Már rendelhető, a szállítás júliusban kezdődik
Szinte benzines árakon az Infiniti első dizel modelljei
Az Infiniti FX első dízelmotoros változata költségkímélőbb autózást és alacsonyabb CO2-kibocsátást kínál.
2010.05.14 11:14ma.huA piac egyik legsportosabban vezethető, és egyben legsportosabb megjelenésű nagy méretű szabadidőautója, az Infiniti FX mostantól egy új, dinamikus erőforrással is vezethető: dízelmotorral.
Az FX erősségeit kihangsúlyozó, kiemelkedően korszerű 3,0 literes V6 motor még nagyobb nyomatékot biztosít, miközben jelentősen alacsonyabb CO2-kibocsátást és üzemanyag-fogyasztást kínál. FX30d már 16 374 000 forinttól megvásárolható.
A luxus GT és a sportosabb S változatban rendelhető dízelmotoros változatokkal egyidejűleg debütál az új Premium felszereltség is, amely tartalmazza az összes rendelhető felszereltséget.
A Prémium újdonsága az ütközések megelőzését szolgáló innovatív biztonsági technológia is, amellyel Európában elsőként ez az Infiniti modell rendelkezik. Az FX korszerű kialakítása, áramvonalas karosszériája és kiemelkedően hatékony, intelligens összkerék-meghajtású rendszere tökéletesen kiegészíti a kifejezetten ehhez a modellhez kifejlesztett új V6 dízelmotort.
A V6-os erőforrás kategóriáján belül figyelemreméltóan versenyképes adatokkal rendelkezik: üzemanyag-fogyasztása vegyes használatban mindössze 9,0 l/100 km, míg CO2-kibocsátása 238 g/km-re csökkent.
A dízelmotorral felszerelt FX ugyanakkor megőrizte sportos jellegét, hiszen az új erőforrás 550 Nm-es nyomatékából eredő hatalmas vonóereje már 1750/perces fordulatszámon megmutatkozik.
Az alapfelszerelésként hétfokozatú, adaptív vezérlőprogrammal (ASC - Adaptive Shift Control) felszerelt automata sebességváltóval párosított közös nyomócsöves motor mindössze 8,3 másodperc alatt gyorsítja 0-ról 100 km/h-ás sebességre a környezetbarát FX-et. Végsebessége pedig, megfelelő körülmények mellett, 212 km/h.
Ám az igazán felejthetetlen élményt az FX50-be szerelt V8 benzinmotor nyomatékánál is nagyobb vonóerő jelenti, amely minden eddiginél könnyebbé teszi az előzést.
A dinamikus vezetési élményre hangolt FX30d S változat még jobban kihangsúlyozza az FX sportos tulajdonságait. Az S felszereltségű dízelmotoros változat 21 colos könnyűfém keréktárcsákkal, sportülésekkel, sportos felfüggesztéssel és aktív hátsókerék-kormányzással (RAS - Rear Active Steering) rendelkezik.
Ez az FX modellcsalád első olyan tagja, amelyet az FX50-en kívül felszereltek ezzel a nagyszerű irányíthatóságot biztosító rendszerrel. Az FX30d erőforrása sem a menetteljesítmény, sem a kifinomult működés terén nem okoz csalódást a benzines FX változathoz képest.
A kipufogórendszert a sportos hangzás érdekében hangolták. A V6-os motor egyedülálló módon grafitos öntvény (CGI) motorblokkot kapott, amely a könnyűfém motorblokkok kis súlyát a vas motorblokkok kifinomult működésével ötvözi - bonyolult műszaki megoldások nélkül. A 238 lóerős (175 kW) teljesítmény az egy turbófeltöltővel felszerelt V6-os dízelmotorok között az egyik legerősebb.
A kiegyensúlyozás, és a megbízhatóság érdekében a turbófeltöltőt a speciális 65°-os szögben álló hengersorok közé szerelték. Az új dízelmotoros modell négyféle, az FX37-es benzinmotoros változatokkal megegyező felszereltséggel rendelhető.
A leegyszerűsített modellválaszték kifejezetten az európai vásárlók magas felszereltségű FX-ek iránti igényét tükrözi. Ez a módosítás gyakorlatilag azt jelenti, hogy a modellek alapfelszereltsége bővült, kevesebb a feláras extra opció, és a kínálat kibővül a Premium névre keresztelt új csúcsfelszereltséggel.
Az FX vásárlók két típusból választhatnak: luxus GT avagy a sportos S. A dízelmotoros FX30-hoz és a benzinmotoros FX37-hez egyaránt választható 2010-es GT változat alapfelszereltsége, mely tartalmazza a váltófülekkel vezérelhető hétfokozatú automata sebességváltót, az intelligens összkerék-meghajtást, a bőrkárpitozást, a fűthető és szellőztetett első üléseket.
