Népszerű "Playboy" sztár
Egyre kedveltebb a Volvo S80-as D5 AWD modellje
A Volvo S80 D5 AWD modellje, amely ebben az évben már elnyerte a magyarországi Playboy magazin Év Autója verseny Üzleti top autó kategóriában a legjobb ár-érték aránnyal rendelkező autónak járó első díjat is, úgy tűnik egyre népszerűbb a vásárlók körében.
2008.09.29 18:00ma.huA Volvo S80-as megjelenése maga a megtestesült skandináv elegancia – elegáns, harmonikus, tiszta és erőteljes. Minden alak és anyag a Volvo formanyelvének legújabb fejlődési stádiumát tükrözi.
A széles hűtőmaszk, a hangsúlyos vállvonalak és a jellemző V-alakú motorháztető garantálják a Volvo S80-as modelljének dinamikus megjelenését. Bőséges lábtér várja a vezetőt és utasait egyaránt – még az eleve tágas első generációs modellnél is több a hely.
A népszerű kőszén fekete és kvarcszürke Volvo-színek választható kombinálásával még megnyugtatóbb a harmonikus utastér. A szellőztetett és fűtött ülések nyáron hűtik, a hideg téli reggeleken pedig melegen tartják az Utazókat. A modern dízel-technológia révén a D5-ös motor gyorsabban és erőteljesebben reagál a gázadagolásra, miközben fogyasztása és károsanyag-kibocsátása is kedvező.
A 136 kW (185 LE) teljesítményű, alumíniumból készült D5-ös motor, sportos dinamizmust visz a vezetésbe. Négykerék hajtás, ha a tapadáshoz szükség van rá, energiatakarékos fronthajtás, ha nincs – a Volvo elektronikus vezérlésű összkerék hajtása minden helyzetben optimális megoldást kínál.
A rendszer a kerekek legkisebb kipörgésére is szinte azonnal reagál, így havas, sáros vagy vizes úton is megnyugtatóan stabil és irányítható marad az autó.
A biztonságot szinte a tökéletességig fokozták a Volvo tervezői. Az opcionális adaptív tempomatot ütközésveszélyre figyelmeztető és automatikus fékezőrendszer egészíti ki (CWAB), mely az autó előtti teret pásztázó kamera és radar jeleiből észleli a közelgő akadályt.
Ha az elektronika mindkét jelforrás alapján arra következtet, hogy a frontális ütközés elkerülhetetlen, az automatikus fékezőrendszer önműködően lefékezi az autót. Ha viszont a vezetőnek még van ideje beavatkozni, akkor a rendszer figyelmezteti őt és előkészíti a fékrendszert a vészfékezésre.
A CWAB nem feltétlenül képes megakadályozni a frontális ütközést, de segít csökkenteni az ütközés erejét, és ezzel a sérülések kockázatát. A rendszer ugyanakkor nem helyettesíti a biztonságos és figyelmes vezetést! A Volvo S80 a világ egyik legjobb autós audio rendszerét kínálja. Az 5X130 Wattos zenei teljesítményű digitális erősítő minden hangerőnél tiszta, torzításmentes hangélményt nyújt.
A valósághű, háromdimenziós hangzáshoz a világhírű Dynaudio hangszórógyár szakértőivel közösen kifejlesztett hangsugárzók is nagymértékben hozzájárulnak.
Az S80 minden audiorendszeréhez külső műsorforrás (AUX) csatlakozó is tartozik, így az iPod-on vagy más hordozható MP3 lejátszón tárolt zeneszámok az autó saját audiorendszerén keresztül is felcsendülnek.

