
Több erő kevesebb üzemanyagból
Új motorok tárháza a Volvo Trucks-nál
A Volvo Trucks megújította motorkínálatát, amely akár három százalékkal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást, 40 százalékkal kisebb szén-dioxid-kibocsátást és ráadásul magasabb teljesítményszinteket ígér.
2009.04.06 09:40, ma.hu
Az év elején a Volvo Trucks bemutatta a világ legerősebb teherautóját, a 700 lóerő teljesítményű Volvo FH16-ot, mely magára terelte a figyelmet a Volvo üzemanyag-hatékony teherautóiról. Ezúttal azonban a Volvo Trucks értékesítéseinek túlnyomó részét képviselő típusok állnak a középpontban, a Volvo FH, illetve a 13 és 11 literes motorral szerelt Volvo FM. A Volvo FE és a Volvo FL típusokban dolgozó 7 literes Volvo motor új változata is bemutatkozik.
„A kedvezőbb üzemanyag-fogyasztás előkelő helyen szerepel ügyfeleink fontossági listáin” – mondja Staffan Jufors, a Volvo Trucks elnök-vezérigazgatója. „Új motorjainkkal és sebességváltóinkkal megerősítjük az üzemanyag-hatékonyság területén betöltött már eddig is vezető pozíciónkat.”
Az égésfolyamat optimalizálását szolgáló számos műszaki változtatásnak és a továbbfejlesztett Volvo I-Shift automatizált fokozatváltási rendszer együttes hatásának köszönhetően a Volvo számottevően kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást ért el. A 13 literes motorral és Volvo I-Shift sebességváltóval szerelt teherautók esetében az üzemanyag-fogyasztás csökkenése a három százalékot is elérheti a korábbi változathoz viszonyítva (Euro 5 ösztönző).
![]() |
A 11 literes motor esetében ez a csökkenés egy-két százaléknak felel meg. A teljesítményválaszték lényegesen kibővült, és a motor immár üzemanyag-hatékony alternatívát jelent a Volvo FM teljes kínálatához. Az utolsó húszéves periódust áttekintve egy átlagos Volvo teherautó üzemanyag-fogyasztása és a klímaváltozást befolyásoló szén-dioxid-kibocsátása mára 20 százalékkal csökkent.
„Ezek konkrét előrelépések, amelyek javítják ügyfeleink jövedelmezőségét” – mondja Staffan Jufors. „Az üzemanyag-fogyasztás néhány százalékos csökkenésével rengeteg pénz takarítható meg, különösen a távolsági fuvarozásban, ahol nem ritka a 200 ezer kilométert meghaladó éves futásteljesítmény."
![]() |
Amellett, hogy a teherautók üzemanyag-hatékonyabbá váltak, ezzel egy időben teljesítményük is megnőtt. A 13 literes motor teljesítménye 540 lóerőre, legnagyobb nyomatéka pedig 2600 newtonméterre nőtt, ami 100 newtonméteres növekedést jelent. A Volvo D11 akár 450 lóerő teljesítménnyel és 2150 newtonméter nyomatékkal is rendelhető. A Volvo D7 akár 340 lóerő teljesítménnyel és 1300 newtonméter nyomatékkal is rendelhető.
Az új motorok emellett minden idők legtisztább üzemű erőforrásai, amelyek teljesítik a 2009 októberében hatályba lépő Euro 5 károsanyag-kibocsátási szabvány követelményeit. A korábbi Euro 4 követelményeihez viszonyítva ez a nitrogén-oxid kibocsátás 40 százalékos csökkenését jelenti. A Volvo D13 és a Volvo D11 egyaránt rendelhető az EEV (Enhanced Environmentally friendly Vehicle, Fokozottan Környezetbarát Jármű) normát teljesítő változatban is.
Ez egy még alacsonyabb korom- és részecske-kibocsátást előíró, önkéntesen vállalható szabályrendszer, amelynek alkalmazásával a helyi hatóságok felgyorsíthatják a kevésbé környezetkárosító járművek bemutatását.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:

Képek: Magyar hölgy vette le a lábáról Natalie Cole-t!
Tegnap délután egy modell alkatú nő lépett be a Manier Hajós utcai showroomjába - Két órán át fáradhatatlanul válogatta, próbálta a ruhákat, miközben stylist-ja csak bólogatott, és fotózott, ha egy újabb öltözéken akadt meg a szeme.
Agyonvágta a piros ruhát a fekete alsónemű
Durva baki - Átlátszott Jessica Biel fekete bundabugyija!
Tölgyeknek támasztott tudományos tények
Nem csupán ellazít, hanem gyógyít is a természet
A konyakmegy és a rumos csokoládé
Ízkavalkád: Csokoládé és bor
Avagy a fürdőruhák evolúciója a sztárok világában
Képekben: Az úszódressztől a bikiniig... 2. rész
A színész felnőttként öltözteti 4 éves gyerekét
Képek: Tom Cruise: "A lányom csak önkifejez"
Dupláját szedte fel a leadott kilóknak
Képekben: Kevin Federline brutálisan visszahízott!

