
SX4 - Suzuki a felsőbb kategóriában
Az SX4 az angol terminológiával a "X-over revolution" vagyis annak a koncepciónak az eredménye, amely nem ragaszkodik egyetlen autós kategóriához, hanem valamennyiből a legjobb komponenseket ötvözi.
2005.12.01 16:08, Forrás: Suzuki
A Magyar Suzuki Rt. évekkel ezelőtt meghirdetett nagyszabású megújulási programja az európai igényeknek és ízlésnek megfelelő autók fejlesztését tűzte ki célul. A hosszú távú program egyik fontos része olyan új modellek bevezetése, mint az Ignis, majd ez év elején jött a Concept-S tanulmányautóból megvalósult új Swift, melynek a tavaly novemberi próbagyártás után januárban megkezdődött a sorozatgyártása.
A februári bemutató óta az új Swift tarolt belföldön és külföldön egyaránt, melyről a közvélemény mellett a számok tanúskodnak. Ez évben október végéig az új Swiftből 15.000 darab talált Magyarországon gazdára, 51.000 darabot exportáltak. Összesen 29.414 darab hazai gyártású és 3.700 darab importból származó Suzukit értékesítettek, valamint 87.250 darab autót exportáltak ebből a márkából.
Az új autók sora azonban ezzel nem ér véget. Még egy éve sincs, hogy az új Swift legördült a gyártósorról, és máris itt a következő újdonság. Az SX4 néven bevezetésre kerülő családi és szabadidőautó sorozatgyártása decemberben kezdődik az esztergomi üzemben. Nem csak maga az autó lesz új az esztergomiak számára, hanem a kategória is. A kisautók után most először készül a hazai Suzuki gyárban alsó-közép (C) kategóriás modell.
Bár a végső formaterv a neves olasz designer, Giorgetto Giugiaro nevével fémjelzett Italdesign-hoz fűződik, a teljes projekt menedzsmentjét - a koncepció kialakításától, a fejlesztésen és tervezésen keresztül a tömegtermelés kivitelezéséig - a Suzuki tartja kézben. Az új Swifthez hasonlóan most is egy teljesen új autóval állunk szemben.
Az SX4 az angol terminológiával a "X-over revolution" vagyis annak a koncepciónak az eredménye, amely nem ragaszkodik egyetlen autós kategóriához, hanem valamennyiből a legjobb komponenseket ötvözi. Így az SX4-on egyaránt felismerhetőek a sportos kompakt Swift stílusjegyei, és a Grand Vitara legjobb tulajdonságai, mint a megbízhatóság, vagy a kiváló úttartás. Az autót jellemző X-over design ennek jegyében szintén egy ötvözet: a szabadidőjárművek dinamizmusát elegyíti a hagyományos személyautók eleganciájával.
Az SX4 két változatban készül. Az Urban Line, vagyis a városi változat inkább a személyautókra emlékeztet, kevesebb szabadidő elemmel, míg az Outdoor Line, vagyis a szabadidő modell egyértelműen a hobbiautók jegyeit viseli magán. Az utóbbi változat specialitása a háromféle üzemmódban használható Suzuki fejlesztésű kapcsolható négykerék meghajtás.

A korszerű motorok dinamikusan mozgatják a járművet, szinte bármilyen közlekedési szituációban. Az SX4-t három motortípussal szállítják: benzinmotorokból az 1490 köbcentis (73kW/99 LE) vagy az 1586 köbcentis (79 kW/107 LE) rendelhető, míg a dízelerőforrások kedvelői az 1910 köbcenti hengerűrtartalmú, 88 kilowatt, vagyis 120 lóerős motort választhatják, amely természetesen részecskeszűrővel is rendelkezik.
Érdekesség, hogy a Suzuki SX4 lesz az egyetlen piacon lévő jármű, amelyet dízelmotorral, hat sebességes kéziváltóval és négykerék-meghajtással szerelve is megrendelhetünk. Az egyedülálló kombinációnak köszönhetően az SX4 kimagasló teljesítményt nyújt. A lapos nyomatékgörbének köszönhetően az autó folyamatosan és jól gyorsul. A dízelmotorhoz kifejlesztett hatsebességes kéziváltó nem csupán az ötsebességes váltó bővített verziója: úgy kalibrálták, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a motor teljesítményéből.
Az SX4 tervezésénél alapvetően azokra gondoltak, akik aktív, sportos életet élnek és ennek megfelelően vezetnek. A merev karosszériát az Európában megszokott - a távol-keletinél határozottabb - vezetési stílus figyelembe vételével tervezték. Ennek megfelelően az SX4 karosszériája kereszt és hosszirányban is kifejezetten merev. Az ugyancsak merev felfüggesztést a merev karosszériához hangolták. A tervezők reményei szerint az SX4 a Swift nyomdokán haladva nem csak a közönség tetszését fogja elnyerni, hanem ahhoz hasonlóan kitűnő eredmények (4*-os) várhatók a törés teszteken is.
Legyen szó aktív vagy passzív biztonsági berendezésekről, ezekre már az autó első vonalainak megtervezésekor gondolni kell. A vezetőülés pozíciója minden irányban jó rálátást tesz lehetővé a környezetre, illetve a közlekedés többi résztvevőjére. Az EBD (elektronikus fékerőelosztó) és az ABS (blokkolásgátló) valamennyi modell széria tartozéka. Bizonyos típusokhoz az "elektronikus stabilizátor program" (ESP) is megvásárolható.

Egy olyan többcélú járműről beszélünk tehát, amivel nem kell zavarba jönnünk, ha letérünk az aszfaltról, de a hangsúly a városi közlekedésen van a tereppel szemben. A gyártók a hazai piacon az SX4-t elsősorban családi autónak szánják, az Ignis és a Swift fölé pozícionálva azt, mind funkció, mind érték szempontjából.
Az esztergomi gyárban a tervek szerint évi 60 ezer autó készül majd az új szabadidőjárműből. Ebből a mennyiségből 40 ezer kerül a Suzuki európai szalonjaiba - 10 ezer a belföldi és 30 ezer a külföldi piacra -, míg 20 ezer a Fiat csatornáin keresztül talál majd vevőkre.
Az SX4 hivatalos bemutatóját a 2006. márciusi Genfi Nemzetközi Autókiállításon tartják, melyet követően kerül az autó a szalonokba, és kezdődik el az európai értékesítés.
Ha a márkakereskedésekben még nem is, de a Téli Olimpián már találkozhatunk az új autóval. Ugyanis az esztergomi gyárból kigördülő SX4-ral lényegében azonos Sedici (Fiat) lesz a Torinói Téli Olimpiai Játékok hivatalos autója.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
A Suzuki Swift nyerte az Év Autója díjat Japánban
"Egy biztos: gyorsak leszünk" - Rögtön a dobogón kezdett az új Suzuki Swift
A Suzuki hivatalosan is bejelentette, hogy a Swift Super 1600-ast indítja a JWRC-n

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!
"Meztelen" megjelenéstől a hangsúlyos sminkig
Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!

Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől

A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
A szívproblémák kockázata nagyobb mértékben öröklődik az apától a férfiak esetében, derült ki egy tanulmányból. Úgy tűnik, az Y kromoszóma hajlamosít a koszorúér-betegségekre.
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Budapesti CégVámügyintéző
Ghibli Kft.Project engineer
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.11 00:46
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.11 00:43
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.11 00:37
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 00:32
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 00:26
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