Kapcsolódó írások:
- A Volvo XC60 jó választás az allergiában szenvedők számára is
- Képek: Új Volvo XC 60, az eddigi legbiztonságosabb és leglátványosabb Volvo
- Új vezető a Volvo Car Corporation élén
- Másfélezer autót szállít a Volvo a magyar Wáberer cégnek
- Már itt vannak az új Volvo Ocean Race modellek
- Véget ért a Volvo Adventure 2008-as svédországi döntője

Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Óriási megtiszteltetésnek tartja az Oscar-díjra jelölt Naomi Watts, hogy ő játszhatja el a Diana hercegnőről szóló film címszerepét.
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Egyszerre sérült meg a két legenda
Blamázs: együtt fekszik Schwarzi és Sly a kórházban
Az NNI megszüntette a nyomozást
Nem büntetik Brad Pittet a Vecsésen lefoglalt fegyverekért
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat

Németország kész újratárgyalni a portugál mentőcsomagot
Németország készen áll újratárgyalni a portugál mentőcsomagot, amennyiben szükséges, de ez csak azt követően történhet meg, hogy megállapodás született a második görög mentőcsomagról.
Lanyhul a globális kereslet és a kínai növekedés
Visszaesett a kínai külkereskedelem
Nőttek az élelmiszerárak és a közüzemi díjak is
Januárban stagnált a német infláció
A döntés végső határideje: február 15-e
Segítséget nyújt a NAV az egyszerűsített bevalláshoz
Kiterjesztett megszorítások kellenek
Elhalasztották a döntést a görög mentőcsomagról
Hazamennek a De Havilland Q400-asok
Távoznak a Malév lízingelt gépei a Liszt Ferenc repülőtérről
Jelzálogadós-mentés 26 millió dollárból
Rekordösszegű megállapodás az állam és öt amerikai bank között

Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
Mire van szükség leginkább a szerelmesek napján? Ha vágyfokozás nem is kell már, egy kis "rásegítés" sosem árt! Készüljünk 3 kiváló itallal a Valentin-estére...
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?
Tudja a férfi, ha a nő menstruál?
Érzi ő azt: a pasi kevésbé utánozza a termékeny nőt
Segíthet a génterápia a veleszületett vakságon
Már nem voltak hivatalosan vakok - a jó génnek köszönhetően

Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Porcelánvarázslat címmel rendez kiállítást a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a veszprémi Petőfi Színház aulájában péntektől a teátrum legújabb bemutatójához kapcsolódva.
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap
Filmkockák - versenyben
18 filmet szed szanaszét az Arany Medve

Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Megállásra kényszerített egy autót, majd kirabolta utasait egy háromfős társaság Budapesten. A fekete terepjáróval elmenekült támadókat a rendőrök keresik.
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?
Csúszott a 41-es
Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok

Ömlött a gáz Nemesdéden - Majdnem tragédiát okozott a tolvaj
Csütörtökön a Nemesdédről, a Református egyház tulajdonában lévő ingatlanról a gázórát és a gázcsöveteket ellopták, és a helyszínen nagy erővel és hanggal tört ki a gáz.
Vonzotta a fém a hat fiút
Vitték volna a rezet a Vasmű utcából
Fagyási sérüléseket szenvedett két algír polgár
Mentőt hívtak a vacogó határsértőkhöz Kiszomboron
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Lenyúlta a pénzt a volt élettárs?
Másfél millióba került a veszekedés a férfinak
Nem olyan vastag a jég, mint hitték
Mégis ugrott a holland jégmaraton
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:15 Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
- 10:10 Vitték volna a rezet a Vasmű utcából
- 9:58 Járóka: a romák erőteljesebb bevonására van szükség
- 9:46 Németország kész újratárgyalni a portugál mentőcsomagot
- 9:33 Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
- 9:29 Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
- 9:20 Visszaesett a kínai külkereskedelem
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 10:16
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 10:09
- "Ha én rózsa volnék" - Göncz Árpádnak énekel Gyurcsány és Kuncze2012.02.10 10:04
- Moszkva nem akarja látni: Szíria nagyon vérzik2012.02.10 10:03
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.10 09:10
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



