A jövő elkezdődött?
Presztízskérdéssé vált a hibridgyártás az autóiparban
A Honda az elsők között próbálkozott meg a műfajjal, nála a kulcsszó: IMA - Integrated Motor Assist.
2009.09.16 14:27rukko.huAz elv a következő: CO2- és fogyasztáscsökkentés egy önállóan ki- és bekapcsolódó, külön töltést nem igénylő, az autó mozgási energiájából táplálkozó elektromotor támogatásával. A Honda szerint így az átlagnál jóval kisebb fogyasztás mellett érhető el ugyanaz a – középkategóriának megfelelő – dinamika. Az ötletet a Hondánál elsőként a Civic igyekezett megvalósítani, az alábbiakban kiderül, vajon sikerrel-e?
Mint a fentiekből kiderül, a csöppnyi, mindössze 20 lóerős elektromotor nem képes önállóan mozgatni a Civic-et, csak a benzines kiegészítéséül szolgál; az ilyen hajtásrendszerrel felszerelt autókat hívják „mild” hibridnek – szemben a tisztán elektromos üzemre is képes „full” hibridekkel, mint pl. a Toyota Prius. Utóbbiakkal szembeni előnyük kézenfekvő: lényegesen olcsóbbak.
A motortérben tehát két erőforrás húzódik meg: a benzines mellett ott figyel az elektromotor, bár a gépháztetőt felnyitva a látvány ebből nem sokat árul el. Az autót vezetve a leginkább meghatározó élmény szintén az, hogy a hibrid üzemmódból a gyakorlatban szinte semmit nem veszünk észre – legalábbis ami az autó mozgását jelenti. Nincsenek különleges vagy szokatlan zajok, vezetés közben feltűnő viselkedési sajátosságok, az elektromotor ki-, bekapcsolásából semmit sem lehet észrevenni.

Villanyerő
A csak hengerenként kétszelepes motor indítása is az átlagosnál finomabb, minőségibb benyomást kelt. Az apró erőforrás szívesen veszi a fordulatszámot, könnyen és gyorsan pörög föl, gázreakciója spontán. De. Erőteljes gázadásra az addig csöndes négyhengeres kellemetlenül zajossá válik, legalábbis alaposan megjön a hangja. Tónusa, hangszíne nem igazán fülsimogató, inkább mély.
Ezen kívül nem is igazán húz jól. Persze nagy a tömeg, csaknem 1400 kg; a 95 lovas egyhármas és azt kiegészítő 20 „villanyparipa” aligha jelent túlmotorizáltságot, a 123 Nm forgatónyomaték 4600-nál szintén nem rekorder. Így aztán – annak ellenére, hogy a sajtóanyagban 1.8-ashoz mérhető dinamikát ígér a gyár – kirobbanó menetteljesítményeket nem érdemes várni, a forgalommal persze gond nélkül tudjuk tartani az iramot (nem utolsósorban a készséges gázreakció okán), de bölcsebben tesszük, ha ambícióinkat ezen a szinten tarjuk.
A hibrid Civic elsősorban „alul” nem „hasít” igazán, felsőbb fordulatszám-tartományokban inkább érezhető az erő – és vele a motorzaj. Legnagyobb teljesítményét papíron 6000-es fordulaton adja le. A százra gyorsulás 12,1 másodperc (ezt ma már a szívó 1.4-esek is tudják), a végsebesség 185 km/ó.

A takarékosság manapság egyik legdivatosabb letéteményese a start-stop automatika. Az üzemi hőfok elérése után pl. lámpánál várakozva a motor önműködően ki-, majd a fékpedált felengedve alig észrevehetően visszakapcsol. A gyakorlatban a mutatványt a Civic tökéletesen hajtja végre, semmilyen megalkuvásra nem kényszerít, egy tizedmásodperccel sem veszteglünk többet a lámpánál mint egyébként.
A váltó fokozatmentes CVT, ennek megfelelően nincsenek váltások, a sofőr legfeljebb a fordulatszámmérő esetenkénti visszacsúszását észleli. A szerkezetnek három üzemmódja van: normál, sport és „low”. A különbség a nyomatékviszonyok – illetve a fordulatszám – szabályozásában rejlik: normál menetben hamarabb visszaejti, a másik kettőben magasabban tartja a motorfordulatot, „S”-ben átlagosan éppen 1000 ford/perc „D”-hez képest.
Kétezer körül utazva az utastérben a teljes némaság az úr, a motorból semmi sem hallható, a beltéri anyagok meg sem pisszennek, egyedül a futómű dobolása (rossz úton) veteti észre a sofőrrel, hogy még a Honda Civic Hibrid is kerekeken gördül. Így pl. városi környezetben apró kis gázadásokkal kontrollálva a sebességet nagyon kulturált és hangtalan siklás a jutalmunk, hogy különösen környezetbarát autót választottunk.
Magasabb sebesség (90-100 km/ó) mellett viszont zavaró gördülési zaj kezdi borzolni idegeinket. Érdekes, hogy az alacsonyabb, városi tempó melletti padlógáz mély tónusú vonyítása 130 körül – ekkor 3000-et pörög a főtengely – megszépül: a szélzajjal keveredve a motor hangszíne itt egészen más dimenzióba kerül, szinte repülőgép-turbina módjára sivít – de ezúttal már kifejezetten élvezhető, az autózás iránt csak egy kis szenvedélyt is tápláló utas fülének kedves hangon. Az autópályán egyébként – ha éppen nem tapossuk tövig a gázt – egyértelműen az A-oszlopok környékén fütyülő szél a leginkább domináns zajforrás, bár zavarónak korántsem mondható mértékben.

