Visszafogott, de ettől szeretünk bele!
Mitsubishi Outlander 2.2 DI-D: minden létező technológia benne!
Visszafogottsága sokkal szélesebb tömegek számára lesz elfogadható, sokkal többen fogják kedvelni - A Mitsubishi Outlander 2.2 DI-D-ben minden létező technológia benne van, ami csak lehet.
2009.11.14 13:30autolabor.hu - Fotó: autoexpress.co.ukKi tudja. Nehéz megállapítani. A 4007-es Peugeot frissebben és merészebben mered előre, az Outlander visszafogottsága azonban sokkal szélesebb tömegek számára lesz elfogadható, sokkal többen fogják kedvelni.
A 2.2-es dízellel szerelt Outlander egyébként csavarra, felszereltségre, mindenre megegyezik a 4007-essel, így újdonságot nehezen lehet közölni róla.

Továbbra is egy elképesztően jó autóról van szó, amelybe nagyon elférne a kézi helyett egy automata váltó.
Ahogyan a 4007-nél, itt is megemlítendő, hogy ekkora autóban már nem szívesen használjuk vezetés közben a bal lábunkat.
Sajnálatos módon azonban a dízelekhez (a tesztelt 2.2-es mellett van még egy ijesztő 2.0-ás is) nem rendelhető automata, csak a benzineshez. A motorválaszték így talán az egyetlen Achilles-sarka az Outlandernek.

A 140 lóerős, 310 Nm-es kétlieteres dízel hiába fogyaszt csupán 8.5 litert városban (tesztek szerint ezt az érétket hozza is), nagyon kevésnek tűnik az 1.6-1.7 tonnás tömeghez, amit vontatnia kell. A 4x4 ráadásul tovább gyengíti a hajtásláncot, amit csak megfejel a kézi váltó – lépjünk.
A tesztautóban a 2.2-es dízel volt ugyebár, 156 lóerő és 380 Nm már „megfelelő”, de egyrészt még mindig kuplunggal váltunk, másrészt azokból is elég sokat, mert érzetre rövidek lettek a fokozatok.
A 9.9-es 0-100-as sprint számszakilag elfogadható, sőt jó is, ám a kabinba már nem jön át ez a fajta teljesítmény, nem érezzük ennyire fürgének az Outlandert.
Három tizeddel jobb gyorsulást ígér a 2.4-es benzines modell, amihez rendelhető CVT automata, ám a 170 lóerő mellé 232 Nm párosul csupán, ami megint csak fejvakarásra készteti a vásárlókat.

És igen, bár ez itt Európa és nem dívik a V8, egy ilyen Outlanderben igencsak elférne, de akár még egy V6-os erőforrás is.
Vagy egy turbófeltöltő a benzinesen (mint ahogy a Ford csinálta a Kugával), és rögtön lenne egy olyan motor, amely a gazdaságosság helyett inkább a teljesítményre helyezi a hangsúlyt, sokaknak ugyanis az is fontos. Előbbiben ugyanis zseniális az Outlander.
A közepesnél azért valamivel jobb menetdinamikát ekkora dobozban, ekkora motorral 10 liter körüli fogyasztásból elérni nem semmi: a tankolásnál feltétlenül kifizetődik a méret, illetve a váltó és az üzemanyag milyensége is.
A kétliteres dízel mindössze 174 g CO2-t pufog ki km-enként (a tesztautó 194-et), ami kategóriájának egyik legjobb értéke.


A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Lánya, Lisa Marie szemén keresztül mutatja be Elvis Presleyt egy új kiállítás, amely a legendás énekes halálának 35. évfordulója alkalmából nyitotta meg a kapuit.
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?

Görög csődről suttognak az Eurogroupnál
Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.
Plusz nyugdíj a 107 éves néninek
Megtalálták a nagypapi bankbetétjét - 1882 óta dolgozott a pénz
Többet termelnek, mint amennyi elfogy
Csökkenhet a cukor ára
A többség tehernek érzi a volt drachmásokat
A németek kidobnák a görögöket az euróövezetből
Növekszik a szakemberhiány
Egyre kevesebb az orvos Németországban
Jól megy
Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban

6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
Éhezni nem kell, de iktassuk ki a zsíros, nehéz, hizlaló ételeket étrendünkből! Néhány ízletes étekkel könnyebben fogyásnak indulunk, és az ízük sem utolsó.
Ötéves recept-terv készül
Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Napi horoszkóp - 2012. február 5.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...

Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
Életének 82 évében elhunyt Ben Gazzara amerikai színpadi és filmes karakterszínész.
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison

Egyre több a koccanásos baleset
Az ország közútjai havasak, csúszósak, ezért egyre több a koccanásos, de személyi sérüléssel nem járó baleset.
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen

Végzett a fagy egy mosonmagyaróvári férfivel
Saját udvarán fagyott meg egy férfi vasárnap reggelre Mosonmagyaróváron.
Tragédia Debrecenben
Elszenesedett test a romok között - Elégett egy hajléktalan
Az ágya mellett találták meg
Lakásában hűlt ki egy garabonci férfi
Kórházba szállították az öt embert
Szénmonoxid-mérgezést szenvedett egy család Budaörsön
Gyilkosság Sopronban
Halálos szúrás - A saját lábán ment be a kórházba a megkéselt férfi
Minden szerve tökéletesen funkcionál
Döbbenet: két pofával és négy szemmel született a cica
Szénmonoxid-mérgezésben okozta a férfi halálát
Ölt a gáz Dévaványán
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:35 Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
- 16:30 A Fidesz szerint a szocik szponzorálják az éhségmenetet
- 16:25 Már csak kicsit késnek a vonatok a hó miatt
- 16:12 Az ombudsman finomítana a guberáláson
- 15:46 Megtorlás lesz a vége: Irán pofonnal fenyeget
- 15:39 Jövő héten kiderül, mikor némul el a Klubrádió
- 15:25 Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben
Nexon Kft.Tesztmérnök
Adecco Kft.Pénzügyi igazgató
Kőrös-KerTÉSZ Zrt.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.05 15:24
- Az MSZP támogatja a gyalogló borsodi polgármestereket2012.02.05 14:39
- Meghalt Csurka István2012.02.05 14:21
- Megkezdődött az 'Elie Wiesel-per'2012.02.05 14:12
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 13:44
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



