Az új Panamera szeptemberben debütál
Belülről is megújul a Porsche Panamera
A Porsche első ízben mutatja be a közeljövőben megjelenő negyedik modellsorozata innovatív belsőtér-koncepcióját.
2009.02.24 12:45ma.huA Panamera már a Németországban 2009. szeptemberben kezdődő piaci bevezetésére V8-as motorral és luxusfelszereltséggel szerelt csúcsváltozataival is rendelkezésre áll majd. A műszerfaltól egészen a hátsó ülésekig nyúló, folyamatos középkonzollal a négyüléses Gran Turismo minden egyes üléshelyén újszerű térérzettel és az autózás egyedi élményével szolgál. Az utastér optimális ergonómiai körülményeket biztosít a vezetéshez, miközben testre szabott egyes üléseivel az utasok számára is saját személyes szférát teremt. A mély üléshelyzet és a sportosan lapos állású kormánykerék ugyancsak az úttesttel biztosított, a Porsche modelljeire oly jellemző közvetlen kapcsolatot szolgálja. E klasszikus értékek mellett a Panamera utastere egyéni kialakítására is számos lehetőséget kínál. Az összesen 13-féle szín és anyagkombinációban – köztük négy „Bi-Color” összeállításban – kínált, sima és természetes bőrkárpitozások hétféle opcionális belső díszítő berakással kombinálhatók, olyan anyagok alkalmazásával, mint a szénszálas műanyag vagy az „Olive Natur” nyitott pórusú fa.
Kívánságra négyzónás automatikus légkondicionáló is rendelkezésre áll, amely a hőmérséklet, a légbefúvás erőssége és a levegőelosztás üléshelyenként egyéni szabályzását is lehetővé teszi. Az új Panamera utasait már szériakivitelben vezető- és utasoldali első légzsák, függönylégzsákok, illetve az első üléseken oldal- és térd-légzsákok is védik. A hátsó ülésekhez extrafelszerelésként szintén rendelhetők oldallégzsákok.

A Panamera S és 4S esetében a szériakivitelhez tartozó első komfortülések határozottan sportos kialakításúak, s nyolcirányú állíthatósággal szolgálják az utazás legmagasabb szintű kényelmét. Hátul lehajtható középső kartámasszal kiegészített két egyes ülés kínál még a magasabb termetű utasok számára is bőséges láb- és fejteret. A Panamera Turbo elektromos ülésállítási rendszere komfort memóriacsomaggal egészül ki, amely az ülőfelület meghosszabbítását, deréktámaszt és elektromos kormányoszlop-állítást foglal magában. Extrafelszerelésként további lehetőségként például adaptív sportülés vagy elektromosan sokrétűen állítható, hátsó komfortülés is rendelhető.
Első ízben áll Porsche modellhez extrafelszerelésként rendelkezésre a berlini high-end specialista, a világ egyik legnevesebb gyártójaként ismert Burmester - hangzásélményt megkoronázó - surround hangrendszere. Még sohasem került szériamodellbe ekkora akusztikailag aktív membránfelület, amely már az autó tervezésének fázisában is a koncepció alapvető részét képezte: az élő koncertek színvonalát közelítő hangzásélményt több mint 2.400 négyzetcentiméter közvetíti. Az egyedülálló hangzást 16-csatornás, több mint 1.000 watt összteljesítményű erősítő által vezérelt, összesen 16 hangszóró szolgáltatja, amit a 300 wattos Class-D erősítővel működő aktív subwoofer tesz teljessé.
A csomagtartó tekintetében kiválóan megmutatkozik a Panamera koncepciójának magas fokú mindennapos praktikuma, a csomagtér-ajtó feltárultával ugyanis akár négy bőrönd is kényelmesen a hátsó ülés mögé pakolható, mégpedig a magas helynek köszönhetően álló helyzetben felsorakoztatva. A Panamera S és 4S 445, míg a Panamera Turbo 432 literes csomagtartót kínál, amely a hátsó üléstámlák lehajtásával 1.250 literre bővíthető.

