Nem megy a kisautó
Mercedes-Renault részvénycsere a láthatáron?
A Financial Times jelentése szerint a Daimler és a Renault részvénycseréről tárgyalnak egymással. A kölcsönös tulajdonlás apropója, hogy a Mercedes-nek egyre nagyobb problémát okoz, hogy a kisautó gyártása nem, vagy csak marginálisan nyereséges.
2010.03.16 09:44MTIA tíz éve piacra dobott Smart 3 milliárd euró veszteség felhalmozása után csak most kezd rentábilissá válni, a 4 üléses verzió gyártását azonban be kellett szüntetni. A 2012-től Kecskeméten gyártott A és B osztályú kiskocsik sem érik el a nyereséges előállításhoz szükséges üzemméretet.
A Renault 2009-ben több mint kétszer annyit adott el a Megane-ból, mint a Mercedes 216 000 darabos A és B osztályos eladása volt összesen. Eközben a Volkswagen kenterbe verte a Mercedes-t a Golf-család tavalyi 2,1 milliós értékesítésével. Nem ez az első stratégiai partnerség, ami szóba került a Daimler háza táján – nyilatkozta Préda István, a fúziókat és felvásárlásokat szervező MB Partners vezetője.
Tavaly a Quandts család által irányított BMW is megkörnyékezte a Daimler-t részvénycsere-ajánlatával. A Quandts-ok úgy érezték, hogy idővel esetleg bekebelezhetik fő riválisukat, így Dieter Zetsche Daimler-vezér gyorsan visszautasította a mini fúziót. A francia Renault-t és japán stratégiai partnerét, a Nissant is vezető Carlos Ghosn ajánlatát most komolyabban kell, hogy vegye a Daimler. A franciák sokkal erősebbek a kisautó-gyártásban, ahol a Daimlernek létkérdés, hogy volument növeljen és költséget csökkentsen. A válság és az elmúlt évek olajárrobbanása felgyorsította a takarékos kiskocsik térhódítását, a Renault pedig élen jár az elektromos kisautók fejlesztésében. A francia autógyár pénzügyileg jóval gyengébb a Daimlernél, így a BMW eljegyzési ajánlatával szemben a Renault közeledése nem fenyegető a Mercedes számára.
A tervezett részvénycsere ugyanakkor veszélyeket is rejthet a Daimler számára. Amint azt a 2007-ben válással végződött, költséges és sikertelen Chrysler-házasság is megmutatta, az arisztokratikus Mercedes-nek nem lenne könnyű cégkultúrában közel kerülnie a plebejus francia autógyártóhoz.
Egy ilyen együttműködés az etatista francia politika olyan nem kívánt beavatkozásainak is felületet adhat, mint Sarkozy elnök közelmúltbeli, a Clio-gyártás törökországi kitelepítése elleni fellépése volt – tette hozzá az MB Partners vezérigazgatója.

Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Az őszies hűvös időt néhány óra alatt felváltotta a megszokott napsütéses nyári meleg a francia Riviérián, és a 65. cannes-i fesztivál is visszatért a megszokott kerékvágásba.
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész

Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Sajnos, a fenti kijelentés igaz - nehezen találunk olyan embert, aki hosszú évek után is ugyanúgy becsül valamit, mint amikor még új volt a dolog. Vajon van erre gyógyír?
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
Felborult egy személyautókat szállító tréler csütörtök délután Budaörs térségében, az M1-es és az M7-es autópálya közös szakaszán.
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend

Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
Akár 24 év börtönt is kaphatott volna, de egy napot sem kell rács mögött töltenie annak az amerikai nőnek, aki halálos rákbetegnek hazudta magát, hogy jólelkű emberek adományaiból álomesküvőt és lakodalmat csaphasson.
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:46 Lángok csaptak fel egy amerikai atom-tengeralattjárón
- 17:42 Az ÁSZ visszautasítja az MSZP durva támadásait
- 17:38 Úszó Eb - Hosszú arany-, Verrasztó bronzérmes 200 m vegyesen
- 17:32 Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
- 17:29 Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
- 17:28 Úszó Eb - Kapás arany-, Risztov bronzérmes 800 m gyorson
- 17:19 Bombaformában Pars Krisztián
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 17:48
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 17:43
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 17:16
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



