Frankfurtban mutatta meg magát
A várva várt ismerős ismeretlen: Skoda Superb Combi!
A ?koda a Frankfurti Nemzetközi Autószalon (IAA) alkalmával bemutatta a már sokak által várt Superb Combi modellt.
2009.09.22 13:28autoblog.huA jármű egyike a leghatalmasabb puttonyosoknak, több mint 4,8 méter hosszú, s ahogy elvárható, átlagon felüli szállítási képességgel rendelkezik.
A Superb kombi csomagtere alaphelyzetben is 633 literes, ám akár 1865 literig bővíthető. Motorpalettája megegyezik a Superb limuzinéval, s összkerékhajtással is rendelhető.
Az új Superb Combi hosszúsága 4838, szélessége 1817, míg magassága 1481 milliméter. Utóbbi az eloxált vagy fekete kivitelű tetősíneket is figyelembe véve, összesen 1510 milliméterre adódik.
Az újdonság csomagtartója alaphelyzetben is 633 literes, ám a hátsó ülések síkba döntésével már 1865 liternyi hellyel lehet számolni.
Rendelhető elektromos csomagtér-ajtó és csomagtér feletti roló mozgatás; utóbbi a csomagtér-ajtó nyitásakor automatikusan középső állásába mozdulva kínál nagyobb szabad rakodófelületet.
A magasított csomagtér-padlózat variálható, a terjedelmes és nehéz csomagok pakolását jelentősen megkönnyítve például a hátsó lökhárító fölé is kihúzható.
A biztonságos csomagrögzítésről a csomagtartó alumíniumsínjeinek, hálóinak és kampóinak együttese gondoskodik.
Emellett egy sor praktikus kiegészítő is rendelhető a Superb kombihoz, mint például az alsó csomagtér-padlóra szerelhető kerékpártartó.
Ötletes és hasznos felszerelés a csomagtér bal oldalán helyet kapott világítóegység, amely kis akkumulátorról működik és igény szerint egyszerűen kiemelhető töltőként is funkcionáló aljzatából.
Energiatakarékos LED világító egységeivel zseblámpaként is használható, amely beépített mágnese segítségével - például kerékcsere során - a karosszéria felületén is rögzíthető.
Első ízben jelenik meg valamely ?koda modell kínálatában a kulcsnélküli nyitás és indítás funkciót kínáló KESSY rendszer.
Itt a kulcsdobozba épített transzponder veszi fel a kapcsolatot a jármű adóegységével, s a kilincsek érintésére működésbe hozza a zárszerkezetet. A jármű zárása szintén kulcs vagy rádióhullámú távirányító használata nélkül is lehetséges, elegendő ehhez csupán a kilincs gombját megnyomni.
A motor a kormányoszloptól jobbra található gomb segítségével indítható és állítható le.
Akárcsak a Superb Limousine, az új Superb Combi szintén kínál hegymeneti elindulási asszisztens funkciót (Hill Hold Control; HHC).
Az elektronikus menetstabilizáló rendszert (ESP) a vontatmánystabilizáló funkció (Trailer Stability Assist; TSA) bővíti tovább, mivel az új Superb Combi 2,0 TDI CR DPF 170 LE 4×4 és 3,6 FSI V6 260 LE 4×4 változata akár 2000 kilogramm össztömegű utánfutót is vontathat.
Az új Superb kombi motorválasztéka a Superb limuzin palettájának felel meg, amelyen három benzines és két dízelmotor sorakozik. A 2.0 TDI PD dízelmotor teljesítménye 140 LE, legnagyobb forgatónyomatéka 1800-as fordulatszámtól 320 newtonméter, s hatfokozatú manuális vagy ugyancsak hatfokozatú, kettős tengelykapcsolós DSG váltóművel kombinálható.
A dízel duó erősebbik tagja a közös nyomócsöves 2.0 TDI, amely 170 LE teljesítményt és 350 newtonméter csúcsnyomatékot produkál (1750 ford./perctől).
Ez az aggregát alapkivitelben ugyancsak hatfokozatú kézi váltóval kapható, de a hatfokozatú DSG konstrukció opcióként ez esetben is rendelkezésre áll.

