Franciaország megvédi autóiparát
Sarkozy kiáll az autóiparral kapcsolatos elképzelésekért
Védelmébe vette a francia autógyártás megőrzéséért eddig tett intézkedéseket a külföldi bírálatokkal szemben a francia államfő.
2009.02.27 09:55Világgazdaság OnlineNicolas Sarkozy az egyik vidéki beszállító cég telephelyén tartott kerekasztal megbeszélésen fejtette ki, hogy milyen tervekkel szándékozik megtartani az ágazat integritását. A Párizst protekcionizmussal elmarasztalni akaró brüsszeli politikusok ügyködését a francia elnök elintézte azzal, hogy miért nem szervezett uniós szintű mentőakciót a szorongatott ágazat számára az Európai Bizottság.
Sarkozy hosszasan érvelt arról, hogy a kormánya nem enged a posztindusztriális fejlődésről szóló eszmefuttatások csábításának, és minden erejével küzd az ipar, illetve általa fenntartható értékalkotás megőrzéséért. A támogató akciókat ráadásul úgy kell szervezni – mondta – hogy a termelés megmaradjon az ország területén. Ez alkalommal elmaradt a briteknek szóló oldalvágás arról, hogy „nekik már nincs is iparuk”. A politikus harciasan érvelve fejtette ki, hogy az adófizetők terhére csak azokat a cégeket támogatják, amelyeknél szavatolható a munkahelyek megtartása, helyben.
Az államfő elfogadhatatlannak mondta, hogy két patinás és magas műszaki színvonalat képviselő autógyár működtetése mellett az ország járműkereskedelmi mérlege negatív legyen és romló egyensúlyi tendenciát mutasson. A korábbi nyilatkozatát megerősítve Sarkozy kijelentette, hogy egyszer és mindenkorra felszámolják az iparűzési adót, mert lassan már Franciaország marad az egyetlen állam, ahol a termelést ilyen mértékben ellehetetlenítő terheket rónak ki üzemekre.
Súlyos bírálattal illette azokat a politikusokat, akik erőnek erejével szeretnék fenntartani a települési önkormányzatok ezen bevételi forrását. Mint mondta, nem kell a fiskális politika zsenijének lenni ahhoz, hogy valaki lássa, a vállalatok sietve menekülnek külföldre, és egy idő után nem marad se helyi foglalkoztatás, se bevétel az iparűzési adóból. „Franciaország nem arra van hivatva, hogy elvesztegesse az iparát” – figyelmeztetett Sarkozy.

A politikus kijelentette, különös gondossággal ügyelnek arra, nehogy zárt és obskúrus befektetési társaságok olcsó prédaként meg tudjanak szerezni értékes know-how-t és tőkejavakat birtokló, de a válság által legyengített vállalatokat, hogy azokat később feldarabolják. A felszólalásaiban a francia államfő gondosan kerülte azokat a formulákat, amelyek alapján őt és kormányát protekcionizmus vétségében el lehetne marasztalni. Azt azonban sejtetni engedte, hogy nem mérlegelnek sokáig, ha egy-egy fontos vállalat veszélybe kerül. Mint rámutatott, a németek ugyanezt teszik az Opel, illetve a svédek a Saab esetében.
A protekcionizmus veszélyéről szóló brüsszeli intelmekre Sarkozy azt válaszolta, hogy az autóipar jelenlegi helyzetében nincs idő hosszasan mérlegelni, vajon egy-egy intézkedés „milyen mértékben kompatíbilis a hatályos piaci versenyszabályokkal”. Az államfő szerint az autógyártás megmentésére jóváhagyott közel 8 milliárd eurós tervet kezdetben sokan bírálták, „a napok múltával azonban azt látjuk – mondta – hogy mások is kezdenek bennünket imitálni”.
Mint francia lapok rámutatnak, az Európai Bizottság hat ország (Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Svédország, Németország és az Egyesült Királyság) esetében vizsgálja, hogy folyósított támogatások miként feleltethetők meg az érvényes uniós piaci rendtartásnak. Az uniós fórumokon kívül néhány kelet-európai tagállam is panaszkodik az egységes belső piaci szabályozást – véleményük szerint – sértő francia gyakorlatra.

Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe
Ma este 9-től (helyi idő szerint szerdán 0 órától) rendezik az 57. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában; a Magyarországot képviselő Compact Disco tizenötödikként adja elő Sound of Our Hearts című dalát.
Ha még önmagában nem lenne elég...
Fokozzuk az élvezetet: itt a mézes krémes
Film készül Az orvosdoktorból
Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott

Ázsia emelkedéssel indította a mai napot
Többnyire erősödtek Ázsiában a vezető tőzsdemutatók kedden abban a reményben, hogy Kínában hamarosan gazdaságösztönző intézkedéseket fognak bejelenteni, és a befektetők ezt várják a szerdai uniós csúcstalálkozótól is.
ILO: 2016-ig kiugróan magas maradhat az érték
Nem csupán nálunk rengeteg a fiatal munkanélküli
Eddig főként vidéki kisközösségek célozták meg
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak

Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Gyakori lehet a szívprobléma az elhízott tinédzsereknél, még ha tüneteket ők maguk nem is észlelik - derítette ki egy új tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Szomszédja életét mentette - közben mindkettejük háza porig égett
Szomszédja életét mentette egy német férfi, ám miközben eljutottak a kórházig, lángra kapott a háza, majd a tűz átterjedt a szomszédéra is. Mindkét épület porig égett.
Átverte a bírákat, de nem zárják ki
Férfi versenyző nyeri meg a női modellversenyt?
Egy szőke és egy fekete, hogy legyen választék
18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:46 Közepes erejű földrengés Bulgáriában: nincsenek magyar sérültek
- 9:29 Szomszédja életét mentette - közben mindkettejük háza porig égett
- 9:28 Alig 11 grammot nyom, de 1,5 litert pumpál a világ legkisebb mesterséges szíve
- 9:19 Az EU/IMF-tárgyalásokon csak egyharmada van a kormánynak
- 9:07 634 méteres a világ legmagasabb tornya, a tokiói Sky Tree
- 8:48 Ázsia emelkedéssel indította a mai napot
- 8:41 Pünkösdi "mavagyonolás" a Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 09:49
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.22 09:40
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.22 09:35
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 08:50
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.22 08:42
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



