Itt a legújabb sirályszárnyas Mercedes
Vizuális orgazmus volt: bemutatták az SLS AMG-t
Kedd este hivatalosan is bemutatták hazánkban a legújabb sirályszárnyas Mercedest. Az SLS AMG bemutatóját Gorden Wagener címzetes egyetemi tanárrá avatási ceremóniájával kötötték össze.
2009.12.02 13:25autolabor.huAz épp negyvenedik életévében járó formatervező közel tizenhárom éve dolgozik a Mercedes-Benz németországi Design részlegének vezető tervezőjeként, ahol többek között olyan sikerszériák megvalósítását felügyelte, mint az új S-osztály, az SLR McLaren vagy a tegnap bemutatott SLS AMG. A világ legfiatalabb vezető formatervezőjét a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem dísztermében avatták címzetes egyetemi tanárrá, ahol néhány köszöntő után a német szakember elmondta: büszke rá, hogy még mindig ő a legfiatalabb vezető dizájner a szakmában.
Az épület főbejárata előtt állították ki az első magyarországi SLS AMG-t, amely ezüstmetál fényben pompázik. Az autó különlegessége a felfelé nyíló ajtókban és a két méterre elnyúló motorháztetőben rejlik. Igaz, a 6.3 V8-nak kell hely. Persze nem mi voltunk az egyetlenek, akik egymásnak adták a kilincset, hogy beszállhassunk egy nagyjából negyvenmillió forintos sportautó volánja mögé, a kiszállásnál azonban szinte kivétel nélkül mindenki nyugtázta: az ajtókárpit alsó részét azért borították olyan vastag bőrrel, hogy minél kevésbé fájjon, amikor kiszállás után ösztönösen felegyenesedik az ember.

Az autó egyébként gyönyörű, ezüst és króm fényekben csillog, fényszórói a Mercedestől megszokott módon karakteresek, nem sablonosak. Az autó orrában dolgozó V8-as 571 lóerőt és 650 Nm forgatónyomatékot teljesít, amely 3.8 másodperces nulla százas sprintet, 317 km/órás végsebességet és 13.2 literes átlagfogyasztást produkál. Az autó teljes alumínium vázat, alumínium keresztlengőkaros sport futóművet és differenciállal egybeépített hétsebességes, duplakuplungos váltóművet kapott. Na meg természetesen lenyűgözően elegáns pilótafülkét, kizárólag két személyre. Őszintén: a világ jelenleg egyik legszebb négykerekűjét láttuk.

Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Csinos, újszerű, nőies külső pár pillanat alatt - ha nincs időnk frizuránkat megigazítani egy nyáresti program előtt, remek alternatívát kínálnak a fejdíszek és a fejpántok.
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe
Ha még önmagában nem lenne elég...
Fokozzuk az élvezetet: itt a mézes krémes
Film készül Az orvosdoktorból
Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?

Törékeny fellendülés, kockázatokkal
Kezd magához térni a globális gazdaság a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden publikált legfrissebb előrejelzése szerint. A fellendülés azonban még meglehetősen törékeny, sok a kockázat, főleg az euróövezet miatt.
Tőzsde
Ázsia emelkedéssel indította a mai napot
ILO: 2016-ig kiugróan magas maradhat az érték
Nem csupán nálunk rengeteg a fiatal munkanélküli
Eddig főként vidéki kisközösségek célozták meg
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt

Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
A dohányzó szülők a húgyhólyag-irritáció fokozott veszélyének teszik ki a gyermeküket - állapította meg egy tanulmány.
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?

Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
Ingyenes színházi előadásra hívja a középiskolásokat a Győri Nemzeti Színház. A tizenéveseknek A Gézagyerek című drámát adja elő a társulat szerdán és jövő kedden tanítási időben.
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Elrabolta magát, majd váltságdíjat követelt
Pénzre volt szüksége egy svédországi férfinek, ezért különös ötletet eszelt ki: elrabolta saját magát, majd szüleitől követelte a váltságdíjat. A rendőrök azonban gyorsan a nyomára akadtak, most igazából is rabbá vált.
A tűzoltószertárba törtek be
Akkor buktak le, amikor megpróbálták visszacsempészni az ellopott láncfűrészeket
Kétrendbeli lopás
Repülős Gizi: ezúttal megúszta pénzbüntetéssel a matróna
A nagy ijedtségben megfeledkezett a tűzhelyről
Szomszédja életét mentette - közben mindkettejük háza porig égett
Átverte a bírákat, de nem zárják ki
Férfi versenyző nyeri meg a női modellversenyt?
Egy szőke és egy fekete, hogy legyen választék
18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:53 Csak nem hagyta abba teste kínálgatását
- 11:49 Tudta, miért megy: milliókat zsákmányolt a borászati széfből
- 11:40 Törékeny fellendülés, kockázatokkal
- 11:34 A DK a szabad választások miattt aggódik
- 11:29 Elrabolta magát, majd váltságdíjat követelt
- 11:25 Akkor buktak le, amikor megpróbálták visszacsempészni az ellopott láncfűrészeket
- 11:23 Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 11:56
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.22 11:36
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 11:25
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 11:19
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.22 10:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



