Peking az európai szabványt követi
Egymilliárd jüan a környezetszennyező járművek kivonására
A pekingi városvezetés összesen egymilliárd jüan (közel 34 milliárd forint) támogatást nyújt azoknak, akik súlyosan környezetszennyező vagy öreg gépjárműveiket kivonják a forgalomból.
2009.02.05 08:10MTIA kínai fővárosban a 2008-as olimpiai játékokra készülve vezették be a sárga matricát, amellyel az európai szabványoknak nem megfelelő járműveket jelölik. Ezek a sárga matricás gépjárművek idén január elsejétől kezdve Peking ötödik körgyűrűjén belül nem közlekedhetnek, október elsejétől pedig a - körülbelüli városhatárnak tekintett - hatodik körgyűrűn kívülre szorulnak.
Peking 3,5 millió gépjárművének közel 10 százaléka esik a korlátozás alá, amelyek egyébként a károsanyag-kibocsátás feléért tehetők felelőssé - mondta Li Kun-seng (Li Kunsheng), a Pekingi Környezetvédelmi Hivatal vezetője. „Ha ezeknek a járműveknek 80 százalékát sikerülne kivonni a forgalomból, azzal éves szinten 300-400 ezer tonnával kevesebb káros anyag kerülne a levegőbe” - hangsúlyozta Li.
A súlyosan környezetszennyező járművek bezúzásától vagy a városi forgalomból való kivonásától, típustól és életkortól függően 5000 és 25 000 jüan (17 ezer és 854 ezer forint) közötti kompenzációt fizetnek. A pekingi kormányzat gazdasági irodája szerint az akció január 12-i kezdete óta 844 járművet vontak ki a forgalomból. Február 3-ig összesen 225 tulajdonosnak 1,94 millió jüant (66 millió forint) kártérítést fizettek.

Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe
Ma este 9-től (helyi idő szerint szerdán 0 órától) rendezik az 57. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában; a Magyarországot képviselő Compact Disco tizenötödikként adja elő Sound of Our Hearts című dalát.
Ha még önmagában nem lenne elég...
Fokozzuk az élvezetet: itt a mézes krémes
Film készül Az orvosdoktorból
Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott

Ázsia emelkedéssel indította a mai napot
Többnyire erősödtek Ázsiában a vezető tőzsdemutatók kedden abban a reményben, hogy Kínában hamarosan gazdaságösztönző intézkedéseket fognak bejelenteni, és a befektetők ezt várják a szerdai uniós csúcstalálkozótól is.
ILO: 2016-ig kiugróan magas maradhat az érték
Nem csupán nálunk rengeteg a fiatal munkanélküli
Eddig főként vidéki kisközösségek célozták meg
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak

Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Gyakori lehet a szívprobléma az elhízott tinédzsereknél, még ha tüneteket ők maguk nem is észlelik - derítette ki egy új tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Szomszédja életét mentette - közben mindkettejük háza porig égett
Szomszédja életét mentette egy német férfi, ám miközben eljutottak a kórházig, lángra kapott a háza, majd a tűz átterjedt a szomszédéra is. Mindkét épület porig égett.
Átverte a bírákat, de nem zárják ki
Férfi versenyző nyeri meg a női modellversenyt?
Egy szőke és egy fekete, hogy legyen választék
18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:46 Közepes erejű földrengés Bulgáriában: nincsenek magyar sérültek
- 9:29 Szomszédja életét mentette - közben mindkettejük háza porig égett
- 9:28 Alig 11 grammot nyom, de 1,5 litert pumpál a világ legkisebb mesterséges szíve
- 9:19 Az EU/IMF-tárgyalásokon csak egyharmada van a kormánynak
- 9:07 634 méteres a világ legmagasabb tornya, a tokiói Sky Tree
- 8:48 Ázsia emelkedéssel indította a mai napot
- 8:41 Pünkösdi "mavagyonolás" a Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 09:49
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.22 09:40
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.22 09:35
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 08:50
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.22 08:42
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