A benzinesek választékát a négyhengeres, 1,4 literes TSI erőforrás nyitja, amely szerény lökettérfogata ellenére is jól mozgatja a nagytestű kombit. 125 lóerőt és 200 Nm nyomatékot kínál, utóbbit már az 1500 és 4000 percenkénti fordulatszám közötti tartományban.
Hatfokozatú kézi váltó tartozik hozzá. Az 1,4-es után következik az 1,8 TSI, 160 lóerővel és 250 newtonméteres nyomatékkal (1500-4500 ford./perc között). A váltó itt is hatgangos, s DSG is választható.
A benzines csúcsmotor a 260 lóerős 3,6 literes FSI, amely kizárólag hatsebességes DSG szerkezettel és négykerék-hajtással érhető el.
Az első és a hátsó kerekek közötti nyomatékelosztás aránya a pillanatnyi menethelyzet függvényében változik, elektronikus szabályozását az immár negyedik generációs Haldex-tengelykapcsoló végzi.
Normál tapadási feltételek mellett a motor forgatónyomatékának 96 százaléka az első kerekekre irányul.
Az összkerékhajtás az 1,8 TSI, illetve a 2,0 TDI CR változatokhoz opcióként rendelhető.
Kapcsolódó írások:

Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Óriási megtiszteltetésnek tartja az Oscar-díjra jelölt Naomi Watts, hogy ő játszhatja el a Diana hercegnőről szóló film címszerepét.
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Egyszerre sérült meg a két legenda
Blamázs: együtt fekszik Schwarzi és Sly a kórházban
Az NNI megszüntette a nyomozást
Nem büntetik Brad Pittet a Vecsésen lefoglalt fegyverekért
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat

Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől
A Malév csoport 2.600 munkavállalójából 2.080-at bocsátanak el csoportos létszámleépítés keretében.
A görög megállapodás után sok kerülhet rá
Németország kész újratárgyalni a portugál mentőcsomagot
Lanyhul a globális kereslet és a kínai növekedés
Visszaesett a kínai külkereskedelem
Nőttek az élelmiszerárak és a közüzemi díjak is
Januárban stagnált a német infláció
A döntés végső határideje: február 15-e
Segítséget nyújt a NAV az egyszerűsített bevalláshoz
Kiterjesztett megszorítások kellenek
Elhalasztották a döntést a görög mentőcsomagról
Hazamennek a De Havilland Q400-asok
Távoznak a Malév lízingelt gépei a Liszt Ferenc repülőtérről

Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
Mire van szükség leginkább a szerelmesek napján? Ha vágyfokozás nem is kell már, egy kis "rásegítés" sosem árt! Készüljünk 3 kiváló itallal a Valentin-estére...
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?
Tudja a férfi, ha a nő menstruál?
Érzi ő azt: a pasi kevésbé utánozza a termékeny nőt
Segíthet a génterápia a veleszületett vakságon
Már nem voltak hivatalosan vakok - a jó génnek köszönhetően

A pitbull cselekedetei Párizsban
Nagy sikerrel mutatta be csütörtök este Párizsban a Kárpáti Péter vezette Titkos Társulat A pitbull cselekedetei című előadást, amely február 12-ig összesen négy alkalommal látható az MC 93 Bobigny kulturális központ Le standard idéal című színházi fesztiválján.
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap

Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát, amely pénteken reggel hat órától lépett életbe és visszavonásig érvényes.
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?
Csúszott a 41-es
Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren

ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Nem lesz Patkó Csengéből Baranyi Péterné, de az esküvő azért nem marad el: az ÖsszeEsküvők győztes menyasszonya hozzámegy szerelméhez, csak a nevét nem veszi fel.
Ellopták a csöveket és a mérőórát
Ömlött a gáz Nemesdéden - Majdnem tragédiát okozott a tolvaj
Vonzotta a fém a hat fiút
Vitték volna a rezet a Vasmű utcából
Fagyási sérüléseket szenvedett két algír polgár
Mentőt hívtak a vacogó határsértőkhöz Kiszomboron
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Lenyúlta a pénzt a volt élettárs?
Másfél millióba került a veszekedés a férfinak
Nem olyan vastag a jég, mint hitték
Mégis ugrott a holland jégmaraton
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:45 A pitbull cselekedetei Párizsban
- 10:37 Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
- 10:30 Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől
- 10:29 ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
- 10:19 Ömlött a gáz Nemesdéden - Majdnem tragédiát okozott a tolvaj
- 10:15 Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
- 10:10 Vitték volna a rezet a Vasmű utcából
Trenkwalder Kft.Projektmérnök
Prohumán 2004 Kft.Területi képviselő
Beiersdorf Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 10:47
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 10:43
- ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné2012.02.10 10:37
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.10 10:35
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 10:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



