Bezár az egyik legnagyobb használtautó-kereskedő
Az AAA Auto abbahagyja tevékenységét Magyarországon
Gyenge összteljesítményére hivatkozva átmenetileg abbahagyja tevékenységét Magyarországon az egyik legnagyobb térségi használtautó-kereskedő hálózat, az AAA Auto Group.
2009.03.27 18:00MTIA Hollandiában bejegyzett csoport március végével felfüggeszti tevékenységét Magyarországon, de nem vezeti ki részvényeit a Budapesti Értéktőzsdéről, és azt tervezi, hogy két-három éven belül visszatér a magyar autópiacra, amikor a gazdasági helyzet majd javul, közölték csütörtökön a csoportnál. A Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban és Romániában használt autókat forgalmazó vállalat korábban, tavaly júniusban már bezárta lengyelországi részlegét.
A csoport tavaly 15,6 millió eurós veszteséget könyvelt el adózás után, tavalyelőtt 4,8 millió euró volt a vesztesége, mindkettő egyszeri tételek nélkül. A piac szűkülését nem ellensúlyozta, hogy tulajdonképpen éppen ezért nőtt a nyereségesség: a bruttó eredmény rátája 9,1 százalékra javult a 2007-es 8,4 százalékról, mert a kereslet a kisebb, olcsóbb kocsik felé fordult, amelyeken nagyobb a haszonkulcs. Egyszeri tételekkel, vagyis a tevékenység szűkítésével járó költségekkel és leírásokkal együtt a veszteség 28 millió euró volt tavaly az adózás után. A teljes bevétel tavaly 22,5 százalékkal 364,3 millió euróra csökkent.
Tavaly 60.557 autót adtak el a térségben, tavalyelőtt 79.871-et, közölték szintén csütörtökön. Erre az évre nem adtak számszerű előrejelzést a beszámolóban. Azt írták csupán, hogy a mostani első negyedévben megélénkült az értékesítés, de az egész év nehezebb lehet, mint a tavalyi.
A konkurens kereskedők szerint a magyarországi használtautó-piac tisztulását szolgálja, hogy az AAA Auto szünetelteti tevékenységét. Horváth Zoltán, a Porsche Hungaria használtautó-üzletágának, a Weltautonak a vezetője az MTI-nek elmondta: a piac idegenkedve szemlélte, amikor az AAA Auto másfél évvel ezelőtt, addig idegen értékesítési szokásokkal, szabályokat felrúgva, lendülettel betört a magyar piacra. Megjegyezte: tartani kell attól, hogy most a vevőknek nem lesz kihez fordulniuk megvásárolt autóik garanciális-műszaki problémáival.
A Weltauto mintegy 3 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a magyarországi, tavaly még 550 ezres használtautó-piacon, míg a garanciával eladott használt autók eladásában 30-40 százalékos piaci hányaddal van jelen. Horváth Zoltán abban bízik, hogy a piaci szereplő távozása a garanciával értékesített használt autók felé fordítja a vásárlók figyelmét. Jelezte: a használtautó-értékesítésben az idén 15-20 százalékos visszaesés tapasztalható, de már mutatkoznak a jelei annak, hogy a piac ismét elindul felfelé.

Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Vörös szőnyeg, tradicionális gitártörés, sztárok, exkluzív Fun Lovin' Criminals koncert és fergeteges hangulat: ez jellemezte a budapesti Hard Rock Cafe hivatalos megnyitó buliját, amelyen legendás hazai zenészek és sportolók mellett az étteremlánc nemzetközi vezetői is részt vettek.
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt

Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
Tavaly rekordot döntött a fosszilis tüzelőanyagokból származó, üvegházhatást okozó széndioxid-kibocsátás a világon.
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben
EU-csúcs, gazdasági növekedés ösztönzése
Közös közép-európai javaslatcsomag
Bare International
Próbavásárlásos minőség-ellenőrzés: Budapesten lesz az európai központ

A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Ha egy kismama túlsúlyos vagy elhízott a terhesség előtt és alatt, megteremti a legnagyobb esélyt arra, hogy túl nagy babának adjon életet - császármetszést és egyéb komplikációkat kockáztatva.
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est

Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
A hatvani tűzoltóparancsnok-helyettes után a gyöngyösi tűzoltóparancsnok is eltűnt; utóbbit életveszélyes állapotban Gyöngyöstarján határában találták meg.
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
Egy nap alatt elfogták egy pilismaróti rablás tett
Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
Letartóztatták a kínai párost
Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:05 Az EP elítélte a homofóbiát
- 14:59 Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
- 14:51 A hadsereg visszaverte az al-Kaida nyomulását Jemenben
- 14:45 Hamarosan hazamehet az újszíves baba
- 14:30 Elnapolták a Négy Mancs elleni pert
- 14:29 Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
- 14:24 Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 15:05
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 14:24
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
- Orbán: Magyarország gondolkodásmódot váltott2012.05.24 12:54
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




