Egyre többet tudunk az új S60-ról
2010-ben jön a Volvo S60 következő generációja
A Volvo Cars pár nappal karácsony előtt azzal szeretne az autós világnak kedveskedni, hogy bemutatja azt a személyautót, amely az elkövetkező években a forgalom ékköve lesz az utakon.
2008.12.19 18:40ma.huA Volvo S60 koncepcióautó segítségével egy pillantást vethetünk a 2010-ben érkező új Volvo S60 típusra. „Az új S60 egyike lesz a legerősebb szereplőknek egy olyan mezőnyben, ahol rendkívül kiélezett konkurenciaharc folyik” – mondta Stephen Odell, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. A kupéforma inspirálta vonalvezetés karakteres megjelenést kölcsönzött már az eredeti S60 típusnak is, és ez a karakter a következő generációs modellnél még tovább erősödik.
„A sportos forma azonnal sejteti, mekkora élmény lehet vezetni ezt az autót – és bátran mondhatom, hogy az új S60 teljesíteni fogja ezt az ígéretet. Menettulajdonságai jobbak, mint bármely eddigi Volvo modellé, az autóba épített csúcstechnológia pedig segíti a biztonságosabb vezetést” – mondta Stephen Odell. A Volvo S60 koncepcióautó legelőször a Detroit Motor Show kiállításon mutatkozik majd be, 2009. január elején. Az új Volvo S60 gyártása 2010-ben kezdődik.
A koncepcióautóról egyértelműen látszik, hogy a Volvo Cars formatervezői egy szinttel feljebb léptek az autó megalkotása során. „Az S60 koncepcióautó modern, tipikusan skandináv formatervében természetesen megtalálhatók a márkára jellemző stílusjegyek is, a végeredmény azonban mégis teljesen új megközelítést tükröz” – mondta Steve Mattin, a Volvo Cars formatervezésért felelős igazgatója. „A koncepcióautó külseje egyértelműen utal arra, mi várható az új S60 esetében. A belső kialakítása során még merészebbek voltunk: itt az volt a célunk, hogy bemutassuk, hogyan képzeljük el a – nem is olyan távoli – jövőt” – tette hozzá Steve Mattin.

Az S60 koncepcióautó orráról természetesen nem hiányozhat a trapéz alakú hűtőrács által keretbe foglalt nagyméretű márkajelzés. Az emblémán található háromdimenziós Volvo felirat egy megvilágított panelen kapott helyet. Maga a hűtőrács is megújult kissé, hiszen a vízszintes rácsok még tovább finomítanak a formáján. A hűtőrács szélein a legújabb Volvókra jellemző fények világítanak, amelyek jól kihangsúlyozzák az orr függőlegességét, és a motorháztető V-formáját. E fények szolgálnak a lökhárítók friss formavilágának kiindulópontjaként is.
A megtört ívű fényszórók szinte belefolynak az erősen ívelt motorháztetőbe. Az alsó légbeömlők fordított trapézt mintázó alakjával együtt ezek az elemek nagyon kifejező „arcot” adnak a koncepcióautónak. „Dinamikus és kifejezetten karakteres, de egyáltalán nem tűnik agresszívnek. Ennek az autónak minden elemét a skandináv design, illetve a svéd tengerpart sziklái és vizei ihlették. A végeredmény pedig a drámaiság és az érzékiség lélegzetelállító keveréke” – mondta Steve Mattin.
A koncepcióautó fényszóróiban a klasszikus skandináv hagyományok találkoznak a csúcstechnikával. A fényszóróban található világítótestek két apró, egymás mellett vitorlázó viking hosszúhajót formáznak – az egyik hajó szolgáltatja a tompított, a másik pedig a távolsági fényt. Éjszakai vezetés közben a rejtett, felfelé néző nagy teljesítményű LED-ek által kibocsátott fényt a hajók duzzadó vitorlái irányítják előre.
Ha közelebbről megnézzük a fényszórókat, még több apró részletet fedezhetünk fel: a LED-ek hűtését biztosító kompakt rendszer két kiálló alumínium hűtőbordája félig látszik a hajótesten keresztül. Ez a megoldás azt az érzetet kelti, mintha csillogó üvegtestek úsznának a sötét, rejtélyes skandináv tengeren.