Egyre több devizahiteles kerül nehéz helyzetbe
Az elmúlt másfél-két évben a nem teljesítő jelzáloghitelek aránya 2,6 százalékról 6,3 százalékra nőtt a teljes hitelállományhoz viszonyítva.
Nem mozgatta meg a tőzsdét az Új Széchenyi Terv
A forint 283-as euró jegyzés környékén ingadozik
Több mint ötvenezer személyi sérülés évente
Gondolta volna? Minden tizedik percben megsérül valaki
Bebukta az OCÖ
Kormányzati kézben a romák üdültetése
Vizsgálatok az alapítványoknál
Szociális államtitkár: megmarad az üdülési csekk
Felszámolják a felesleges tevékenységeket?
Az MFB az átvilágításokról: "a luxusnak azonnali hatállyal vége"
Kevesebb mint százmilliárd
Haldoklik a lakáshitelpiac

A sok jeges tea vesekőhöz vezethet
Nyári hőségben a jeges tea ivása igen népszerű lett, ám a vesebetegségek szakorvosai arra figyelmeztetnek, hogy ez a kellemes ital elősegítheti a vesekövek képződését.
A normalitásba szivárog
Mentális diagnózis: lassan mindenki bolondnak számít
Magas fényfédő faktor, áfa nélkül
A napkrémek áfájának csökkentésével "küzdenek" a rák ellen
Napi horoszkóp - 2010. július 29.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Fontos a helyes alkalmazás!
Fül- és testgyertya - tisztít és gyógyít
Te-ázz-el!
Teaanatómia - inkább ezzel idd le magad!
Csak időnként villantsa fel a vadmacska körmöket!
A nők a szerelemre voksolnak - de mi a helyzet a férfiakkal?

Csendesebb lesz az idei SZIN
Alacsonyabb zajterhelést okoz, kevésbé zavarja majd a pihenni vágyó városlakókat az idei Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN); a szervezők ígérete szerint a fesztiválon szórakozók ebből azonban semmit nem fognak észrevenni.
Lesújthatunk
Batyus galopp Ivádon - utált dolgok pöröly alatt
A keselyűktől is megvédik őket
A gólya az Állatkertbe ment: három "trónörökös" a koronásdarvaknál
Odesszából loptak el 2008-ban
Visszaadják Ukrajnának az ellopott festményt
"Mint a végtelen juhbeles virslik"
Beindult a Kispál és a Blog
Megtelt a "hosszú lista"
Nyilvánosságra hozták a Booker-díj idei jelöltjeit
Vízi álmodozók: költőiséggel és humorral
Misztikus utazás a Szigeten

Jövő héttől szigorodik a jogosítvány meghosszabbítása
Jövő héttől az eddiginél jóval szigorúbban vizsgálják az egészségügyi alkalmasságot, több esetben, például, aki gyógyszeres kezelés alatt áll csak szakorvosi ellenőrzés után ítélhető meg az alkalmasság, és akkor is legfeljebb öt évre hosszabbítható meg a jogosítvány.
A nemzetközi autópiac is kezd fellendülni?
Felszökött a japán autógyárak termelése
Autótolvaj medve
Szendvicsért törte fel a kocsit a maci
10-30 forintos árkülömbség a kutaknál
Nem változik az üzemanyagok ára
10 új kikötőt is építenek
Vízibuszok járnak majd Temesváron
6,9 másodperc alatt 100 km/órára gyorsul
Kőkemény lehet: 210 lóerő a Fiat 500 alatt!
Egyszerűség és találékony dizájn
Feltámad a Citroen kacsa szelleme

Bíró Ica a kutyájával jár pisilni
Az egykori metal lady mindig kiskutyájával együtt jár mosdóba, hiszen csak így érzi biztonságban magát az idegen betolakodókkal szemben.
A tényleges tulajdonosok perelnének
Más bútorait vitték el Zalatnay házából!
Ékszert zsákmányoltak, mielőtt fülön csípték őket
Rablókat fogtak Miskolcon
Nem tabu a szex az énekes családjában
Delhusa tudni akarja, ha nevelt lányával megtörténik a dolog
Nem tudni, hányan tettek erőszakot rajta
Szexre kényszerítettek egy fiatalkorú lányt Perkupán
Kiskora óta nevelte - mégis halálra taposta
Esélye sem volt a férfinak, annyira összerugdosta a tehén
Vérvesztéses sokk
Bíróság előtt a vevőjét halálra szurkáló ruhaárus
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:14 Brutális gyilkosság állami jóváhagyással
- 17:03 Stanley Tucci rendezi Meryl Streep és Tina Fey anya-lánya vígjátékát
- 16:34 Bíró Ica a kutyájával jár pisilni
- 15:43 Massa a Hungaroringen köszöntötte "megmentőit"
- 15:29 Más bútorait vitték el Zalatnay házából!
- 15:11 A nőstények csapodársága javítja az utódok túlélési esélyeit
- 14:30 Szexis fotók - Katy Perry erotikus álmokat okoz
top fórum témák:
- Itt tartunk2010.07.29 16:43
- A biblia2010.07.29 14:13
- Ilyen ez a Fidesz:2010.07.29 10:55
- Szabó Dezső intelmei2010.07.29 09:12
- Az USA fajtalankodó (buzi) hadserege2010.07.29 00:12
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.


cikk nyomtatása
Szólj hozzá!





