A kormányfő elítélte a "szabotázsakciókat"
Blokád alatt a Toyota franciaországi gyára
Teljesen leállt a Yaris gyártása a Toyota észak-franciaországi gyárában, Onnaing-ban, ahol a sztrájkoló munkások csütörtök este lezárták a telephely mind a négy bejáratát - közölte az autógyár vezetősége és a szakszervezetek.
2009.04.18 12:41MTIA dolgozók a termelés csökkentése miatti kényszerszabadság idejére is teljes fizetésüket követelik. A blokád miatt teljesen leálltak a gépsorok a Toyotánál, s pénteken egyetlen gépkocsi sem gördült ki a gyárból, ahol egyébként naponta kilencszáz Yaris készül. A vezetőség jelezte: bírósághoz fordul annak érdekében, hogy a gyárban újra megindulhasson a termelés.
- Többé senki se ki, se be. Minden gyártósor, minden gép leállt - közölte Eric Pecqueur, a CGT szakszervezet helyi vezetője, aki szerint 2001 óta ilyen jellegű megmozdulásra nem került sor a Toyotánál. A Toyota szerint a dolgozók öt százaléka, a CGT szerint viszont a telephelyen alkalmazásban álló 2700 munkatársból 300-an vesznek részt a blokádban, és készek azt a hétvégén is folytatni. Két szakszervezet felhívására a tiltakozási akciók már tíz napja elkezdődtek Onnaing-ban. A hónap elején ugyanis a Toyota többször is kénytelen volt az eladások csökkenése miatt hosszabb-rövid időszakokra leállítani a termelést.
A szakszervezetek a kényszerszabadság idejére utalt munkanélküli segély helyett, amely a bruttó fizetés hatvan százalékának felel meg, teljes fizetésüket követelik. Az év eleje óta összesen két hét kényszerszabadságra kellett a dolgozóknak menniük. Az emiatti 2-300 eurós levonások elvileg az áprilisi fizetésekben fognak jelentkezni. A Toyota egyik szóvivője szerint a dolgozók egy része csütörtök este már elfogadta a vezetőség azon javaslatát, hogy nem egyben vonják le a le nem dolgozott órák miatti összeget a fizetésekből, hanem fokozatosan elosztva májusban, júniusban és júliusban. A sztrájkolók egy része azonban ebbe nem volt hajlandó belemenni.
- A Toyota a világ ötödik leggazdagabb vállalata, semmi nem indokolja, hogy a munkások fizetéséből le kellene pénzt vonni - mondta a szakszervezeti vezető. Francois Fillon kormányfő pénteken elítélte az országszerte elszaporodó erőszakos tiltakozási akciókat, nevezetesen a főnök-elzárásokat és a gyárfoglalásokat.
- Szeretném kifejezni aggodalmamat bizonyos erőszakos megmozdulások miatt, amelyeknek nincs köze a szociális párbeszédhez - hangsúlyozta a miniszterelnök. - Ez szabotázs. Ez nem sztrájk. Ez nem szociális akció - tette hozzá. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy a sztrájk alkotmányos jog, de a szabotázst a törvény bünteti. Véleménye szerint nem szabad hagyni, hogy a válság ürügyként szolgáljon az összecsapásokhoz egy olyan időszakban, amikor éppen hidegvérre és kulturált magatartásra lenne szükség a megegyezéshez a "szociális kompromisszumok" érdekében.

Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
Díszkiadásban, új zenével és soha nem látott koncertvideóval tér vissza szeptemberben Michael Jackson Bad című albuma az üzletek polcaira, éppen 25 évvel az eredeti lemez megjelenése után.
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe
Ha még önmagában nem lenne elég...
Fokozzuk az élvezetet: itt a mézes krémes
Film készül Az orvosdoktorból
Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat

Ázsia emelkedéssel indította a mai napot
Többnyire erősödtek Ázsiában a vezető tőzsdemutatók kedden abban a reményben, hogy Kínában hamarosan gazdaságösztönző intézkedéseket fognak bejelenteni, és a befektetők ezt várják a szerdai uniós csúcstalálkozótól is.
ILO: 2016-ig kiugróan magas maradhat az érték
Nem csupán nálunk rengeteg a fiatal munkanélküli
Eddig főként vidéki kisközösségek célozták meg
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak

Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
A dohányzó szülők a húgyhólyag-irritáció fokozott veszélyének teszik ki a gyermeküket - állapította meg egy tanulmány.
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?

Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
Ingyenes színházi előadásra hívja a középiskolásokat a Győri Nemzeti Színház. A tizenéveseknek A Gézagyerek című drámát adja elő a társulat szerdán és jövő kedden tanítási időben.
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Szomszédja életét mentette - közben mindkettejük háza porig égett
Szomszédja életét mentette egy német férfi, ám miközben eljutottak a kórházig, lángra kapott a háza, majd a tűz átterjedt a szomszédéra is. Mindkét épület porig égett.
Átverte a bírákat, de nem zárják ki
Férfi versenyző nyeri meg a női modellversenyt?
Egy szőke és egy fekete, hogy legyen választék
18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:29 Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
- 10:23 Árfolyamgát: ki mit térít és hogyan?
- 10:15 Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
- 10:09 Elindult az első magánűrhajó a Nemzetközi Űrállomáshoz
- 10:01 Repülős Gizi: ezúttal megúszta pénzbüntetéssel a matróna
- 9:58 Vasúti baleset Indiában: legkevesebb 15 áldozat
- 9:46 Közepes erejű földrengés Bulgáriában: nincsenek magyar sérültek
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 10:18
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.22 09:40
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.22 09:35
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 08:50
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.22 08:42
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



