Világszerte ismert autókat gyártanak
150 éves a Skoda névadója
Százhetven éve, 1839. november 19-én született Plzenben Emil von Skoda cseh-osztrák mérnök és gyáriparos, a ma is népszerű Skoda autók névadója.
2009.11.17 09:23MTINémetországban szerzett mérnöki diplomát, majd három évig egy kis gépgyárat vezetett szülővárosában. 1866-ban megvette és rövid idő alatt felvirágoztatta a gyárat, és terjeszkedésbe fogott. 1886-ban vasútvonalat épített üzeméhez, 1890-ben fegyverüzemet létesített, ahol géppuskákat, majd ágyúkat és lőszert gyártottak az osztrák-magyar hadsereg számára. Gépműhelyeit, kovácsüzemeit és szerszámkészítő műhelyeit 1899-ben Skoda Művek néven egyesítette, létrehozva Európa egyik legnagyobb, 37 ezer embert foglalkoztató ipari komplexumát.
A vállalat szállított alkatrészeket a niagarai vízerőműhöz és a szuezi csatorna zsilipjeihez, cukorgyárakhoz Törökországban és sörfőzdékhez Európa-szerte. Skoda tekintélyes és befolyásos gyárosként, a felsőház tagjaként fejezte be életét 1900. augusztus 8-án. A gyorsan fejlődő céget 1909-től fia, Karl vezette. Az I. világháborúban a Skoda Művek volt az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb fegyvergyártója, kivált mozsárágyúi bizonyultak hatékonynak. Az immár csehszlovák Skoda Művek 1918 után leszerelte hadiipari kapacitásait, és erőteljes korszerűsítő programba fogott.
A II. világháborúban a konszern legtöbb vállalatát beolvasztották a német hadiiparba, ezért 1945 áprilisában egy szövetséges légitámadás a gyár hetven százalékát a földdel tette egyenlővé. Az 1946-ban államosított Skoda Művek, amelyről levált a Mladá Boleslav-i autógyár és a prágai repülőgépgyár, főként a szocialista piacra szállított gépipari termékeket. A rendszerváltás után a vállalatot privatizálták, 2000-ben pedig megalakult a Skoda Holding.
A legismertebb Skoda-termékek, a személygépkocsik története 1895-ben Prágában kezdődött, ahol Václav Klement könyvárus és Václav Laurin gépészmérnök kerékpárgyárat alapított. Három év múltán egy saját konstrukciójú motorkerékpárral jelentkeztek, amely 25 első díjat nyert, sőt világrekordot is futott. Az első személygépkocsit 1901-ben készítették és 1905-től gyártották sorozatban.
Az I. világháború kitörésekor már több mint 1700 alkalmazottat foglalkoztató Laurin és Klement cég 1925-ben pénzügyi gondjai miatt összeolvadt a cseh gépipar legnagyobb vállalatával, termékeit ezután Skoda néven forgalmazta. A vállalatot 1946-os államosítása után a műszakilag fejlett Octavia és Felicia modellek a szocialista járműgyártás ikonjai voltak. A Magyarországon is népszerű Felicia volt az egyetlen nyitható tetejű sportkocsi a keleti autók közt.
A hatvanas évektől farmotoros családi autók kerültek ki a gyárból, még ma is sok fut útjainkon ezekből a kis fogyasztású, strapabíró, alacsony fenntartási költségű kocsikból. A rendszerváltást követő privatizáció során, 1991-ben a Mladá Boleslav-i Skoda autógyár a Volkswagen csoport tagja lett, s az onnan kikerülő esztétikus megjelenésű, korszerű műszaki tartalommal bíró autók immár a minőség tekintetében is világszerte elismerést aratnak.

Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Az őszies hűvös időt néhány óra alatt felváltotta a megszokott napsütéses nyári meleg a francia Riviérián, és a 65. cannes-i fesztivál is visszatért a megszokott kerékvágásba.
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész

Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Sajnos, a fenti kijelentés igaz - nehezen találunk olyan embert, aki hosszú évek után is ugyanúgy becsül valamit, mint amikor még új volt a dolog. Vajon van erre gyógyír?
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Jenson Button, a McLaren brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Monacói Nagydíj csütörtöki második szabadedzésén.
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van

Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
Randevúról rendőrségre került egy 20 éves tótvázsonyi nő, akit a Veszprémi Rendőrkapitányság magánokirat-hamisítás bűncselekmény elkövetése miatt körözött.
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:55 Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
- 16:51 Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
- 16:44 Az MSZP szerint Kövér csak rombolja a határon túli magyar közösségeket
- 16:29 Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
- 16:27 Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
- 16:23 Pokolgépet talált a takarító egy ungvári bíróságon
- 16:20 Defibrillátort minden futballpályára!
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 15:50
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 15:26
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 15:05
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



