Jótanácsok a közlekedésrendészettől
A gyalogosok a közlekedés legsérülékenyebb szereplői
A közelmúlt riasztó baleseti hírei között mind gyakrabban figyelhető meg gyalogosokkal kapcsolatos tragédiák, ezért összeszedtünk néhány fontos jótanácsot e témában.
2008.12.08 13:59ma.huŐsztől, a látási viszonyok megváltozásával Fejér megyében is megszaporodtak a gyalogos elütések. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának főhadnagya Májer László, további balesetek elkerülése érdekében néhány hasznos tanácsot gyűjtött egy csokorba - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökség.
A közúti közlekedésben résztvevők közül az egyik legveszélyeztetettebb csoport a gyalogosoké. - szögezte le Májer főhadnagy. Egy jármű és egy gyalogos ütközésekor mindig a gyalogos sérülhet meg. Ezt sajnos több esetben nem veszik figyelembe a közlekedők, pedig érdemes elgondolkodni azon, hogy az a gépkocsivezető, aki az úttestre lépő gyalogos látványára inkább gyorsít, majd pár perc múlva a gépkocsijából kiszállva, s egy bevásárlóközpontba igyekezve szintén gyalogossá válik, s minden körültekintés nélkül lelép az úttestre.

Csak egy adat: száraz úton egy 50 km/h. sebességgel haladó járműnek kb. 25 méter a féktávolsága, esős időben ez már 30-35 méter lehet. Képzeljük csak el, ha a gyalogos ezeken a távolságokon belül lép le váratlanul az úttestre. Vajon megéri-e fél perc előny egy bizonytalan kimenetelű, balesetveszélyes helyzet kialakításáért. Különösen, ha a közelben kijelölt gyalogátkelőhely is található. Lehet, hogy egyszer sikerül átérni, lehet, hogy tízszer sikerül átérni, de ha egyszer nem...

Gondoljunk bele: esős időben a csillogó aszfaltról visszaverődő fények vibrálása közben a sötét ruhában hirtelen feltűnő gyalogost mikor tudja észlelni a járművezető?
A kijelölt gyalogos-átkelőhely a gyalogosok biztonságos úttesten történő átkelését biztosítja. A járművezetőnek tudomásul kell vennie, hogy mikor megszerezte a vezetésre jogosító okmányt, emberi élet kioltására alkalmas eszköz kezelésére kapott felhatalmazást. Tehát, ha a gyalogosoktól elvárható, hogy a saját épségük érdekében ne hozzanak rossz döntést egy-egy forgalmi szituációban, akkor a járművezetőkre ez fokozottan érvényes.
A kijelölt gyalogos - átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Ezt a helyet csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad megközelíteni. Gyalogátkelőhely előtt megálló jármű mellett meg kell állni, hiszen nem tudhatjuk, hogy az álló jármű takarásából mikor tűnik fel egy gyalogos.
A partnerség a közlekedésben a saját biztonságunk érdekében az egyik legfontosabb. Balesetek sora bizonyítja, hogy egy adott pillanatban valaki rossz döntést hozott. Higgye el mindenki, nem lehet visszacsinálni az eseményeket! A gyalogos- átkelőhelyet nagy sebességgel megközelítő gépkocsivezető, a féktávolságon belül a járművel elé lépő gyalogos, a tilos jelzésen, a tiltott helyen áthaladó-átkelő gyalogosok-járművek mind-mind balesetveszélyes helyzeteket alakítanak ki, melyeknek a végkimenetele bizonytalan. A rendőrség a saját eszközeivel próbál fellépni a szabálysértőkkel szemben. De nem tud mindenhol ott lenni! - mondta a főhadnagy.

