Négy elektromomotor hajtja a kerekeit
Elektromos sportkocsival jelentkezett az Audi
A frankfurti Audi-stand egyik különlegessége idén az e-tron quattro koncepcióautó, melynek kerekeit összesen négy elektromomotor hajtja.
2009.09.24 11:45autoblog.huA kétüléses sportkocsi 313 lóerős teljesítményével és 4500 (!) newtonméter forgatónyomatékával 4,8 másodperc alatt gyorsít fel 100 km/órás tempóra, a 60-120 km/óra közötti sprintet pedig 4,1 másodperc alatt teljesíti. A lítium-ion akkumulátor ráadásul 248 kilométeres hatótávot biztosít, így valóban különleges járművel állunk szemben.
Az e-tron számos, forradalminak nevezethető megoldást alkalmaz. Az utastér hatékony fűtéséről hőszivattyú-rendszer gondoskodik (mechanikai munkából állít elő hőenergiát), a hajtás, a nagyteljesítményű elektronika és az akkumulátor szabályzását pedig innovatív termo-menedzsment rendszer végzi. Lenyűgöző a teljesen automatikus világítási rendszer is. Az új technika a különböző időjárási körülmények között is különbséget tud tenni, s a jármű világítását adott esetben az esős vagy ködös látási viszonyokhoz igazítja.
A rendszer szíveként egy kamera szolgál, amely a gyors számítógéppel összeköttetésben érzékeli a szembejövő forgalmat, felismeri az egyes forgalmi sávokat, valamint - például ködben - a látótávolságot is mérni tudja. Szembejövő forgalom esetén például a rendszer az érintett tartományon tompítja a távolsági fényt, a kanyarvilágítás pedig a navigációs rendszer adatait folyamatosan kiértékelve már a bekormányzást megelőzően a kanyarív felé fordul.
Az Audi e-tron hagyományos ködfényszórókkal sem rendelkezik, hanem tompított világítását változtatja intelligens módon: a fényszóró ekkor szélesebb kévét vetít. A LED-es egységek a jármű sebességétől és a pillanatnyi menethelyzettől függően változtatják a világítási képet, s ezzel az autó elejének karakterét is.

Az Audi e-tron szélessége 1,9 méter, miközben hosszúsága csupán 4,26, magassága pedig 1,23 méter. A 2,6 méteres tengelytáv ember és technika számára egyaránt bőséges helyet biztosít. A középmotoros sportautókhoz illően az Audi e-tron utascellája az első tengely felé toltan helyezkedik el, így a hátsó tengely előtt elegendő hely marad a mintegy 470 kilogrammos akkumulátoregység, a feszültség-átalakító, valamint a nagyteljesítményű elektronika számára is.
A saját hűtőrendszerrel felszerelt két elektromotor a hátsó tengely vonala mögött helyezkedik el, míg az első motorok közvetlenül a tengelyen, hűtésük pedig az autó orrában kapott helyet. E speciális elrendezés az első és a hátsó tengely között 42:58 arányú tömegeloszlást tesz lehetővé. A külső karosszériaelemek - mint az ajtók, a fedelek, a sárvédők és a tető - szénszál-erősítésű műanyagból készültek. A kocsi saját tömege így végül mindössze 1,6 tonna lett.

Az utastérben szintén jó néhány szokatlan megoldással találkozunk, hagyományos műszeregység helyett például az MMI-funkcióit megjelenítő nagyméretű, kihajtható központi képernyőt látunk, amely a két szélső körműszer között kapott helyet. Az MMI rendszere a kormánykerék érintésre érzékeny felülete segítségével („MMI touch") legördülő menü alapján vezérelhető, ami a korszerű smartphone készülékek kezelését idézi.
A légkondicionáló berendezés kezelőfelületét a kormány jobb oldalán alakították ki. A rendszer érintésérzékelő tolószabályzóval irányítható. A négy elektromos aszinkronmotor 230 kilowatt (313 LE) összteljesítménye révén az Audi e-tron kétségkívül vérbeli sportkocsi. A tanulmánymodell álló helyzetből mindössze 4,8 másodperc alatt gyorsít fel százra, a 60 és 120 km/óra közötti sprintet 4,1 másodperc alatt tudja le. A pillanatnyi menethelyzettől és az útfelület adottságaitól függően a motorok forgatónyomatéka szelektív szabályzás szerint jut a négy kerékre. Alaphelyzetben a nyomaték 70 százalékban a hátsó, 30 százalékban az első kerekekre irányul.
Amennyiben a szenzorok bármelyik kerék megcsúszását (kipörgés) érzékelik, az alapelosztás aránya a kerekenként külön-külön működő, ám központilag szabályozott négy elektromotor alkotta hajtásrendszernek köszönhetően rugalmasan változtatható. Ezzel az Audi elektromos sportautója teljes egészében átvette a quattro összkerékhajtás előnyeit.

