt el
Rekordforgalom az Audinál
Több bank hitelét is akarják ajánlani
Már többszáz autókereskedő kérte, hogy többes ügynök lehessen
Minden márka képviselteti már magát
Csak jövője van az elektromos autónak
Sok ember, még több autóval
Kínában legalább 200 millió autó lesz 2020-ban
A gázolaj marad 324 forinton
Ezúttal csak a benzin ára nő

Máris a médiahatóság előtt a Való Világ, etikailag kifogásolható?
Minden eddiginél szigorúbb ellenőrzés alá vetik az RTL Klub valóságshowjának új évadát, ezúttal már az adásba kerülés előtt megvizsgálják, minden rendben van-e.
Az óvónéni a kislány helyett a rappert választotta
Videóval: Dopemant tették tisztába az oviban!
"Elgáncsolt, hogy megtanuljak esni"
Máté Kriszta: Nagy csalódás voltam az apám számára
Rajzó Ildikó kismama, maga is tervezi a darabokat
Melltartóreklámban látható a Fidesz polgármesterjelöltje
Csoda Thaiföldön?
Tojást szült egy nő - bár már nem mai csirke
Elégette a nőt
Tíz évet kapott első fokon Eva Rhodes brutális gyilkosa
Szoros barátság van köztük a volt feleséggel
Gesztesi: Nem az én fiam Áron!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:29 Utcanőket küldtek barátai, hogy szakítson a nőjével
- 19:18 Jogi segítség az otthon szülő nőknek
- 19:15 Csaknem harminc féle produkció a Pécsi Harmadik Színház műsorán
- 19:00 A természetes gyógytényezők alkalmazása
- 18:45 Jézus protonjai lehetnek a torinói leplen
- 18:29 Képek: Lehet, hogy Tom Cruise tényleg meddő?
- 18:27 Izmosodó forint: újra 220 alatt a svájci frank
top fórum témák:
- NyilasMisi figyelmébe2010.09.10 19:22
- "Nimrúd fiai gyertek!"2010.09.10 19:16
- A bányaló kedvéért...nem csak vak a ló..2010.09.10 19:11
- Képek: Lehet, hogy Tom Cruise tényleg meddő?2010.09.10 19:02
- Felmentette a bíróság a 2006-ban bántalmazással vádolt rendőröket2010.09.10 18:54
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



