
A Suzuki 2007-tõl a WRC-ben versenyez
A Suzuki Motor Corporation a múlt heti 76. Genfi Nemzetközi Autószalonon jelentette be, hogy 2007 augusztusától benevez a World Rally Championship (WRC) versenysorozatba.
2006.03.09 16:30, Forrás: Suzuki
A bejelentéssel egyidõben mutatták be azt a hazánkban gyártott SX4-est, amely az új WRC versenyautó alapja lesz. Szakértõk megállapítása szerint ez az utóbbi évek egyik legfontosabb döntése, amelyet a Suzuki autóipari részlegénél hoztak. Ahogyan az más márkák esetében is történt, a WRC szereplés várhatóan jó hatással lesz a Suzuki imidzsére: a gyorsan növekvõ cég olyan autókat gyárt, amelyek nem pusztán tetszetõsek és sportosak, de technológiai értelemben is az élmezõnyt képviselik.
A World Rally Championship a Forma 1 mellett a világ legfontosabb autóverseny-sorozata. A Suzuki jövõ évi premierjét az autógyártó JWRC-ben (Junior World Rally Championship) elért sikerei alapozták meg. Mint ismeretes, a maximum 1600 köbcentis, kétkerék-meghajtású autók számára kiírt bajnokságot a Suzuki nyerte 2004-ben, mégpedig egy Suzuki Ignis Super 1600-zal. Az idei elsõ fordulót - a Svéd Ralit - ismét csak a Suzuki versenyistállója nyerte, ezúttal egy Suzuki Swift Super 1600-zal. A volán mögött mindkét esetben Per-Gunnar (P-G) Andersson ült.
A Suzuki egyébként is lendületben van: az SX4 már a harmadik új autó, amelyet a Suzuki az elmúlt egy évben bemutatott. Mind a Grand Vitarát, mind a Swiftet kedvezõen fogadták a szaksajtó képviselõi és a vásárlók is. Mint ismeretes, a Swift bemutatása után azonnal piacvezetõ lett Magyarországon, tavaly 18.385 darab kelt el belõle.
Az SX4 versenyváltozatát a most Esztergomban és Genfben debütált szériagyártású SX4-re alapozva fejlesztik ki. Erõforrása egy kétliteres turbófeltöltéses J20 kódnevû motor lesz, amely 3000-es fordulatszám mellett adja le legnagyobb, vagyis 637 Newtonméteres nyomatékát. A teljesítménye is robosztus lesz: 320 lóerõ a 4000 és 4500 közötti fordulatszám tartományban. Az erõátvitelrõl egy ötsebességes szekvenciális sebességváltó gondoskodik majd.

Mûszaki adatok:
Hengerûrtartalom: 1997 cm3
Motor: a J20-as kódjelû DOHC motor továbbfejlesztett turbófeltöltéses változata
Hengerek száma, elrendezése: soros, négyhengeres, hengerenként négy szeleppel
Motorblokk: alumínium
Maximális teljesítmény: 320 lóerõ a 4000 és 4500 közötti fordulatszám tartományban
Maximális nyomaték: 637 Newtonméter 3000-es fordulatszámnál
A központi processzor egy korszerû 32 bites egység
Méretek:
Hosszúság: 4125 mm
Szélesség: 1770 mm
Magasság: 1450 mm
Tengelytáv: 2525 mm
Legkisebb engedélyezett tömeg: 1230 kg
Abroncsok: aszfaltra: 20/65-18
murvára: 17/65-15
Sebességváltó: 5 sebességes szekvenciális váltó a kormánykerékre szerelve
Fékek:
elsõ fékek aszfaltra: 370 mm átmérõjû hûtött tárcsafék
elsõ fékek murvára: 304 mm átmérõjû hûtött tárcsafék
hátsó fékek aszfaltra: 358 mm átmérõjû hûtött tárcsafék
hátsó fékek murvára: 304 mm átmérõjû hûtött tárcsafék
hidraulikus kézifék
A négykerék-meghajtás erõátvitele:
elöl és hátul: mechanikus differenciálmû
középen: elektronikus differenciálmû, háromtárcsás karbonkuplung
Felfüggesztés: elöl és hátul MacPherson típusú tekercsrugós és Reiger lengéscsillapító
Kormánymû: hidraulikus szervó rásegítés

cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
A mi autónk után itt a mi terepjárónk is
Porsche - egy egyedi stílusikon józan, mégis kifinomult modernizációja
Saab rendőrautó - egy "idegenlégiós" a hazai rendőrség szolgálatában
Megszületett a Peugeot 207-es "speciális" változata, a 207 RCup

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!
"Meztelen" megjelenéstől a hangsúlyos sminkig
Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!

Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől

A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
A szívproblémák kockázata nagyobb mértékben öröklődik az apától a férfiak esetében, derült ki egy tanulmányból. Úgy tűnik, az Y kromoszóma hajlamosít a koszorúér-betegségekre.
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Budapesti CégVámügyintéző
Ghibli Kft.Project engineer
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.11 00:46
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.11 00:43
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.11 00:37
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 00:32
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 00:26
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



