A Volvo a playboyok kedvenc kocsija
Playboy díjat nyert a Volvo S80-as D5 AWD modellje
A Volvo S80 D5 AWD modellje nyerte el a magyarországi Playboy magazin Év Autója verseny Üzleti top autó kategóriában a legjobb ár-érték aránnyal rendelkező autónak járó első díjat.
2008.01.31 17:18ma.hu
Az elismerések sora ezzel azonban nem ért véget. A Szabadidő-autó Szakmai kategória dobogójának második fokán ugyanis szintén egy Volvo, mégpedig a vadonatúj XC70 D5-ös modell jeleskedett. A hét csoportban (Nyitott sportautó, Zárt sportautó, Üzleti top autó, Üzleti autó, Terepjáró, Szabadidő-autó, és Innováció) benevezett járműveket, egy exkluzív, elismert autós szakújságírókból álló, független zsűri értékelte. A döntőbizottság az Innováció kivételével, az egyes nagy kategóriákon belül "Szakmai" első helyezettet és "Ár-érték arány" első helyezettet hirdetett. A verseny meglehetősen kiélezett volt tekintve, hogy a döntőben csoportonként tíz-tíz autó mérkőzött meg egymással a végső elismerésért.
Az Üzleti top autó kategóriában olyan felső középkategóriás illetve a feletti luxuslimuzinokkal nevezhettek a gyártók, melyek hazai forgalmazása legkésőbb 2008 első negyedévig elkezdődik. A zsűri megítélése alapján a Volvo 2007 nyarán bemutatott S80-as D5-ös összkerékhajtású modellje jelenti a vásárlók számára a legkifizetődőbb vételt az Ületi top autó kategóriában.
A Volvo S80-as megjelenése maga a megtestesült skandináv elegancia - elegáns, harmonikus, tiszta és erőteljes. Minden alak és anyag a Volvo formanyelvének legújabb fejlődési stádiumát tükrözi. A széles hűtőmaszk, a hangsúlyos vállvonalak és a jellemző V-alakú motorháztető garantálják a Volvo S80-as modelljének dinamikus megjelenését. Bőséges lábtér várja a vezetőt és utasait egyaránt - még az eleve tágas első generációs modellnél is több a hely. A népszerű kőszénfekete és kvarcszürke Volvo-színek választható kombinálásával még megnyugtatóbb a harmonikus utastér. A szellőztetett és fűtött ülések nyáron hűtik, a hideg téli reggeleken pedig melegen tartják az Utazókat.
A modern dízel-technológia révén a D5-ös motor gyorsabban és erőteljesebben reagál a gázadagolásra, miközben fogyasztása és károsanyag-kibocsátása is kedvező. A 136 kW (185 LE) teljesítményű, alumíniumból készült D5-ös motor, sportos dinamizmust visz a vezetésbe.

Négykerékhajtás, ha a tapadáshoz szükség van rá, energiatakarékos fronthajtás, ha nincs - a Volvo elektronikus vezérlésű összkerékhajtása minden helyzetben optimális megoldást kínál. A rendszer a kerekek legkisebb kipörgésére is szinte azonnal reagál, így havas, sáros vagy vizes úton is megnyugtatóan stabil és irányítható marad az autó.
A biztonságot szinte a tökéletességig fokozták a Volvo tervezői. Az opcionális adaptív tempomatot ütközésveszélyre figyelmeztető és automatikus fékezőrendszer egészíti ki (CWAB), mely az autó előtti teret pásztázó kamera és radar jeleiből észleli a közelgő akadályt. Ha az elektronika mindkét jelforrás alapján arra következtet, hogy a frontális ütközés elkerülhetetlen, az automatikus fékezőrendszer önműködően lefékezi az autót. Ha viszont a vezetőnek még van ideje beavatkozni, akkor a rendszer figyelmezteti őt és előkészíti a fékrendszert a vészfékezésre. A CWAB nem feltétlenül képes megakadályozni a frontális ütközést, de segít csökkenteni az ütközés erejét, és ezzel a sérülések kockázatát. A rendszer ugyanakkor nem helyettesíti a biztonságos és figyelmes vezetést!
A Volvo S80 a világ egyik legjobb autós audiorendszerét kínálja. Az 5X130 Wattos zenei teljesítményű digitális erősítő minden hangerőnél tiszta, torzításmentes hangélményt nyújt. A valósághű, háromdimenziós hangzáshoz a világhírű Dynaudio hangszórógyár szakértőivel közösen kifejlesztett hangsugárzók is nagymértékben hozzájárulnak. Az S80 minden audiorendszeréhez külső műsorforrás (AUX) csatlakozó is tartozik, így az iPod-on vagy más hordozható MP3 lejátszón tárolt zeneszámok az autó saját audiorendszerén keresztül is felcsendülnek.

Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
Díszkiadásban, új zenével és soha nem látott koncertvideóval tér vissza szeptemberben Michael Jackson Bad című albuma az üzletek polcaira, éppen 25 évvel az eredeti lemez megjelenése után.
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe
Ha még önmagában nem lenne elég...
Fokozzuk az élvezetet: itt a mézes krémes
Film készül Az orvosdoktorból
Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat

Ázsia emelkedéssel indította a mai napot
Többnyire erősödtek Ázsiában a vezető tőzsdemutatók kedden abban a reményben, hogy Kínában hamarosan gazdaságösztönző intézkedéseket fognak bejelenteni, és a befektetők ezt várják a szerdai uniós csúcstalálkozótól is.
ILO: 2016-ig kiugróan magas maradhat az érték
Nem csupán nálunk rengeteg a fiatal munkanélküli
Eddig főként vidéki kisközösségek célozták meg
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak

Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
A dohányzó szülők a húgyhólyag-irritáció fokozott veszélyének teszik ki a gyermeküket - állapította meg egy tanulmány.
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?

Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
Ingyenes színházi előadásra hívja a középiskolásokat a Győri Nemzeti Színház. A tizenéveseknek A Gézagyerek című drámát adja elő a társulat szerdán és jövő kedden tanítási időben.
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Szomszédja életét mentette - közben mindkettejük háza porig égett
Szomszédja életét mentette egy német férfi, ám miközben eljutottak a kórházig, lángra kapott a háza, majd a tűz átterjedt a szomszédéra is. Mindkét épület porig égett.
Átverte a bírákat, de nem zárják ki
Férfi versenyző nyeri meg a női modellversenyt?
Egy szőke és egy fekete, hogy legyen választék
18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:29 Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
- 10:23 Árfolyamgát: ki mit térít és hogyan?
- 10:15 Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
- 10:09 Elindult az első magánűrhajó a Nemzetközi Űrállomáshoz
- 10:01 Repülős Gizi: ezúttal megúszta pénzbüntetéssel a matróna
- 9:58 Vasúti baleset Indiában: legkevesebb 15 áldozat
- 9:46 Közepes erejű földrengés Bulgáriában: nincsenek magyar sérültek
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 10:18
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.22 09:40
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.22 09:35
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 08:50
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.22 08:42
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



