hirdetés

Szentgotthárdon nagy a bizonytalanság

Sztrájkra szólít fel az Opel-gyárak üzemi tanácsa

Egyelőre nem tudni, hogy a General Motors (GM) szentgotthárdi gyárában is csatlakoznak-e a németországi Opel-gyárak üzemi tanácsának sztrájkfelhívásához - közölte Vadász József, a Járműgyártók Szakszervezetének helyi elnöke.

2009.11.04 13:09MTI
hirdetés

Az európai üzemi tanács délben tart telefonkonferenciát, amelybe Vadász József is bekapcsolódik, ezután tájékoztatja majd a gyár dolgozóit és méri fel egy esetleges figyelmeztető sztrájk támogatottságát. Vadász József hozzátette: miután a GM úgy döntött, hogy mégsem adja el az Opelt a Magna osztrák-kanadai autóipari beszállítói vállalatnak, be kell majd mutatnia a jövőre vonatkozó üzleti tervét. Erre véleménye szerint alkalmat adhat az európai üzemi tanács jövő pénteki ülése, amelyen ő maga is részt vesz.
 
Légrádi Edit, a szentgotthárdi gyár szóvivője elmondta: egyelőre nagyon friss számukra a döntés, annyit tehetnek, hogy lefordítják a sajtóközleményeket és tájékoztatják a dolgozókat. Az esetleges átszervezésekről nem rendelkeznek semmiféle belső információval, de a legfontosabbnak továbbra is a munkahelyek megtartását tartják. Ennek érdekében nagyon ügyelnek a Szentgotthárdról kikerülő motorok és váltók minőségére - hangsúlyozta a szóvivő. A 640 embert foglalkoztató szentgotthárdi gyárban jelenleg heti négy napot dolgoznak.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hormonzavarok - Milyen jelek utalhatnak rá?
2012. máj. 22. 09:41

Elhízáshoz vezethet a rossz szülő-gyerek kapcsolat
2012. máj. 22. 08:36

Stroke - Gyógyulás és rehabilitáció
2012. máj. 22. 07:38

Halálos alkoholmegvonás: a delirium tremens
2012. máj. 22. 05:21

Életviteli tanácsok colitis ulcerosa esetén
2012. máj. 22. 02:51

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.