Összesen 3547 kocsit sikerült értékesíteni
Lefulladt a roncsautó program Romániában
Eddig kevesen használták ki Romániában a nyárra is érvényes roncsautó programot. Az autókereskedők arra számítanak, hogy a program szeptember elseje és december 11-e közötti, harmadik szakaszában jelentősen emelkedni fognak az eladások.
2009.07.30 07:35MTIA régi autók kedvezményes beszámítása új jármű vásárlásakor, azaz a roncsprémium program június és augusztus közötti, második időszakára megállapított kvótájának mindössze 12 százaléka kelt el július közepéig. Összesen 3547 kocsit sikerült értékesíteni június folyamán és július első felében a roncsprémium program keretében, pedig a három nyári hónap alatt 27 936 roncsautó után fizetne prémiumot a román állam.
Ezért a jelenleg is futó szakaszban már nem korlátozzák egyre a résztvevők által megvásárolható autók számát, és a maximum 3,5 tonnás haszonjárműveket is belefoglalták a programba. Júniusban 3153 autó talált gazdára, július első felében azonban az eladások drasztikusan visszaestek, a forgalmazóknak mindössze 394 járművet sikerült értékesíteni a kedvezményes programmal.
A szakemberek szerint a csekély érdeklődésnek alapvetően anyagi okai vannak, írta a Krónika című kolozsvári lap szerdán. A legnagyobb kvótát a második szakaszban is a Dacia kapta, amely 2895 autót értékesíthetett a program keretében. A francia tulajdonban levő romániai autógyár néhány hét alatt túladott a járműveken.
Az eladások tekintetében a Renault Nissan Romania áll a második helyen, 242 gépkocsival, majd az Opel és a Chevrolet következik. Ebből a két márkából összesen 126 autót értékesítettek. Ha az elkövetkező néhány hétben nem ugranak meg látványosan az eladások, akkor a program második szakasza eredményesség tekintetében messze el fog maradni az elsőtől. Akkor a kvóta 20 ezer jármű volt, az eladottak száma pedig 10 948. A szakemberek arra számítanak, hogy az eladások száma látványosan nő majd a program harmadik szakaszában, szeptember elsejétől, mert akkor már lízingre is lehet majd autót venni a program keretében, a vásárlók körét pedig kiterjesztik a jogi személyekre is.
Nicolae Nemirschi, román környezetvédelmi miniszter reményei szerint 2011 végéig 60 ezer elavult kocsit sikerül kivonni a forgalomból a roncsprémiumnak köszönhetően. A programban a tíz évnél régebben gyártott, forgalomba helyezett, működőképes autók vehetnek részt. Minden egyes leadott roncsautó tulajdonosa 3800 lej (266 ezer forint) támogatást kap az államtól új gépjármű vásárlására.

Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
Díszkiadásban, új zenével és soha nem látott koncertvideóval tér vissza szeptemberben Michael Jackson Bad című albuma az üzletek polcaira, éppen 25 évvel az eredeti lemez megjelenése után.
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe
Ha még önmagában nem lenne elég...
Fokozzuk az élvezetet: itt a mézes krémes
Film készül Az orvosdoktorból
Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat

Ázsia emelkedéssel indította a mai napot
Többnyire erősödtek Ázsiában a vezető tőzsdemutatók kedden abban a reményben, hogy Kínában hamarosan gazdaságösztönző intézkedéseket fognak bejelenteni, és a befektetők ezt várják a szerdai uniós csúcstalálkozótól is.
ILO: 2016-ig kiugróan magas maradhat az érték
Nem csupán nálunk rengeteg a fiatal munkanélküli
Eddig főként vidéki kisközösségek célozták meg
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak

Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
A dohányzó szülők a húgyhólyag-irritáció fokozott veszélyének teszik ki a gyermeküket - állapította meg egy tanulmány.
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?

Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
Ingyenes színházi előadásra hívja a középiskolásokat a Győri Nemzeti Színház. A tizenéveseknek A Gézagyerek című drámát adja elő a társulat szerdán és jövő kedden tanítási időben.
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Szomszédja életét mentette - közben mindkettejük háza porig égett
Szomszédja életét mentette egy német férfi, ám miközben eljutottak a kórházig, lángra kapott a háza, majd a tűz átterjedt a szomszédéra is. Mindkét épület porig égett.
Átverte a bírákat, de nem zárják ki
Férfi versenyző nyeri meg a női modellversenyt?
Egy szőke és egy fekete, hogy legyen választék
18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:47 Elvi megállapodás Irán és az atomenergia-ügynökség között
- 10:36 Megyeri Balázs még három bajnokságot nyerhet az Olimpiakosszal
- 10:29 Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
- 10:24 Hogyan ne írjunk választási törvényt?
- 10:23 Árfolyamgát: ki mit térít és hogyan?
- 10:15 Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
- 10:09 Elindult az első magánűrhajó a Nemzetközi Űrállomáshoz
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.22 10:35
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 10:18
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.22 09:40
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.22 09:35
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 08:50
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



