Sok ember, még több autóval
Kínában legalább 200 millió autó lesz 2020-ban
A kínai utakon közlekedő autók száma több, mint kétszeresére nőhet 2020-ra - hivatkozott a kínai ipari minisztérium munkatársára, Vang Fucsangra (Wang Fuchang) a China Securities Journal.
2010.09.06 18:54MTI
2008 végén összesen 76,2 millió gépjármű (autó, kamion és busz) volt a távol-keleti országban. A 2009. évi 13,64 millió eladott autóvalKína átvette a legnagyobb autópiac szerepét.
Az április és július között tapasztalható visszaesést követően, augusztusban a kormány támogatási programjának köszönhetően 55,7 százalékkal nőttek éves összehasonlításban az autóeladások.
"Azért, hogy a gépjárművek számának növekedése által okozott energetikai és környezetvédelmi problémákat megelőzzük, a gazdaságosan működő, illetve azalternatív üzemanyagokat felhasználó motorok fejlesztését abszolút prioritásként kell kezelnünk" - idézte Vangot a folyóirat.
A városok és néhány autópálya már most túlterhelt a megnövekedett forgalom miatt.
A környezetvédelmi minisztérium képviselőjének hétfői bejelentése szerint a városok szennyezettségének fő forrása már nem az ipari tevékenység, hanem a gépjárműforgalom.
Kapcsolódó írások:
- Kigyulladt a Miskolc pláza tetőszerkezete
- Elképesztő adatok: Kína felvásárolja a világot?
- Képpel: kínai férfit gyanúsítanak a norvég diáklány meggyilkolásával
- Megoperálták a kínai kétfejű csecsemőt
- Feloszlott a 100 kilométeres kínai rekorddugó a Peking-Tibet autópályán
- Kína élre tör: a világ második legnagyobbja lett!
- Mentik a kínai Csoucsü megye betemetett falvait
- Hatalmas földcsuszamlások Kína északnyugati részén, több tucat halott
- Vietnam szerint Kína megsérti szuverenitását
- Kínai tulajdonba került a Volvo
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



