Takarékon a Suzuki
Japán után a magyar Suzukinál is csökkentek a bérek
Az idén kevesebbet vihetnek haza az esztergomi Suzukinál dolgozók. A fizetéscsökkenés oka a pótlékok csökkenése, az alapbérekhez nem nyúlt a vállalat.
2009.01.28 18:10MTIRuska Viktória, a vállalat kommunikációs vezetője elmondta, az alapbérhez kapcsolódó pótlékok az éjszakai műszak és a szombati munka megszűnése miatt csökkennek, mivel a gyár hetente öt napot termel, két műszakkal. Japánban februárban három-öt napra felfüggesztik az autó- és a motorkerékpár-gyártást a Suzuki öt telephelyén, ilyen intézkedésre 1975 óta nem került sor. A japán anyavállalatnál a leállások idejére részlegesen csökkentik a dolgozók bérét.
A kommunikációs vezető tájékoztatása szerint Esztergomban nem terveznek hosszabb leállást, azonban havonta 1-1 napot kivesznek a gyártási tervből. A Magyar Suzuki Zrt. december elejétől február közepéig 1.200 fővel csökkenti dolgozóinak létszámát. A társaság a kereslethez alkalmazkodva csökkentette a termelési terveit. Tavaly 280.000 gépjárművet gyártottak, az idei gyártási terv pedig egyelőre 200-210 ezer gépkocsi, azonban piaci fejleményeket követve a terveket havonta felülvizsgálják - közölte Ruska Viktória.

A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Lánya, Lisa Marie szemén keresztül mutatja be Elvis Presleyt egy új kiállítás, amely a legendás énekes halálának 35. évfordulója alkalmából nyitotta meg a kapuit.
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?

Csökkenhet a cukor ára
A világ cukortermelése az idén is meghaladhatja a keresletet, ami szakértők szerint a cukor árának csökkenését eredményezheti.
A többség tehernek érzi a volt drachmásokat
A németek kidobnák a görögöket az euróövezetből
Növekszik a szakemberhiány
Egyre kevesebb az orvos Németországban
Jól megy
Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév

Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Öt évre tervezett tudományos programot indít a WHO a betegségmentes öregedést legjobban biztosító étrend összeállítására.
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Napi horoszkóp - 2012. február 5.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra

Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
Életének 82 évében elhunyt Ben Gazzara amerikai színpadi és filmes karakterszínész.
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison

Egyre több a koccanásos baleset
Az ország közútjai havasak, csúszósak, ezért egyre több a koccanásos, de személyi sérüléssel nem járó baleset.
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen

Végzett a fagy egy mosonmagyaróvári férfivel
Saját udvarán fagyott meg egy férfi vasárnap reggelre Mosonmagyaróváron.
Tragédia Debrecenben
Elszenesedett test a romok között - Elégett egy hajléktalan
Az ágya mellett találták meg
Lakásában hűlt ki egy garabonci férfi
Kórházba szállították az öt embert
Szénmonoxid-mérgezést szenvedett egy család Budaörsön
Gyilkosság Sopronban
Halálos szúrás - A saját lábán ment be a kórházba a megkéselt férfi
Minden szerve tökéletesen funkcionál
Döbbenet: két pofával és négy szemmel született a cica
Szénmonoxid-mérgezésben okozta a férfi halálát
Ölt a gáz Dévaványán
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:59 Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
- 13:55 Felsőoktatás - "Súlyosan jogkorlátoz" a határidő-határozat?
- 13:46 Szíria - BT-vétó: a Nyugat a felelős?
- 13:39 Tombol a nép Egyiptomban: gyújtópalackok vs. könnygáz
- 13:31 Már "melegítenek" a jégtörő hajók
- 13:25 Bundába bújt a maláj foci
- 13:20 Csökkenhet a cukor ára
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Megkezdődött az 'Elie Wiesel-per'2012.02.05 14:12
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 13:44
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.05 13:35
- Meghalt Csurka István2012.02.05 13:30
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.05 13:28
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