Továbbá a bi-xenon fényszórókat kanyarkövető fényszórórendszerrel (AFS - Adaptive Front-lighting System), a tolatókamerát és a parkolóérzékelőket, az elektromosan állítható első üléseket (a vezetőülésen memória funkcióval), a függőlegesen és tengelyirányban elektromosan állítható kormányoszlopot, az üveg napfénytetőt, a 20 colos könnyűfém keréktárcsákat, az I-Key-t kényelmes beszállás funkcióval, a sebességtartó automatikát, az öngyógyító karcálló fényezést (Scratch Shield Paint) és az hét hangszórós hangrendszert, egy lemezes CD lejátszóval, MP3 dekóderrel, Aux csatlakozóval és Bluetooth mobiltelefon-kihangosítóval.
A sportosabb S felszereltségű változat ezen kívül sportos kialakítású első üléseket, folyamatos aktív lengéscsillapító-szabályozást (CDC - Continuous Damping Control), 21 colos könnyűfém keréktárcsákat tartalmaz, valamint a dízelmotoros, és az 5 literes V8-as benzinmotoros S változatokat aktív hátsókerék-kormányzással (RAS - Rear Active Steering) is felszerelték.
Ez kiemelkedő stabilitást és közvetlen irányíthatóságot biztosít. Az S felszereltségű változatok megkülönböztető jegye a sötétített fényszóró és a sötétkróm külső légbevezető és küszöbléc. Az új Premium felszereltség mely bővíti a GT és az S modellek kínálatát, egyediségével előzi meg versenytársait.
A biztonság különösen nagy szerepet kapott az FX kifejlesztésénél; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az FX a legmagasabb, ötcsillagos minősítést érte el az EuroNCAP töréstesztjein.
Az FX30d és az FX37 modellek mind a GT Premium, mind az S Premium felszereltség esetén tartalmazzák az innovatív Dinamikus Védőpajzs (Dynamic Safety Shield) biztonsági csomag elemeit, mind például a teljes sebességtartományra kiterjedő intelligens távolság- és sebességtartó automatikát (ICC - Intelligent Cruise Control), az intelligens fékasszisztenst (IBA - Intelligent Brake Assist) és a ráfutatásos ütközésekre figyelmeztető rendszert (FCW -Forward Collision Warning).
Az ICC lehetővé teszi, hogy a sebességtartó automatika bekapcsolt állapotában biztonságos követési távolságot tartson az Ön előtt haladó járműtől.
A sebességtartó automatika kikapcsolása esetén az IBA és az FCW továbbra is működik. Ha a vezető túlságosan közel kerül az előtte haladó járműhöz, nem csak figyelmeztetik a vezetőt a veszélyre, hanem előkészítik a hatékony, elöl-hátul tárcsafékekkel felszerelt fékrendszert az esetleges vészfékezésre.
A Premium modellek másik, kizárólag a dízelmotoros változatoknál alkalmazott biztonsági felszerelése a sávelhagyást megelőző rendszer (LDP - Lane Departure Prevention), amelyet Európában elsőként ehhez a modellhez gyártottak.
A versenytársak rendszereitől eltérően, amelyek csak figyelmeztetik a vezetőt, ha a jármű kisodródik a saját forgalmi sávjából, az Infiniti LDP rendszere a figyelmeztetésen kívül a kritikus pillanatban megteszi a szükséges intézkedéseket, amennyiben a figyelmeztetés hatástalan volt.
A rendszer az autó megfelelő oldali fékjeinek óvatos irányításával segít visszatérni a helyes sávba. Az LDP kizárólag 70 km/h-ás sebesség felett működik, és az irányjelző működtetésekor automatikusan kikapcsol.
A vezető a rendszert bármikor kiiktathatja. Az FX Premium változatok felszereltsége ezen kívül olyan innovatív megoldásokat tartalmaz, mint a panoráma monitor, és a 30 GB-os merevlemezzel kiegészített műholdas navigációs rendszer, amely az Infiniti Connectiviti+ információs és szórakoztató rendszer egyik fontos eleme.
A sokoldalú és logikusan kezelhető műholdas navigácós rendszer nem csupán négyszer gyorsabb a korábbi DVD-alapú rendszernél, hanem számos új funkciót és összetevőt is tartalmaz, mint például a Michelin Guide kalauzzal kiegészített 3D grafika, amely gondtalan és szórakoztató utazást biztosít.
Ami a zenei kínálatot illeti, a Premium modellek felszereltsége tartalmazza a 10GB-os Music Box zenetárat, ahol akár 300 CD-lemez hanganyaga rögzíthető, valamint alapfelszerelés a Bose® Premium Sound System, amely minőségi hangzást biztosít. A zászlóshajó szerepét továbbra is az FX50 tölti be.
Ennek a modellnek a felszereltsége 2010-ben nem változott, hiszen gyakorlatilag már eddig is mindent tartalmazott, viszont mostantól a karosszériáján elhelyezett FX50 S Premium embléma jelzi az új besorolást.

Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Akár fél éves börtön is várhat Whitney Houston lányára, miután rajtakapták, hogy a 19 éves Bobbi Kristina egy Las Vegas-i kaszinóban múlatja az időt. A szerencsejátékok korhatára arrafelé 21 év.
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe
Ha még önmagában nem lenne elég...
Fokozzuk az élvezetet: itt a mézes krémes
Film készül Az orvosdoktorból
Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről

Inkább a spekulánsokat adóztatná az LMP
Egy körülbelül két méter hosszú és egy méter széles, "Én inkább a spekulánsokat adóztatnám" feliratú sárga csekket akasztott kedden délelőtt a fővárosi Dózsa György téren álló Dózsa-szoborra az LMP, amely szerint a sárgacsekk-adó a családokat és a kisvállalkozásokat sújtja majd, miközben érintetlenül hagyja a spekulációs pénzmozgásokat.
Bécs, Pozsony, Győr, Brünn
Erősödő együttműködés a Centrope tagjai között
OECD-előrejelzés
Törékeny fellendülés, kockázatokkal
Tőzsde
Ázsia emelkedéssel indította a mai napot
ILO: 2016-ig kiugróan magas maradhat az érték
Nem csupán nálunk rengeteg a fiatal munkanélküli
Eddig főként vidéki kisközösségek célozták meg
Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?

Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
A dohányzó szülők a húgyhólyag-irritáció fokozott veszélyének teszik ki a gyermeküket - állapította meg egy tanulmány.
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?

Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
Ingyenes színházi előadásra hívja a középiskolásokat a Győri Nemzeti Színház. A tizenéveseknek A Gézagyerek című drámát adja elő a társulat szerdán és jövő kedden tanítási időben.
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian

Kamion hátuljának rohant a busz
Öt ember sérült meg azon az autóbuszon, mely belerohant hátulról egy kamionba a 86-os úton.
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját

Csak nem hagyta abba teste kínálgatását
Kénytelenek voltak a rendőrök lecsukni a prostit, mert a felszólítás ellenére sem akarta abbahagyni az üzletszerű kéjelgést.
Kibontotta a falból
Tudta, miért megy: milliókat zsákmányolt a borászati széfből
Cinkostársa is akadt az önmerényletben
Elrabolta magát, majd váltságdíjat követelt
A tűzoltószertárba törtek be
Akkor buktak le, amikor megpróbálták visszacsempészni az ellopott láncfűrészeket
Kétrendbeli lopás
Repülős Gizi: ezúttal megúszta pénzbüntetéssel a matróna
A nagy ijedtségben megfeledkezett a tűzhelyről
Szomszédja életét mentette - közben mindkettejük háza porig égett
Átverte a bírákat, de nem zárják ki
Férfi versenyző nyeri meg a női modellversenyt?
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:25 Két magyar úszó is döntős 1500 méteren
- 12:20 Inkább a spekulánsokat adóztatná az LMP
- 12:09 Nagykoalíció is lehet Szerbiában
- 12:09 Kamion hátuljának rohant a busz
- 12:07 Erősödő együttműködés a Centrope tagjai között
- 11:53 Csak nem hagyta abba teste kínálgatását
- 11:49 Tudta, miért megy: milliókat zsákmányolt a borászati széfből
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 12:26
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 12:25
- Lázár János szerint az oligarchák végnapjai jönnek2012.05.22 12:18
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.22 11:36
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 11:19
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