Az elmúlt két hónapban kiemelt figyelmet fordított a rendőrség a gyalogosok ellenőrzésére. A főhadnagy általános tapasztalatként mondta el, hogy rossz gyakorlat szerint sok gyalogos érezhetően a rendőr jelenléte miatt tartotta be a szabályokat. De ha mégsem és a rendőr szóvá tette, hogy miért a tilos jelzésen ment át a gyalogos, vagy miért nem adott elsőbbséget a járművezető a gyalogosnak, szinte személyes sértésnek vették azt. Az ünnepek idején is óvatos közlekedésre intenek a rend őrei. A maguk eszközeivel próbálják elérni, hogy mindenki szerettei körében tölthesse az ünnepeket. De ehhez a közlekedés többi résztvevőinek is kérik a segítségét. Mert mindenkit hazavárnak!
Végezetül álljon itt néhány adat elmúlt hónapok statisztikájából. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság illetékességi területén szeptemberben: Egy súlyos és két könnyű személyi sérüléssel járó gyalogosokat érintő közúti közlekedési baleset történt. Ezek közül egy esetben gyalogos volt az okozó (tilos jelzésen áthaladás), súlyos sérülést szenvedett. Egy esetben gépkocsi további egy esetben lovaskocsi hajtója volt elsődlegesen az okozó.

Októberben öt súlyos személyi sérüléssel és egy könnyű személyi sérüléssel járó balesetet jegyez a statisztika. Ebből két esetben gyalogos volt az okozó (álló jármű takarásából kilépés, figyelmetlen úttestre lépés), két esetben gyalogátkelőhelyen nem adták meg az elsőbbséget a gyalogosnak, a fennmaradó két esetben a járművezető részéről gyorshajtás volt elsődlegesen megállapítható.
Novemberben két halálos kimenetelű, négy súlyos és három könnyű személyi sérüléssel végződő balesetben volt érintett gyalogos. Ebből négy esetben gyalogos okozó (nem kijelölt helyen történő áthaladás //2 eset//, körültekintés nélkül, féktávolságon belül), két esetben gyalogátkelőhelyen nem adták meg az elsőbbséget, két esetben a járművezető részéről volt elsődlegesen megállapítható gyorshajtás, egy ízben figyelmetlen járművezetést volt az elsődleges ok.

Meghalt Donna Summer
Meghalt csütörtökön Donna Summer amerikai énekesnő, akit a disco koronázatlan királynőjeként emlegettek.
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!

Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón azt mondta: az elmúlt két évben a kormány kétségtelenül sokat tett az államháztartás, benne a központi költségvetés konszolidálásáért.
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban
Évente 120 millió forintnál is többet keresnek
Mesés fizetést kapnak a hongkongi miniszterek

Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Ha megtörtént a "baleset", és a pasi sokkal előbb a csúcsra jutott, mint a nő, itt az ideje, hogy ne legyen önző. Hogyan kárpótolhatja a hölgyet?
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
A várt összeg sokszorosáért, 385 600 euróért (mintegy 110 millió forint) kelt el egy csütörtöki párizsi árverésen Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) A kis herceg című világhírű regénye egy eddig ismeretlen piszkozata.
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye
Lezárták a bazilika előtti teret
Leszakadt a Mózes szobrát őrző római templom homlokzata

Magyarország nyerte el a PIN-díjat
A Belügyminisztérium (BM) megerősítette: az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) az idén Magyarországnak ítéli a közlekedésbiztonsági teljesítményt értékelő PIN-díjat, hozzátéve, hogy Dániával megosztva kapja az ország.
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között

18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
Vannak nők, akik nem sokat teketóriáznak, ha vetkőzésre kerül a sor, csak a rend kedvéért mutatják meg egy picit, hogy van nekik mindenféle szexi alsóneműjük is. Ez a szöszi cicababa is jobban szereti a természetes állapotát.
Senki sem tudta, hogy hulla hever a házban
Horror: múmia kergette el a betörőt
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
60 ezer lapkát pakolt egymásra függőlegesen
Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
Ami mozdítható, azt viszik is
Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Klímavédő smaragdfákat kapott Nyíregyháza
- 21:31 Ritka római pénzekre bukkantak Nagy-Britanniában
- 20:29 Az új iraki olajvezeték veszélyezteti Babilont
- 19:59 Jön a fagy
- 19:48 Kutrucz Katalin: Nincs két egyforma állambiztonsági ügy
- 19:41 Parakenu-vb - Magyar bronz Poznanban
- 19:35 Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.17 21:51
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.17 20:03
- Harangot loptak egy szerb ortodox templomból Horvátországban2012.05.17 19:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



