Kicsi az autó, de erős és környezetkímélő
London a Mitsubishi i-MiEV modellt választotta
Az alacsony és ultra-alacsony széndioxid-kibocsátású autók új korszakát fémjelző autót, a Mitsubishi i-MiEV modellt London polgármestere, Boris Johnson választotta ki.
2010.01.05 14:58ma.huLance Bradley, a Mitsubishi Motors UK ügyvezető igazgatója így reagált: “Mint a teljesen elektromos hajtású autók egyik első gyártója, a Mitsubishi nagyon boldog, hogy a csúcstalálkozó rendelkezésére bocsáthatott egy i-MiEV modellt.”
A koppenhágai COP15 környezetvédelmi csúcstalálkozón felszólaló londoni polgármester kiemelte, hogy “beköszöntött a tiszta üzemű, környezetbarát elektromos autók korszaka, és London a többi város előtt jár a tekintetben, hogy ehhez megteremtse a megfelelő körülményeket.”
A világ minden tájáról érkező városvezetőkhöz beszélve Johnson ismertette London terveit, amelyek szerint az elektromos autó a brit főváros mindennapjainak része lesz. London vezető szerepet vállal a nagyvárosok együttműködésében, amelynek célja, hogy közös beszerzési elkötelezettségek révén megteremtsék az elektromos autók jelentős globális piacát.
London polgármestere bejelentette, hogy 2015-re minden londoni polgár legfeljebb egy mérföldön belül talál majd feltöltési pontot az elektromos autókhoz, illetve ismertette azokat a terveket, amelyek révén a főváros kiterjedt elektromos feltöltési hálózata támogatja a nulla széndioxid-kibocsátású elektromos autók használatát.
A feltöltési pontokra vonatkozó tervezet a polgármester átfogó stratégiájának része, ami azt célozza, hogy London legyen Európa elektromosautó-fővárosa. A terv szerint 2015-re Londonban 22.500 feltöltési pontot hoznak létre a munkahelyeken, 500-at létesítenek az utcákon, és 2.000-et parkolókban. E lefedettség részét képezi a közösségi gyorstöltő állomások stratégiai hálózata, amit a közúthálózat fontos pontjain, illetve az autópályák kiszolgáló létesítményeinél építenek ki.
A polgármester így folytatta: “A komoly és visszafordíthatatlan klímaváltozás kezelése fontos feladat, a megoldás azonban nem lehet a teljes tiltás. Radikális, ám praktikus lépésekben szeretném csökkenteni az energia pazarlását. Az elektromos autók jó példát mutatnak arra, hogy a technológia miként képes választ adni generációnk legégetőbb problémájára.”


A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Lánya, Lisa Marie szemén keresztül mutatja be Elvis Presleyt egy új kiállítás, amely a legendás énekes halálának 35. évfordulója alkalmából nyitotta meg a kapuit.
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?

Görög csődről suttognak az Eurogroupnál
Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.
Plusz nyugdíj a 107 éves néninek
Megtalálták a nagypapi bankbetétjét - 1882 óta dolgozott a pénz
Többet termelnek, mint amennyi elfogy
Csökkenhet a cukor ára
A többség tehernek érzi a volt drachmásokat
A németek kidobnák a görögöket az euróövezetből
Növekszik a szakemberhiány
Egyre kevesebb az orvos Németországban
Jól megy
Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban

6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
Éhezni nem kell, de iktassuk ki a zsíros, nehéz, hizlaló ételeket étrendünkből! Néhány ízletes étekkel könnyebben fogyásnak indulunk, és az ízük sem utolsó.
Ötéves recept-terv készül
Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Napi horoszkóp - 2012. február 5.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...

Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
Életének 82 évében elhunyt Ben Gazzara amerikai színpadi és filmes karakterszínész.
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison

Egyre több a koccanásos baleset
Az ország közútjai havasak, csúszósak, ezért egyre több a koccanásos, de személyi sérüléssel nem járó baleset.
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen

Végzett a fagy egy mosonmagyaróvári férfivel
Saját udvarán fagyott meg egy férfi vasárnap reggelre Mosonmagyaróváron.
Tragédia Debrecenben
Elszenesedett test a romok között - Elégett egy hajléktalan
Az ágya mellett találták meg
Lakásában hűlt ki egy garabonci férfi
Kórházba szállították az öt embert
Szénmonoxid-mérgezést szenvedett egy család Budaörsön
Gyilkosság Sopronban
Halálos szúrás - A saját lábán ment be a kórházba a megkéselt férfi
Minden szerve tökéletesen funkcionál
Döbbenet: két pofával és négy szemmel született a cica
Szénmonoxid-mérgezésben okozta a férfi halálát
Ölt a gáz Dévaványán
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:30 A Fidesz szerint a szocik szponzorálják az éhségmenetet
- 16:25 Már csak kicsit késnek a vonatok a hó miatt
- 16:12 Az ombudsman finomítana a guberáláson
- 15:46 Megtorlás lesz a vége: Irán pofonnal fenyeget
- 15:39 Jövő héten kiderül, mikor némul el a Klubrádió
- 15:25 Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben
- 15:10 Görög csődről suttognak az Eurogroupnál
Nexon Kft.Tesztmérnök
Adecco Kft.Pénzügyi igazgató
Kőrös-KerTÉSZ Zrt.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.05 15:24
- Az MSZP támogatja a gyalogló borsodi polgármestereket2012.02.05 14:39
- Meghalt Csurka István2012.02.05 14:21
- Megkezdődött az 'Elie Wiesel-per'2012.02.05 14:12
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 13:44
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



