Remek autó kicsi, de feltűnő hibákkal
Mitsubishi Colt 1.3 Cleartec- Valamit nagyon eltaláltak a tervezők! 2.
Ami azonban letaglózott, az a városi fogyasztás. A Népstadiontól a BAH csomópontig természetesen meglehetősen sokat álltunk a dugóban, ám a 9.5 literes adat egészen földöntúlinak tűnt az 1.3-as, automatikusan leálló motortól.
2009.10.21 15:45autolabor.huVárosra 7.7 litert ígért a Mitsubishi, amihez több mint másfél litert kellett hozzáadni ahhoz, hogy megkapjuk azt az értéket, amit eleinte alattam produkált az autó. Pedig elhihetik, nem is nyomtam neki, nem is lett volna hol. Hazafelé, Csepelre aztán valamelyest lejjebb ment az érték, és olyan 8.8-9.0 liter között mozgott, mire hazaértem. És csak kicsit mosolyogtam, amikor kiszálltam a kocsiból. Voltak gondjaim, ugyanis.
A futómű feszességével nem volt baj, annak inkább örültem, mint általában minden feszes futóműnek (érdekesség, hogy a lágyakért is odavagyok, ha jól vannak megcsinálva). A motorral viszont nem tudtam mit kezdeni. A fogyasztást most hagyjuk, a 9 liter városban „elfogadható” számomra, de a menetdinamika lesújtó volt. Alul nagyon gyenge, nagyon fojtott ez a kis 1.3-as motor, fürgeségről mitsubishis kirobbanóságról szó sem volt. Sokkal jobban szeretem az alul is nyomatékos és erős motorokat azoknál, amelyeket leszabályzásig kell forgatni ahhoz, hogy tempósan és harapósan tudjunk közlekedni.
Este aztán elvittem egy picit „megautózni” a Coltot... és beleszerettem azokba a motorokba, amelyeket leszabályzásig kell forgatni ahhoz, hogy tempósan és harapósan tudjunk közlekedni...! Amikor ugyanis felengedtem 6-7 ezerig a fordulatszámmérőt, fantasztikusat autóztam a kocsival. Életem talán legjobb és legélvezhetőbb 95 lóerejét csikartam ki 6000-nél az 1332 köbcentis motorból, pedig a 125 Nm-es nyomatéknak addigra már se híre, se hamva nem volt (4000-es fordulatszám). Te jó ég!

Hirtelen értelmet nyert az egész Colt, de ezt úgy tette, hogy közben megbolondult. A feszes futómű megette a kanyarokat, a kikapcsolt ESP nem szólt bele a far csóválásába, a motor pedig kissé érdes, de a fülnek kellemes hangon harapta a sok ezer fordulatszámot... Előjött a Colt sportos énje! A tesztautót kollégám, Zsolt is kipróbálta, akinek egy szót sem szóltam arról, hogy korábban milyen jót haladtam vele. Nem is kellett: másnap felhívott és úgy újságolta, hogy feltétlenül legyen benne a tesztben, hogy mennyire eszeveszettül jól megy, ha megautózzuk!
A 0-100-as gyorsulás 11.1 másodperc, aminél nagyjából 2 másodperccel éreztem rövidebbnek azt, ami alatt én elértem a 100-at a vassal. Ez persze csupán érzékszervi csalódás lehetett, ám ez is a Colt javára írandó, hiszen nem véletlen „vertem át” saját magam, hanem azért, mert érzetre nagyon jót gyorsul az autó. Tényleg csak annyi a titka, hogy forgatni kell a motort.
És ha megforgatjuk, akkor tényleg kijön belőle az, amitől ez még mindig egy Mitsubishi, nem pedig valami tompa matchbox, 5 személynek. Mondjuk az az 5 személy továbbra is túlzás, de azt elismerem, hogy 4-nek valóban elegendő lehet középhosszú távon a Colt – mondjuk úgy, hogy bármilyen belföldi távolság megtehető velük, leszámítva az ország délkeleti végéből a délnyugatiba való, egysávos főutakon való önkínzó szenvedést. Hogy a csomagokat hová tesszük, az más kérdés, mert a csomagtartó bizony egyáltalán nem 5 személyes...
Nagyon megszerettem ezt a motort, és vele együtt az autót is. A fogyasztása a késő éjjeli városban még a megadott 7.7 alá is lement, na persze nem akkor, amikor kikapcsoltam az ESP-t... Az Invite felszereltségű tesztautó ára 3.159.000 forint, amiért oldallégzsákokat, klímát, bőrkormányt, bőr váltógombot, multifunkciós kijelzőt, 6 hangszórós MP3-as rádiót AUX bemenettel és tempomatot is kapunk, tehát jól felszerelkezve vághatunk neki a forgalomnak. A belső tér unalmasságát el kell viselnünk, illetve azt is, hogy aki mögöttünk jön, nem lesz lenyűgözve az autónktól, cserébe viszont kissé magas városi fogyasztás mellett nagyon jót autózhatunk, köszönhetően a remek futóműnek és a kiváló motornak.

A Mitsubishi Colt egy igazán remek és kiváló autó, kisebb, ám feltűnő hibákkal. A motor hétköznapi használat során nem mutat sokat, ha pedig nagyon megforgatjuk, nyilván sokkal többet is fogyaszt. A belső tér nem kifejezetten látványos, viszont praktikus és jól pakolható.
Az ülések kényelmesek, ám egy kosárlabdázó kevesellni fogja a lábteret. Valójában azt kaptam a Colttól, amit vártam. Viszont sokkal jobban szerettem annál, mint gondoltam. A hibái sokkal kevésbé zavartak, a pozitívumai sokkal nagyobb örömet okoztak, mint ahogy arra előzetesen számítottam. Ha valaki megkérdezné, hogy vegyen-e ilyet, mert tetszik neki, bizisten nem irányítanám át más márkához...
Kapcsolódó írások:

Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Az őszies hűvös időt néhány óra alatt felváltotta a megszokott napsütéses nyári meleg a francia Riviérián, és a 65. cannes-i fesztivál is visszatért a megszokott kerékvágásba: a díszbemutatók után hajnalig tartó bulizásoktól hangosak a tengerparti szórakozóhelyek, az alkalmi esernyőárusok pedig visszavedlettek a fesztiválozókat széles pareokendő- és napszemüveg-kínálattal üldöző bazárosokká.
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész

Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Ha egy kismama túlsúlyos vagy elhízott a terhesség előtt és alatt, megteremti a legnagyobb esélyt arra, hogy túl nagy babának adjon életet - császármetszést és egyéb komplikációkat kockáztatva.
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Jenson Button, a McLaren brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Monacói Nagydíj csütörtöki második szabadedzésén.
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van

Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
Randevúról rendőrségre került egy 20 éves tótvázsonyi nő, akit a Veszprémi Rendőrkapitányság magánokirat-hamisítás bűncselekmény elkövetése miatt körözött.
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
- 16:27 Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
- 16:23 Pokolgépet talált a takarító egy ungvári bíróságon
- 16:20 Defibrillátort minden futballpályára!
- 16:18 Peking lesz Budapest testvérvárosa?
- 16:11 Nyirő József hamvait keresi a román rendőrség
- 16:05 Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 15:50
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 15:26
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 15:05
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



