hirdetés

Szükséges az új autóbuszok beszerzése

Autóbuszokat szerel össze a Borsod Volán

Elkészült Miskolcon a Borsod Volán (BV) Zrt.-nél összeszerelt első hat darab ARC127 típusú autóbusz, amelyeket kedden adtak át.

2008.09.18 09:30
hirdetés

A cégnek jelenleg 12 ilyen busz gyártására van szerződése - közölte Sárközi György vezérigazgató. A miskolci székhelyű Volán társaság 2007-ben kötött megállapodást a szigethalmi Auto Rad Controlle Kft.-vel, ennek alapján kezdődhetett meg Miskolcon az ARC-típusú járművek végszerelése a szigethalmi cég által gyártott alkatrészekből. A BV összeszerelő üzemet alakított ki egyik meglévő műhelyépületében. 

A vezérigazgató elmondta, hogy a Borsod Volán több mint félezer járműből álló autóbuszparkjának átlagéletkora meghaladja a 13 évet, és bár a cég már évek óta épít át járműveket, ennek ellenére alig mérséklődött az átlagkor. A 12 éves, vagy azt meghaladó életkorú járművek aránya meghaladja az 55 százalékot. A műszaki életkor növekedése hatékonyan csak az új autóbuszok beszerzésével állítható meg, ezért az elmúlt évben a BV a felújítások, nagyjavítások helyett ismét az új autóbuszok vásárlását helyezte előtérbe - tette hozzá, megjegyezve: az állami autóbusz rekonstrukciós források az indokolt beszerzéseknek csak egy részére nyújtanak fedezetet.
 
Az új járművek beszerzési költségeinek mérséklésére kínál lehetőséget a Borsod Volán és az Auto Rad Controlle Kft. közötti megállapodás. Az 1989-ben alakult szigethalmi cég 2005-ben kezdett a Volán társaságok megrendelésére szóló- és csuklós autóbuszok tervezésébe és gyártásába, a teljesen magyar tervezésű és gyártású járművekből már három típus létezik. 

Az ARC127 buszok Euro 4 környezetvédelmi besorolású motorral, rozsdamentes, alacsony padlós vázszerkezettel szereltek, és a legkorszerűbb automata sebességváltóval rendelkeznek. A BV - a vezérigazgató közlése szerint jelenleg évente 12-15 járművet tud összeszerelni, ugyanakkor képes kapacitása további növelésére is.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
x

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A Bechterew-kór és tünetei
2012. máj. 17. 20:11

A szülés, születés módjai
2012. máj. 17. 18:37

Gyermekbetegségek: Mikor forduljunk orvoshoz?
2012. máj. 17. 17:12

Felmérés a fiatalok dohányzási szokásairól
2012. máj. 17. 16:12

A szájnyálkahártya betegségei
2012. máj. 17. 15:13

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.