Oldalról nézve feltűnik, hogy a koncepcióautó keskeny kupé-teteje, valamint az oldalsó szélvédők formája mellett, megjelent egy teljesen újszerű oldalsó vállvonal, amely finom, kettős hullámot formáz. A fényszóróktól egészen az autó faráig tartó vállvonal érzékibbé teszi a kocsit, és a fénytörések játékával a felületek merevségét is oldja. Az egyedi, parallelogramma formájú hátsó ajtók minden egyes nyitása-zárása különleges látvány. Az ajtónyitás gombnyomásra indul, és az első fázisban a hagyományos ajtókhoz hasonlóan történik. A következő fázisban azonban az ajtó első része is kiemelkedik az autó síkjából, és a karosszériával párhuzamosan az egész ajtó hátracsúszik, egészen a hátsó kerekekig.
Az autó hátsó vállvonalait híven követő hátsó lámpák ugyanolyan fejlettek, mint az első fényszórók. Kikapcsolt állapotban egyáltalán nem látszik a hátsó lámpáknál megszokott piros-borostyánsárga színkombináció. A bekapcsolás után azonban a modern LED-eknek köszönhetően a helyzetjelző fények, a féklámpák és az irányjelzők mind a megfelelő színnel világítanak.
A Volvo S60 koncepcióautóban bemutatkozik egy teljesen új, innovatív biztonsági rendszer is, amely többek között képes felismerni az autó elé lépő gyalogosokat – és automatikusan az autó maximális fékerejét kihasználva fékez, ha a sofőr ezt nem tenné meg. Ez a rendszer az új Volvo S60 modellben mutatkozik majd be.
A jövőben még izgalmasabb és dinamikusabb autókat fogunk gyártani, miközben megőrizzük a biztonság terén elért vezető pozíciónkat. Az új S60 a biztonságért felelős összes tudásunkat és technológiánkat tartalmazni fogja, a baleset-megelőzést célzó megoldásoktól a baleseti utasvédelmi eszközökig.

Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Óriási megtiszteltetésnek tartja az Oscar-díjra jelölt Naomi Watts, hogy ő játszhatja el a Diana hercegnőről szóló film címszerepét.
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Egyszerre sérült meg a két legenda
Blamázs: együtt fekszik Schwarzi és Sly a kórházban
Az NNI megszüntette a nyomozást
Nem büntetik Brad Pittet a Vecsésen lefoglalt fegyverekért
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat

Németország kész újratárgyalni a portugál mentőcsomagot
Németország készen áll újratárgyalni a portugál mentőcsomagot, amennyiben szükséges, de ez csak azt követően történhet meg, hogy megállapodás született a második görög mentőcsomagról.
Lanyhul a globális kereslet és a kínai növekedés
Visszaesett a kínai külkereskedelem
Nőttek az élelmiszerárak és a közüzemi díjak is
Januárban stagnált a német infláció
A döntés végső határideje: február 15-e
Segítséget nyújt a NAV az egyszerűsített bevalláshoz
Kiterjesztett megszorítások kellenek
Elhalasztották a döntést a görög mentőcsomagról
Hazamennek a De Havilland Q400-asok
Távoznak a Malév lízingelt gépei a Liszt Ferenc repülőtérről
Jelzálogadós-mentés 26 millió dollárból
Rekordösszegű megállapodás az állam és öt amerikai bank között

"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Szeretnénk formában maradni idős korunkban is? Kutatók szerint a szex nagyon is alkalmas arra, hogy hosszú ideig megőrizzük agyunk fittségét.
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?
Tudja a férfi, ha a nő menstruál?
Érzi ő azt: a pasi kevésbé utánozza a termékeny nőt
Segíthet a génterápia a veleszületett vakságon
Már nem voltak hivatalosan vakok - a jó génnek köszönhetően
A teljes édességmegvonás függést okoz!
Hoppá: csokis süti reggelire, és nem hízunk el?

Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Porcelánvarázslat címmel rendez kiállítást a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a veszprémi Petőfi Színház aulájában péntektől a teátrum legújabb bemutatójához kapcsolódva.
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap
Filmkockák - versenyben
18 filmet szed szanaszét az Arany Medve

Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Megállásra kényszerített egy autót, majd kirabolta utasait egy háromfős társaság Budapesten. A fekete terepjáróval elmenekült támadókat a rendőrök keresik.
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?
Csúszott a 41-es
Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok

Mentőt hívtak a vacogó határsértőkhöz Kiszomboron
Mínusz 20 fokban, negyven centis hóban gyalogolt Magyarország felé az a négy algír állampolgár, akiket az éjszaka fogtak el a Kiszombori Határrendészeti Kirendeltség munkatársai. Közülük kettőt fagyási sérülésekkel kórházba is kellett szállítani.
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Lenyúlta a pénzt a volt élettárs?
Másfél millióba került a veszekedés a férfinak
Nem olyan vastag a jég, mint hitték
Mégis ugrott a holland jégmaraton
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
A tilos jelzés ellenére akart átmenni a síneken
Kamaszt gázolt a villamos a Blaha Lujza téren
Saját kulcsával jutott át a riasztórendszeren
Édes bosszú: kirúgták az igazgatót, ezért ellopta a mamutfogat
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:15 Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
- 10:10 Vitték volna a rezet a Vasmű utcából
- 9:58 Járóka: a romák erőteljesebb bevonására van szükség
- 9:46 Németország kész újratárgyalni a portugál mentőcsomagot
- 9:33 Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
- 9:29 Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
- 9:20 Visszaesett a kínai külkereskedelem
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 10:16
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 10:09
- "Ha én rózsa volnék" - Göncz Árpádnak énekel Gyurcsány és Kuncze2012.02.10 10:04
- Moszkva nem akarja látni: Szíria nagyon vérzik2012.02.10 10:03
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.10 09:10
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



