
Jól szerepelt a Suzuki SX4
Négy csillagot kapott a maximálisan elérhető ötből, a napokban bemutatott vadonatúj Suzuki SX4.
2006.03.10 22:30, Forrás: Suzuki
A hivatalos minősítő vizsgát a legelismertebb ütközésvédelmi teszteket végző szervezet, az EURO-NCAP végezte. A most közzé adott értékelés szerint a karosszéria különlegesen erősnek bizonyult az oldalirányú ütközési tesztek során. A kocsiszekrény csak minimális mértékben deformálódott, magas szintű védelmet nyújtva az SX4-ben helyet foglalóknak. A frontális tesztek során az SX4-et 64 km/óra sebességgel ütköztették a betonfallal. Az érzékelőkkel teleaggatott próbabábúk sehol sem sérültek meg komolyabban. Az 50 km/óra sebességgel elvégzett oldal irányú tesztekben még jobban vizsgázott az SX4, így valamennyi testfelület védelme "jó" minősítést, illetve 100 százalékos részeredményt kapott.
Az EURO-NCAP külön teszteli az autókban utazó gyermekek védelmét. Az SX4 a megszerezhető öt csillagból hármat kapott az értékelés során. Külön figyelmet érdemel, hogy az új Suzuki a gyalogosvédelemben is jeleskedik, az SX4 ebben a kategóriában a maximális négyből három csillagot szerzett. Az értékelésben kitérnek a lökhárítókra is: úgy alakították ki, hogy egy esetleges balesetnél a lehető legkisebb sérülést okozza az elütött gyalogosnak. A lökhárító tervezésénél az esztétikum is nagy szerepet kapott, így nem "csak" jó, hanem szép is.
A Suzuki SX4 jobban szerepelt, mint amennyire az összesített négy csillag elnyeréséhez szükséges. Az értékelő szakemberek pontokat vontak le amiatt, hogy a tesztautókban nem minden európai nyelven volt olvasható a gyermekülés elhelyezését magyarázó matrica. További pontokat vontak le amiatt, hogy a biztonsági öv becsatolására figyelmeztető jel nem hallható, ha a levegőbefúvó maximális teljesítménnyel dolgozik. A Suzuki szakemberei már dolgoznak a jelzett észrevételek kijavításán.
Az összesített értékelésben kiérdemelt négy csillag kifejezetten jó eredménynek számít ebben a járműosztályban. Az SX4 esetében azt is értékelték, hogy az autó utasvédelmi felszereltsége igen tekintélyes. Az EURO-NCAP szakemberei a tesztekhez az SX4 kétkerék-meghajtású, 1,6 literes benzinmotorral szerelt, 1185 kg tömegű, GL-A (exportlistás) felszereltségű változatát használták.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
A Suzuki 2007-tõl a WRC-ben versenyez
Suzuki: Nagyon nehéz helyzetben leszünk
SX4 - Suzuki a felsőbb kategóriában
A Suzuki Swift nyerte az Év Autója díjat Japánban

Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
A sajtos padlizsán ízletes, könnyen elkészíthető és a gyomornak sem nehéz - ebédként és könnyed vacsoraként is fogyasztható.
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
"És ez tényleg működik?"
Hogyan lehet panírozni tojás nélkül?
Változtassunk, de csábosan!
Képek - Fodrászt elő! Érkeznek 2012 legszexisebb hosszú frizurái!
Diszkrét báj és zavarbaejtő sárm
Bátor, mégis klasszikus: "albínó" divat 2012-ben

Csökkenhet a cukor ára
A világ cukortermelése az idén is meghaladhatja a keresletet, ami szakértők szerint a cukor árának csökkenését eredményezheti.
A többség tehernek érzi a volt drachmásokat
A németek kidobnák a görögöket az euróövezetből
Növekszik a szakemberhiány
Egyre kevesebb az orvos Németországban
Jól megy
Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév

6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
Éhezni nem kell, de iktassuk ki a zsíros, nehéz, hizlaló ételeket étrendünkből! Néhány ízletes étekkel könnyebben fogyásnak indulunk, és az ízük sem utolsó.
Ötéves recept-terv készül
Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra

Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
Életének 82 évében elhunyt Ben Gazzara amerikai színpadi és filmes karakterszínész.
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére

Egyre több a koccanásos baleset
Az ország közútjai havasak, csúszósak, ezért egyre több a koccanásos, de személyi sérüléssel nem járó baleset.
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen

Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Süveg és Závada jazz-rappel tarolt
Lyukat szövegelt a hasunkba az Akkezdet Phiai
Nagy Sándor a nézők előtt csókolta meg Muri Enikőt
Csókot kapott: zavarba jött az X-Faktor sztárja
Egészségtelen volt a fogyóshow?
Videó - Schobert Norbi: Nem vállalnám újra a Nagy Fogyást
A rádiók is játsszák már az új számot
Három Királlyal tarolhatunk az Eurovízión?
Reed RecruitmentVillamosmérnök
Work Force Kft.Fröccsöntő mérnök
Astrum Mei Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Az MSZP támogatja a gyalogló borsodi polgármestereket2012.02.05 14:39
- Meghalt Csurka István2012.02.05 14:21
- Megkezdődött az 'Elie Wiesel-per'2012.02.05 14:12
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 13:44
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.05 13:35
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



