Volvo C30 Edition
Tovább erősíti a Volvo a C30-brandet
Bemutatta a Volvo a C30 Editiont, ami négyszáz euróval kerül többe a rövidebb nevű verziónál. Az alapára pedig 2260 euróval kedvezőbb a hasonlóan kistafírozott alapmodellhez képest. Ki az az őrült, ki Trabantra vágyik? Nyolcféle motorral már elérhető a svéd csoda.
2008.01.12 14:00ma.hu
A Volvo C30 Edition fölöttébb rokonszenves tulajdonságokkal bír (ha eltekintünk attól, hogy a formája és a Volvo név között feszülő ellentét valószínűleg mindörökké érezhető lesz): 17 collos könnyűfémfelnik, alumíniumbetétek a középkonzolon és az ajtókon, bőrkormány, kormányváltó, és kormányról kapcsolható fék, High Perfomance audiocsomag - rádióval és Mp3-as CD-játszóval, négyszer negyven Watt teljesítménnyel, és nyolc hangszóróval. Természetesen külső eszközök is rádughatók a készülékre, így saját MP3-lejátszónkról is szólhat a muzsika.
Motorból nyolc közül választhatunk: négy benzines (100 lóerőtől 170 lóerőig), egy 125 lóerős FlexiFuel, és három dízel (109 lóerőtől 180 lóerőig) a paletta.
Az ára nagyjából ötmillió forint, bizonyos szögekből nézve nem is drága. Különben is: a Volvo már 24 éve is Volvo volt, ahogy azt a KFT zenekar is megfogalmazta a Siker, pénz, nők, csillogás című lemezén (ezen van a Balatoni nyár és az Elizabet is...):
Hé, ha rohan a gép,
az olyan, mint egy álom.
Az ég gyönyörű kék,
suhanunk a tájon.
Akinek elég a sütnivalója,
nem veszi meg a tucatautót.
Nem vacakol, nem blamálja magát,
kiadja inkább a jelszót:
Volvo!
Volvo!
Volvo!
Hé, ki ájul el,
ha meglát egy Volgát?
Hé, ki látta már
a Zaporozsec szobrát?
Ki az az őrült, ki Trabantra vágyik,
talán csak egy múzeum.
Kerüljön inkább valamivel többe,
manapság ez a minimum.
Volvo!
Volvo!
Volvo!
A szép lányok a Balaton-parton
nem ülnek a Wartburgba már.
Rád se néznek, ha Zsiguliban poshadsz,
tudod-e, mi az, mire mindenki vár?
Volvo!
Volvo!
Volvo!

Gesztenyéből golyót!
A téli desszertek közül nem hiányozhat egy gesztenyés fogás - készítsünk gesztenyegolyókat, ha még nincs a "repertoárban".
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Egyszerre sérült meg a két legenda
Blamázs: együtt fekszik Schwarzi és Sly a kórházban
Az NNI megszüntette a nyomozást
Nem büntetik Brad Pittet a Vecsésen lefoglalt fegyverekért
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Segítséget nyújt a NAV az egyszerűsített bevalláshoz
Segítséget nyújt a személyi jövedelemadó bevalláshoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ha valaki az egyszerűsített bevallást választja.
Kiterjesztett megszorítások kellenek
Elhalasztották a döntést a görög mentőcsomagról
Hazamennek a De Havilland Q400-asok
Távoznak a Malév lízingelt gépei a Liszt Ferenc repülőtérről
Jelzálogadós-mentés 26 millió dollárból
Rekordösszegű megállapodás az állam és öt amerikai bank között
Dőlhet a rendszer?
Nyugdíj - Kérdőjelekre szólítja fel Európát a svéd kormányfő
A hideg parancsol
Tél - Atomerőműveket indítottak újra Németországban
Gyorsaság, stabilitás és növekedés, tehermegosztás
Válságmegoldás: hármas kihívást lát Cséfalvay

"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Szeretnénk formában maradni idős korunkban is? Kutatók szerint a szex nagyon is alkalmas arra, hogy hosszú ideig megőrizzük agyunk fittségét.
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?
Tudja a férfi, ha a nő menstruál?
Érzi ő azt: a pasi kevésbé utánozza a termékeny nőt
Segíthet a génterápia a veleszületett vakságon
Már nem voltak hivatalosan vakok - a jó génnek köszönhetően
A teljes édességmegvonás függést okoz!
Hoppá: csokis süti reggelire, és nem hízunk el?

Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Porcelánvarázslat címmel rendez kiállítást a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a veszprémi Petőfi Színház aulájában péntektől a teátrum legújabb bemutatójához kapcsolódva.
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap
Filmkockák - versenyben
18 filmet szed szanaszét az Arany Medve

Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Egyre több luxusautótól válnak meg az olaszok, mióta megsokszorozódtak az adóhatósági ellenőrzések.
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?
Csúszott a 41-es
Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben

Mentőt hívtak a vacogó határsértőkhöz Kiszomboron
Mínusz 20 fokban, negyven centis hóban gyalogolt Magyarország felé az a négy algír állampolgár, akiket az éjszaka fogtak el a Kiszombori Határrendészeti Kirendeltség munkatársai. Közülük kettőt fagyási sérülésekkel kórházba is kellett szállítani.
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Lenyúlta a pénzt a volt élettárs?
Másfél millióba került a veszekedés a férfinak
Nem olyan vastag a jég, mint hitték
Mégis ugrott a holland jégmaraton
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
A tilos jelzés ellenére akart átmenni a síneken
Kamaszt gázolt a villamos a Blaha Lujza téren
Saját kulcsával jutott át a riasztórendszeren
Édes bosszú: kirúgták az igazgatót, ezért ellopta a mamutfogat
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:44 Tizenkilenc rendőrt raboltak el a Sínai-félszigeten
- 8:37 Segítséget nyújt a NAV az egyszerűsített bevalláshoz
- 8:31 Mentőt hívtak a vacogó határsértőkhöz Kiszomboron
- 8:29 Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
- 8:22 Elhalasztották a döntést a görög mentőcsomagról
- 8:15 "Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
- 8:12 Távoznak a Malév lízingelt gépei a Liszt Ferenc repülőtérről
Raab Karcher Zrt.Store Manager
Tiamat ConsultingRaktárvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 08:30
- "Ha én rózsa volnék" - Göncz Árpádnak énekel Gyurcsány és Kuncze2012.02.10 08:10
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 07:50
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.10 07:18
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.10 00:41
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