A Panamera eleinte kizárólag V8-as motorokkal, hátsó- illetve összkerékhajtással szerepel majd a kínálatban. Már a Panamera S „belépőmodell” hajtásáról is 4,8 literes, 400 LE (294 kW) teljesítményű, V8-as erőforrás gondoskodik, amely opcióként a Porsche hétfokozatú kettős tengelykapcsolós sebességváltóján (Porsche Doppelkupplungsgetriebe; PDK) keresztül is hajthatja a hátsó kerekeket. Az álló helyzetből 100 kilométer/óráig tartó gyorsuláshoz 5,4 másodperc szükséges, a csúcssebesség 283 kilométer/óra. Az EU5-szabvány szerinti üzemanyag-fogyasztás 100 kilométerenként 10,8 literre, a széndioxid-kibocsátás kilométerenként 253 grammra adódik.
A sportos Panamera 4S modellben szintén 4,8 literes, 400 LE (294 kW) teljesítményű V8-as dolgozik, amelynek nyomatéka a Porsche hétfokozatú kettős tengelykapcsolós sebességváltóján (PDK) át ezúttal mind a négy kerékre eljut. A 0-tól 100 kilométer/óráig tartó sprint 5,0 másodperc alatt zajlik, a maximális sebesség 282 kilométer/óra. Az EU5-szabvány szerinti üzemanyag-fogyasztás ez esetben 100 kilométerenként 11,1 liter, a széndioxid-kibocsátás kilométerenként 260 gramm.
A Panamera Turbo csúcsmodellben 4,8 literes, V8-as biturbo aggregát dolgozik, 500 LE (368 kW) teljesítménnyel, amely szintén a Porsche hétfokozatú kettős tengelykapcsolós sebességváltójához (PDK) csatlakozik. Az összkerékhajtású modell álló helyzetből 4,2 másodperc alatt gyorsít százas tempóra, s a Turbo végsebessége immár 303 kilométer/óra. A szabvány szerinti üzemanyag-fogyasztásra itt 100 kilométerenként 12,2 liter, a széndioxid-kibocsátásra pedig kilométerenként 286 gramm adódik.
A Panamera mindegyik változata közvetlen benzinbefecskendezésű motorral, mérsékelt belső súrlódású erőátviteli rendszerrel és könnyűszerkezetes karosszériával készül. A kettős tengelykapcsolós, automatizált PDK-sebességváltó és az új automatikus motorleállítás funkciója (Auto Start/Stop) szintén minden modell kínálatában szerepel. Utóbbi berendezés álló járművön és lenyomott fékpedál mellett – például közlekedési lámpánál vagy torlódáskor – önműködően leállítja a motort.

Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe
Ma este 9-től (helyi idő szerint szerdán 0 órától) rendezik az 57. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában; a Magyarországot képviselő Compact Disco tizenötödikként adja elő Sound of Our Hearts című dalát.
Ha még önmagában nem lenne elég...
Fokozzuk az élvezetet: itt a mézes krémes
Film készül Az orvosdoktorból
Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott

Ázsia emelkedéssel indította a mai napot
Többnyire erősödtek Ázsiában a vezető tőzsdemutatók kedden abban a reményben, hogy Kínában hamarosan gazdaságösztönző intézkedéseket fognak bejelenteni, és a befektetők ezt várják a szerdai uniós csúcstalálkozótól is.
ILO: 2016-ig kiugróan magas maradhat az érték
Nem csupán nálunk rengeteg a fiatal munkanélküli
Eddig főként vidéki kisközösségek célozták meg
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak

Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Gyakori lehet a szívprobléma az elhízott tinédzsereknél, még ha tüneteket ők maguk nem is észlelik - derítette ki egy új tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Szomszédja életét mentette - közben mindkettejük háza porig égett
Szomszédja életét mentette egy német férfi, ám miközben eljutottak a kórházig, lángra kapott a háza, majd a tűz átterjedt a szomszédéra is. Mindkét épület porig égett.
Átverte a bírákat, de nem zárják ki
Férfi versenyző nyeri meg a női modellversenyt?
Egy szőke és egy fekete, hogy legyen választék
18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:46 Közepes erejű földrengés Bulgáriában: nincsenek magyar sérültek
- 9:29 Szomszédja életét mentette - közben mindkettejük háza porig égett
- 9:28 Alig 11 grammot nyom, de 1,5 litert pumpál a világ legkisebb mesterséges szíve
- 9:19 Az EU/IMF-tárgyalásokon csak egyharmada van a kormánynak
- 9:07 634 méteres a világ legmagasabb tornya, a tokiói Sky Tree
- 8:48 Ázsia emelkedéssel indította a mai napot
- 8:41 Pünkösdi "mavagyonolás" a Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 09:49
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.22 09:40
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.22 09:35
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 08:50
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.22 08:42
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