Sőt, a hagyományos quattro állandó összkerékhajtáshoz rendelhető sport-differenciálműhöz hasonlóan itt is lehetővé vált a „torque vectoring", vagyis a kerekeket gyorsító forgatónyomaték egyenkénti szabályzása. Az alul- és túlkormányozottsági hajlam nemcsak a kerekek célzott befékezésével, hanem a mindössze ezredmásodpercek alatt zajló „teljesítménylöketekkel" is kiegyenlíthető.
A tanulmánymodell így semleges tulajdonságokat mutat, a kanyarokban valóban mintha „sínen futna". A végsebességet 200 km/órára korlátozza az elektronika, mivel a motorok energiaigénye a tempó növekedésével fokozott mértékben emelkedik. A hatótávolság 248 kilométer. A töltéstároló blokk összességében mintegy 53 kilowattóra energia felvételére alkalmas, ennek rendszeresen felhasznált hányadát azonban a rendszer élettartamának megőrzése érdekében 42,4 kilowattóra értéken korlátozták.
Az Audi az akkumulátorok hőháztartásának szabályozása tekintetében a folyadékhűtés technológiája mellett döntött.

Az energiatároló a háztartási elektromos hálózatról (230 Volt/16 Amper) tölthető fel, amelynek aljzata az autó hátulján kialakított fedél alatt kapott helyet. A teljesen lemerült akkumulátor töltési időszükséglete 6-8 óra, ami megnövelt feszültség és áramerősség (400 Volt, 63 Amper) mellett akár 2,5 órára is mérsékelhető.
Amíg a jármű töltőállomáshoz csatlakoztatva áll, a termo-menedzsment és az ahhoz kapcsolódó rendszerek révén az autó megfelelő előkondicionálása is megtörténik: alacsony külső hőmérsékletek esetén előmelegíti, míg hőségben lehűti a hajtásrendszert. E folyamat igény esetén az utastérre is kiterjeszthető, így az utasok induláskor már kényelmi igényeiknek tökéletesen megfelelő járműbe szállhatnak be.

Az akkumulátor azonban nem csupán álló helyzetben, hanem menet közben is tölthető. A generátor a jármű mozgási energiájának egy részét alakítja felhasználható elektromos energiává, ami azután ismét a fedélzeti elektromos hálózatba táplálható. Az Audi e-tron elektromos fékrendszerrel is rendelkezik (brake by wire), így az elektromotorok szinte teljes egészében elektromos árammá alakítva visszanyerhetik a lassulás során felszabaduló mozgási energiát.

Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
Díszkiadásban, új zenével és soha nem látott koncertvideóval tér vissza szeptemberben Michael Jackson Bad című albuma az üzletek polcaira, éppen 25 évvel az eredeti lemez megjelenése után.
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe
Ha még önmagában nem lenne elég...
Fokozzuk az élvezetet: itt a mézes krémes
Film készül Az orvosdoktorból
Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat

Ázsia emelkedéssel indította a mai napot
Többnyire erősödtek Ázsiában a vezető tőzsdemutatók kedden abban a reményben, hogy Kínában hamarosan gazdaságösztönző intézkedéseket fognak bejelenteni, és a befektetők ezt várják a szerdai uniós csúcstalálkozótól is.
ILO: 2016-ig kiugróan magas maradhat az érték
Nem csupán nálunk rengeteg a fiatal munkanélküli
Eddig főként vidéki kisközösségek célozták meg
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak

Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
A dohányzó szülők a húgyhólyag-irritáció fokozott veszélyének teszik ki a gyermeküket - állapította meg egy tanulmány.
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?

Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
Ingyenes színházi előadásra hívja a középiskolásokat a Győri Nemzeti Színház. A tizenéveseknek A Gézagyerek című drámát adja elő a társulat szerdán és jövő kedden tanítási időben.
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Elrabolta magát, majd váltságdíjat követelt
Pénzre volt szüksége egy svédországi férfinek, ezért különös ötletet eszelt ki: elrabolta saját magát, majd szüleitől követelte a váltságdíjat. A rendőrök azonban gyorsan a nyomára akadtak, most igazából is rabbá vált.
A tűzoltószertárba törtek be
Akkor buktak le, amikor megpróbálták visszacsempészni az ellopott láncfűrészeket
Kétrendbeli lopás
Repülős Gizi: ezúttal megúszta pénzbüntetéssel a matróna
A nagy ijedtségben megfeledkezett a tűzhelyről
Szomszédja életét mentette - közben mindkettejük háza porig égett
Átverte a bírákat, de nem zárják ki
Férfi versenyző nyeri meg a női modellversenyt?
Egy szőke és egy fekete, hogy legyen választék
18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:23 Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
- 11:06 Cseh Lászlóé és Verrasztó Dávidé a két legjobb időeredmény
- 10:57 Két méter magas víz hömpölygött Nancy utcáin
- 10:47 Elvi megállapodás Irán és az atomenergia-ügynökség között
- 10:36 Megyeri Balázs még három bajnokságot nyerhet az Olimpiakosszal
- 10:29 Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
- 10:24 Hogyan ne írjunk választási törvényt?
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 11:25
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.22 11:25
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 11:20
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 11:19
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.22 10:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