Aztán a benzinkúthoz érve jön a nagy csalódás: a várt 5 liter helyett 7 körül fogyaszt a Civic Hibrid, vegyes használatban mérve. A magyarázat kézenfekvő: a dinamikus haladáshoz pörgetni kell, ez pedig üzemanyag-igényes. Könnyen elképzelhető, hogy a gázpedált csak simogatva ez az érték egy-két literrel lejjebb tornázható, de hibridet nem azért vesz az ember, hogy fogyasztási versenyen vegyen részt, hanem hogy nagyobb kompromisszumok nélkül boldoguljon vele a hétköznapokban.
| [1/3] | ![]() |
|
|
||

A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Lánya, Lisa Marie szemén keresztül mutatja be Elvis Presleyt egy új kiállítás, amely a legendás énekes halálának 35. évfordulója alkalmából nyitotta meg a kapuit.
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?

Görög csődről suttognak az Eurogroupnál
Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.
Plusz nyugdíj a 107 éves néninek
Megtalálták a nagypapi bankbetétjét - 1882 óta dolgozott a pénz
Többet termelnek, mint amennyi elfogy
Csökkenhet a cukor ára
A többség tehernek érzi a volt drachmásokat
A németek kidobnák a görögöket az euróövezetből
Növekszik a szakemberhiány
Egyre kevesebb az orvos Németországban
Jól megy
Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban

6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
Éhezni nem kell, de iktassuk ki a zsíros, nehéz, hizlaló ételeket étrendünkből! Néhány ízletes étekkel könnyebben fogyásnak indulunk, és az ízük sem utolsó.
Ötéves recept-terv készül
Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Napi horoszkóp - 2012. február 5.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...

Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
Életének 82 évében elhunyt Ben Gazzara amerikai színpadi és filmes karakterszínész.
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison

Egyre több a koccanásos baleset
Az ország közútjai havasak, csúszósak, ezért egyre több a koccanásos, de személyi sérüléssel nem járó baleset.
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen

Végzett a fagy egy mosonmagyaróvári férfivel
Saját udvarán fagyott meg egy férfi vasárnap reggelre Mosonmagyaróváron.
Tragédia Debrecenben
Elszenesedett test a romok között - Elégett egy hajléktalan
Az ágya mellett találták meg
Lakásában hűlt ki egy garabonci férfi
Kórházba szállították az öt embert
Szénmonoxid-mérgezést szenvedett egy család Budaörsön
Gyilkosság Sopronban
Halálos szúrás - A saját lábán ment be a kórházba a megkéselt férfi
Minden szerve tökéletesen funkcionál
Döbbenet: két pofával és négy szemmel született a cica
Szénmonoxid-mérgezésben okozta a férfi halálát
Ölt a gáz Dévaványán
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:35 Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
- 16:30 A Fidesz szerint a szocik szponzorálják az éhségmenetet
- 16:25 Már csak kicsit késnek a vonatok a hó miatt
- 16:12 Az ombudsman finomítana a guberáláson
- 15:46 Megtorlás lesz a vége: Irán pofonnal fenyeget
- 15:39 Jövő héten kiderül, mikor némul el a Klubrádió
- 15:25 Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben
Nexon Kft.Tesztmérnök
Adecco Kft.Pénzügyi igazgató
Kőrös-KerTÉSZ Zrt.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.05 15:24
- Az MSZP támogatja a gyalogló borsodi polgármestereket2012.02.05 14:39
- Meghalt Csurka István2012.02.05 14:21
- Megkezdődött az 'Elie Wiesel-per'2012.02.05 14:12
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 13:44
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



